Két bal kéz

Egy cosplay elkészítésénél ugyebár a tervezés után a második lépés az anyagok összenézése és beszerzése. Én ebbe a stádiumba még decemberben jutottam el, egy hetet a boltok végignézésével, egy másikat pedig az anyagok megszerzésével töltöttem.

Mivel nem igazán tudtam milyen anyaggal készítsem el a ruhát, szaténnal viszont már egyszer volt dolgom, és az amúgy is olyan szép fényes és van tartása, gondoltam akkor járok a legjobban, ha abból alkotom meg a ruha nagy részét. Ahogy jobban szemügyre vettem a képeket és a világ többi Yuyama cosplayerét (értsd azt a két darabot), rá kellett ébrednem, hogy nem simán rózsaszín anyagot, hanem lazac színűt kell vennem. Először baromira féltem, hogy ilyet biza nem kapok, tekintve, hogy kisvárosunkban van két darab méteráru, de mit az isten, az első boltban azonnal elém rakták az anyagot. Gyorsan vettem is belőle pár métert, meg még ugyanebből a szaténból anyagból világoskéket, zöldet és babarózsaszínt, mert hogy a szoknya díszítéséhez ezek a színek kellenek majd.
Yuyama háta közepén található vörös masnihoz először nem is tudtam mit vegyek, tekintve hogy nagyon durva tartása kell legyen az anyagnak, ráadásul ha közelebbről megnézzük a képet, a masni nem simán bordó, de apró virágokkal dísztett. Az előbb emlegetett méteráru legeslegfelső polcán kiszúrtam magamnak egy anyagot, ami mindtára tökéletesen megfelelt, komolyan mondom, el se hittem, hogy találtam tök ugyanolyan anyagot. A probléma csak az volt, hogy egy nagyon vékony kis krepp anyagról van szó, aminek nulla tartása van. Ez ugye elég nagy probléma, de a szín és a minta annyira tökéletes volt, hogy nem bírtam otthagyni.
A harisnyának és a kézelőnek sikerült szereznem egy jó kis fekete sztreccs anyagot, szuprül nyúlik, és mint kiderült még bomlani se nagyon akar, szóval tényleg tökéletes választás volt.
Az alapanyag vásárolgatásnak ez volt az első köre, mindehhez még hozzácsaptam egy egyszerű fehér vászonanyagot a legyező szövetéhez, vettem pár méter csipkét meg vörös zsinórt, és kész. Roppantul örültem a fejemnek, hogy ennyi mindent sikerült beszereznem és még fizetnem se kellett érte, mivel az összes anyagot szüleim kifizették, becsomagolták és a karácsonyfa alá került (nagy poén volt kinyitni az értetlen rokonság előtt, már ezért megérte). Persze a neheze még csak ez után jött, varrás közben kiderült miből vettem túl sokat vagy keveset, és még rengetegszer vissza kellett rohangálnom a méteráruba, de szerintem a napokban már sikerült mindent megszereznem.

Ha figyeltétek a listát, akkor feltűnhetett, hogy az öv bőr anyagát még nem sikerült beszerezni. A bőrrel elég nagy bajban voltam, tekintve, hogy nálunk nincs semmiféle bőrös szaküzlet a méteráru meg semmi olyat nem árul hogy lakkbőr, műbőr, bőr és társaik. Persze ha lett volna, akkor se vettem volna, bevallom semmi kedvem nem volt ennyi pénzt kiadni egy hülye kis bőrdarabért amit több mint valószínű hogy majd elszabok és vehetek újat. Ezért az olcsóbb megoldást választottam, folyamatosan figyeltem a helyi turkálók akcióit (amikből méteráruval ellentétben több tucat is van a városban), és amikor az egyikre az volt kiírva, hogy bőrruházat 1000 ft/darab, besétáltam, kiszúrtam egy XXL-es, térd alá érő, elég merev szoknyát, ami úgy nagyjából két négyzetméter bőrt jelent, és megvettem ezer forintért. Szerintem jó üzletet csináltam.

Durván ennyi volt részemről az anyagbeszerzés, azonban ezzel még korántsem volt meg minden, tekintve, hogy még nem volt parókám és az a sok bizgentyű sem volt meg, ami majd a parókába kell.

