enma

Cosplay pénz nélkül..

Archive for the ‘Off témák’ Category

Anime Karácsony

dec-11-2011

Szenzációs volt. Képekkel majd szolgálok ha Yukiyaiba beszolgáltatja nekem. :D Imádom az ő fényképezőjét.. akarok én is olyat. Gyors, gyönyörű képet csinál. Kár hogy remeg a kezem így 50x fotózok mindent hátha az egyik kép jó lesz.

Na nekem a reggel 5-kor kezdődött.. illetve meg se halottam a telefonom csörgését úgy hogy 5:45-kor… szívrohamot kaptam és 5 perc alatt össze szedtem magamat. És “kiszaladtam” (másfél óra alatt) a Stadionok-hoz, össze találkoztam Agyarral mert dolgunk volt (sürgős).

Aztán szép kényelmesen fölsétáltunk hozzá a Nyugatihoz. Ott kivasaltam a jelmezemet (képet szolgáltatok mert Yukiyaiba rávett hogy lefotózzon) fölvarrtam az aljára 6 csengőt, megcsináltuk a szendvicseket. Agyar előkutatta a deszantos kezeslábasát, az övszereléket (a baretsapkát nem találta) hozott elvileg műszakis szemüveget de aztán kiment a fejéből. Eszem a kis buksiját.. :)

Vissza értünk kb fél 11-re.. beálltunk a VIP jegy sorba 10 percet várni csak azért hogy a bódéban ülő Avarnak vigyorogva integessünk XD (nekünk már rég megvolt a jegyünk, Agyar megkapta a zsűrizésért én meg előre boltban megvettem, mindig ugyan ott veszem T-vel kezdődik a nevük és rillian-al végződik :) jó.. ők vannak közel Agyarhoz meg a sulimhoz XD )

Bementünk, beszaladtam a cosplay öltözőbe. Ügye negem ilyenkor mindig itt lehet megtalálni. Leginkább azért megyek mindig oda.. két ok is van.. ad 1: általában versenyzek.. de ha nem akkor ad 2 a Slayers Team-nek muszály köszönni és szurkolni nekik. És ha már ott voltam akkor ott vedlettem át Karácsonyi Lacus Clyne-á (bár a ruhám inkább Meer Cample-ra utalt volna.. a sok tollboával és kilógó csupasz vállal). Itt össze akadtam Mono-val és a pici Csenge Kirával.. :) nagyon megnőtt és nagyon szerette volna a tollboát a szájába venni. :) tündéri baba

Közben Agyar megsürgetett mert a nagyteremben kezdődik az AMV verseny és hát ügye levetítik az ő promó amv-jét. Szívmelengető volt nagyban látni a videót amit csinált és utána az én grafikámat is a végén. Ott volt Jing-chan és Jang-chan. :)

Ezek után következett egy nagy csomag kiakadás és hisztérikus roham és megsértődés.. igazándiból ebből semmi nem látszott csak az hogy egyre csúnyábban és sötétebben nézek. XD fölcaplattunk a Gólemes asztalkához. Szegénykék unták magukat. Az egyikük el is tűnt hogy aztán buckalakóként találkozzunk vele.. én megijedtem tőle és nem vettem észre hogy Rajmond van a ruha alatt.. O.o”" csak amikor Tulok mondta akkor esett le.. ja és levideóztam ahogy Just Dance-be beállt táncolni XD az majd megy föl youtube-ra ha megszerzem Yukiyaibától a cuccot. :D

Aztán beültünk a vetítésre aztán a táncosra is leszaladtam. Itt volt “némi” bonyodalom.. itt volt az hoyg úgy szaladtam mint a mérgezett egér és alig halottam meg hogy egy fiú üvöltve szalad utánam hogy “elhagytad az egyik csengődet!!” XD … meg ügye az erdményhírdetés. :D

Nagyon vicces volt.. szaladgálós.. idegrohamos.. pánikolós..

ja meg leültem hajtogatni.. és volt aki otthagyta rám meg Agyarra a gyereket hogy ő elmegy ide meg oda addig.. úgy hogy lekéstem a cosplay-eket utolsó 3-at kaptam el.. Slayers Team-ről lecsúsztam pedig nyertek is és nagyon szurkoltam nekik :s

De! Imádjuk a gyerekeket. Legközelebb is szívesen tartok ovit. :)

Nagyon aranyos: -Akkor ilyet szeretnél hajtogatni?
-Nem
-és ilyet?
-nem!
/mindenre nemet mondott.. de már vágtam, kisfiú…/
-Nézd! Akarsz Viking sapkát hajtogatni?
-Igen!