A dolgot a hat tűszerű valamivel kezdtem, mivel arra jutott először eszembe a megoldás. Valamikor régen egy tipikus kínai üzletházas kacatkiárusításon vettem párszáz forinttért 12 pár fa evőpálcikát. Na, ezekből volt hármat beáldoztam a cosplay oltárán, és nekik estem egy élesebb konyakéssel. Farigcsáltam, fúrtam, egyes fázisokban vakartam a fejem rendesen, farforgáccsal terítettem be a fél lakást, de végül megszültem az első tűbizgentyűmet… ami nagyjából semmire se volt jó, viszont rájöttem hogyan kéne csinálnom a többit, és remekül lehetett rajta tesztelni a későbbi munkafázisokat. Szóval megint elkezdtem fúrni, faragni, nagyjából teljesen szétszedtem a szobám és a kezem, de végül megszültem a hat tűizét. Lefestegettem őket arany festékkel, és rózsa helyett kaptak egy-egy arany csörgőt a tetejükre, és félkésznek lettek nyilvánítva, mivel olyan lógó mütyürt még nem tudtam szerezni.

Mindezt egy hétvége leforgása alatt értem el, és hát mit mondjak, baromi büszke voltam magamra. Francba a nyelvvizsgákkal, érettségi bizonyítványokkal, ez az igazi teljesítmény, amikor pár evőpálcikából egy 7 centis pengéjű konyhai pucolókéssel kifarag az ember lánya hat aranyszínű deformált izét, amit még fogalma sincs hogyan fog használni, de azért na. Mikor készen lettek azt se tudtam mit kezdjek magammal. Még soha sem próbálkoztam fát faragni, most meg kifaragok pár ilyen vékony kis izét a semmiből. Rendkívül büszke voltam magamra még akkor is, ha a pálcikák korántsem lettek ugyanolyanok, és egyik sem nevezhető tökéletesnek.

Ha már ilyen jól ment a faragás, a legyezővel folytattam a sort. Először kegyetlen módon lefejtettem az amúgy egész mutatós eredeti szövetet, majd erről szabásmintát véve elkészítettem a saját huzatom, amin szerintem Yuyama címere látható, vagy nem is tudom micsoda. A lényeg, hogy egy viszonylag egyszerű geometrikus minta, ami addig rendben is van hogy egyszerű, csakhogy én mindig is béna voltam ezekben a geometrikus dolgokban. Végül valahogy csak megszültem a dolgot, és nagyjából jól is nézett ki a dolog, de a neheze csak ezután jött. Hogy a fenébe operáljuk rá mindezt az előzetesen feketére festett legyező alapra? Végül a kétoldali ragasztó mellet döntöttem, ám elkövettem egy olyan hibát, hogy egy fehér, vastag ragasztót vettem, ami baromira átlátszik a szövegen, és mindenki láthatja milyen girbegurba lett a ragasztás. Ráadásul a legyező végén vissza kellett hajtanom az anyagot amit ragasztóval oldottam meg. Ezzel rövid távon nem volt gond, de amint megpróbáltam összecsukni a dolgot rájöttem, hogy lehet, hogy ez rossz ötlet volt. Végül valahogy csak összecsuktam a tákolmányt, de nem biztos, hogy majd ki is tudom nyitni.

Ez a legyező dolog elég nagy csalódás volt részemről. Ez volt az első nagyobb dolog aminek nekiálltam még decemberben, és azonnal óriási kudarc volt. Nem csak rengeteg anyagot vesztegettem el rá, de még ronda is lett. Vagy az lesz hogy megpróbálom meneti a menthetőt, vagy elkezdem előröl, vagy el se viszem a legyezőt, és letagadom hagy valaha is megpróbáltam volna megcsinálni. Még nem tudom melyik megoldást választom, egyenlőre fent pihen a szekrényem tetején a tákolmány, és nincs erőm felé nézni sem. Túl nagy csalódás.

Mindenesetre álljanak itt a tanulságok:

• ne próbálj meg nagy felületen selymet festeni, ha nincs megfelelő feszítőkereted, mert tuti szétfolyik a cucc, és a selyem drága dolog
• az egyszerű vászon nem csak marha drága de baromi átlátszó is, próbálj nem feltűnő dolgokat alá rakni (teszem azt ne vastag fehér ragasztóval ragasztgasd)
• fa festésére vegyél hobbifestéket, ne próbálkozz csak azért textilfestékkel mert az van otthon
• a lakkozott fát festheted akármivel, nem fogja meg semmi, csiszold le a lakkot
• ne használj ragasztót olyan textilen amit később gyűrődésre akarsz kényszeríteni
• lehetőleg nem a pucér földön, a szobád közepén ragasztgass, a lecsöppent ragasztó soha az életben nem fog feljönni a padlóról

Hát elsőre ennyit a farigcsálásról, azt hiszem fél sikert könyvelhetek el. Következő jelentésemben elmesélem hogy bírtam a fekete anyaggal a kézelőkkel és a harisnyával.

Megosztás a Facebook-on