XD tudom én.. :D

Posted under Agyar, Off témák

Fejlemények

okt-6-2011

Megvarrtam Ikaros ruha részét, és Lacus Clyne kapitányi ruhájának az alapját. De mivel engem utál a sors ezért a babylock nem akarja vinni egyszerre a 3 réteg sztrecset úgy hogy kézzel csinálom a szegély részét. Nagyon rég varrtam utoljára kézzel. (a többi gép elé nem akarok leülni mert mire át tekerem a spulnin hogy fekete legyen, meg mire átfűzöm, meg ilyenek. Az egy élet)

Ja igen és bejutottam a top 10-be fanfic versenyen az Ésszerűtlen küldetés? c. írásommal. :) Lehet szavazni is. Tessék elolvasni az összes írást. Vannak.. érdekes művek. :D de a végére sokkot kaptam és képtelen vagyok az utolsó két történetet tovább olvasni az első bekezdésen túl.

itt a link ahonnan mindent elérhettek:

 http://www.mondocon.hu/?page_id=875

Majd egyszer talán a képeket is felfogom tudni rakni. :D

Posted under Készülőben..., Off témák

Lacus Clyne capitan dress

okt-4-2011

Na hétvégén megvarrtam.. elvileg. De én lúzer. Annyira siettem vele, hogy fordítva varrtam fel a szegélyt rá (ügye a lila-rózsaszín vacakot) úgy hogy az új angol tanárom hatalmas meglepettségére varrást bontottam vissza órán. /aztán meglátta a táskámban a notebpook-ot és közölte hogy: Ó hát milyen felszereléssel jár ez a leány iskolába? - tiszta vicces fejet vágott közben/ Elvileg csütörtökön ráérek majd leülni varrógép elé vissza varrni most már remélhetőleg JÓL! És föl is kell hajtanom mert a biztonság kedvéért térdig érőre csináltam. Tudjátok.. hátha elrontom vagy ilyesmi.

Kaptunk egy új szegő gépet. De ez egy olyan modell amit én még nem láttam. Ügye újabb asztalba növesztett szörnyeteg.. és olyan túl picinek tűnik viszont. A Babylock vagy 3x akkora. És nem is ismerem hogy hogyan kell befűzni, meg amúgy is másfél liternyi olaj kell bele ahhoz hogy működjön. Szóval az anyag nincs beszegve és max gőzölős vasalással fogok tudni neki szép szegélyt csinálni (vagy vissza varrom az anyag szélét. :) ) Meg időm sincs ügye bár. Főleg hogy az új angol tanár kitalálta hogy ő házit fog feladni majd minden nap nekünk (soha életemben nem csináltam házi feladatot, azt hiszem nem most fogom elkezdeni) és nekem még mellé jön a fizika érettségiről a rengeteg (szám szerint 35-45 db mozog) számolási feladat amit egy év alatt se tudok megoldani mert béna vagyok. De küzdök!

ja amivel haladtam:

Ügye maga a jelmez elvan kezdve (és el van cs*szve)

A parókát lefodrászkodtam. Egész jó lett

A hajcsatot újra meg kellett csinálnom mert elhagytam.. (hupsz)

És egy fél kesztyűm biztosan van XD

Na ennyi fért bele az osztály főnöki órámba. :) Majd még jövök. :)

Ja és már látni akarom a top 10-et fanfic versenyen!!!!!!!!!!!!

Posted under Készülőben..., Off témák

Nem sokára..

szept-4-2011

Nem sokára jelentkezem a majdnem kész dolgokkal. Elég sokat haladtam, és néhány dolog sokkal jobban sikerült mint gondoltam volna. Először inkább a kellékekkel foglalkoztam mint konkrétan a ruha részével (szoknya, felső) mert azokban semmi izgalmas nincs. Leülök a varró gép elé és 2 perc alatt meglesznek.

A purhabom sajnos fogyóban, és ha elfogy mielőtt kész lennék nem tudom mit kezdek magammal. Lassan a ház felújításnak is vége és nem számítok még kilógó purhab csomókra a falból.

De találtam magamnak újabb furcsa alapanyagot. :) Anyu sulikezdésnél mindig vesz nekem egy rakat sportmelltartót (mert egy suli év alatt 5 darab simán tönkre megy rajtam) és adnak hozzá ilyen idióta műanyag semmire se jó vállfát. :D Majd megtudjátok mihez kell az nekem. :D

Viszont van egy aggasztó tény amire most csütörtökön jöttem rá. Igaz csak 12.-es vagyok de én ebben az évben 4 tantárgyból érettségizek (történelem, emelt biosz, fizika, matek). Nem hiszem hogy majd tavaszra új jelmezt csinálnék.. Illetve lehet, de akkor csak egy könnyedebben ( Black Lady a Sailor Moon-ból, ilyesmi). Vagy megint felhúzom Ikaros jelmezét.

A másik dolog hogy a Slayers team-el valószínűleg performance-n fel lépek a párommal együtt. Már nagyon régóta ismerem az egyik tagot közülük. És majd egyszer crafton is akarok Mee-vel (Xel) menni. =) Nem Slayers-t mert magát az anime-t nem szeretem ami azt illeti. Hanem valami másból.

De most megyek tovább ügyködni :)

Posted under Készülőben..., Off témák

Ezt most olvastam! :)

aug-19-2011

Nem volt Blackburry-m, se Wifi, se Play, se Xbox. Bújócskáztam, ugróiskoláztam, ugróköteleztem…. Akkor mentem haza, amikor sötétedett, anyám nem mobilon hívott, hanem kiabált: BEFELÉÉÉÉ! Csetelés helyett játszottam a barátaimmal, nem létezett antibakteriális gél, mi a földdel játszottunk! Milyen boldog gyerekkor! Tedd ki ezt az üzenőfaladra, ha ittál te is locsolócsőből és mégis túlélted..

Nem tudom, ki hogy van vele. De nekem még most sincs egyik kütyüből se. Akkor kell haza érnem amikor sötétedik. Anyu nem hív mobilon. Nem csetelek, nem használok olyan vacak gélt, és a földdel játszottam kiskoromban. És túlélem a locsoló csőből való ivást.. :D

Posted under Off témák

AMV verseny

júl-29-2011

Én csak későn tudok szólni.. sajnos.. de holnap megrendezésre kerül a Tao filmklub által rendezett első AMV verseny. A helyszín a Gólem Művek Kávé és klub ház.

A klubnak segítője (vagy tagja?) vagyok és holnap én leszek a kis kotyogó leányzó. Páromat helyettesítem aki leutazott Sárospatakra rokon -és borospince- látogatásra.

A klub honlapja, és információk:

 http://taofilmklub.weebly.com/index.html

:)

Ja igen.. és én rajzoltam meg a klub figuráit. :) most készültem el velük.

Majd talán nevet is adunk nekik ha tetszik a Gergőnek meg a Robinak :)

Posted under Agyar, Off témák

Eladó paróka part 2

júl-2-2011

Na szóval. Frissítettem az eladó sorba tett parókámat. Csináltam róla rendes képet.. amúgy szép paróka csak a fényképezőgépem ront az élményen.. (egy nagyon nagyon régi legalább 5  éves kamerával fotóztam)

Mint említettem kevert sötétkék-fekete paróka.. nem fénylő kellemes tapintású könnyen fésülhető darab.

A hírdetés: http://www.jofogas.hu/vi/2006779.htm

Több kép a hirdetésnél található és e-mailen keresztül kérhető.. =)

Posted under Nem kellő kellékek, Off témák

Na jelentkezek

jún-20-2011

Szó szerint! Jelentkezek az új gazdira vágyó parókákkal. =)

Tényleg jó állapotban vannak, soha se voltak rajtam.. =)

A barnás vörös:

A barnás vörös paróka eladva! Nem sokára postára adom és megy az új gazdijához =)

Egy lapockáig érő barnás vörös paróka. Erről is lehet természetesen még képet kérni!

 http://www.jofogas.hu/vi/1948783.htm

/ a világos kék Amaya RSG-s labdámra húztam fel mind a két parókát hogy legalább látni lehessen hogy néz ki ha valami fejformájú dolgon van. =) /

(a kék parókáról újra felteszem a hirdetést mert csináltam rendes képeket)

Posted under Nem kellő kellékek, Off témák

2011 Tavaszi Con beszámoló

máj-18-2011

Nekem ez a 11. Con-om volt.. ( nyári Conok nélkül kivéve az az 1 ami 3 napos volt, és + 1 Anime Karácsony a Hungexpo-ban..)
Nem csalódtam. Álltalában mindig ilyen egy Con. Ha az ember kicsit körül néz akkor észre veszi a megfelelő sémákat hogy mi mikor fordul elő… :)

Szombat

Reggel 5-kor keltem 6-kor elindultam 7:30-ra oda értem Ferihez (a már említett páromhoz Agyarhoz) és elkezdtem ugráltatni, hogy szedje össze magát mert egy nagyon régen látott barátommal 9:30-kor találkoztunk az Örsön..

Ez a barátom édesanyám munka társa egy nagyon fukar elek.tec. boltban.. Ő Máté.. ismertető jegye az hogy egy ilyen tetovált keresztre asszem Ichigo (Bleach) van a bal (asszem) lábszárára tetoválva.. ja és Toshiba-s laptitopi hátizsák van a hátán (nagyon beteg az a táska.. *_*)

Na találkoztunk vele. Muszáj mert különben képes és délutánra jön Con-ra.. Én már otthonról eleve Alyss jelmezben jöttem el és a szokásos kis bő férfi ingemmel takargattam magamat mert kissé kinőttem a jelmezt (fenn és nem lenn.. ha értitek mire gondolok). Ez a  kinőtt ruha nem zavart csak az utcán.. Con-on valamiért nem tudott érdekelni..

Ami azt illeti el is felejtettem otthonról rendes utcai ruhát hozni, úgy hogy mind a 2 napon kénytelen voltam abban dekkolni..

A szombat leginkább azzal telt hogy reggeltől délután 4-ig a K csarnokban ültem. Feri (Agyar) mindenképpen AMV vetítést akart nézni, én meg a craftokat, aztán meg a nemzetközi AMV versenyt…

Az AMV-k.. azt hittem jobbak lesznek.. de hogy 3 kivételével mindegyik nagyon gagyi volt az már sértő volt… Ezeknél még én is jobbat csinálok.. Persze craftokra is szavaztunk (ez később fontos lesz!!! ) és persze az AMV-re is.. én a Pandora Hearts-re szavaztam Feri meg arra a nagyon megindító japánt érintő sorscsapás feldolgozására.. Azért mert egyikőnk se tudta eldönteni, hogy melyik volt a jobb.. így megosztottuk..

Ezek után mászkáltunk. Kb minden 3. árus nem mangát árult és minden 2. árus nem figurákat árult.. kivéve a Gólem művek.. ők figurákat árultak, de legalább ismertük is őket.. meg rájöttünk hogy a GyH (a gimim és a Feri volt gimije) és a KVK (Feri egyeteme) mindenhova befolyt..

Volt GyH-s van pl az egyik manga boltnál mint eladó.. és a szervezők között az Óbudai Egyetem szerepjáték kör egyik feje is szorgoskodik.. (Éljen a Ó.E. Szerepjáték köre aminek úgy vagyok tagja hogy nem vagyok Egyetemista.. =D )

Szaladgáltam Mee-ék után meg minden.. csak aztán nem találtam meg őket.. Meg olyan érzésem volt mintha az én con-os generációm akikkel anno elkezdtem con-ra járni… kikopnának .. :s

na eredmény hírdetésre még beültünk Ferivel és.. anno őszi con-on is volt ez a szavazó lap húzás.. és akkor a Ferit hózták ki.. Na ki találja ki hogy szombaton kit húztak?? XD A Ferit!! XD Nagyon vicces volt.. =D

Azt hiszem Yurikoék voltak azt mondja: /fejben: De poén lenne ha a Ferit húznák megint/ -Nem tudom elolvasni.. /fejben: ez a Feri lesz/ -Jaj de csúnya.. Al.. /fejben: ó bakker ez tényleg a Feri/ -Almádi
Én: Na jól van Feri rohanj! XD

Gergővel (ominózus szervező tanonc) beálltunk (én és a Feri, értelem szerűen mindenhova együtt mentünk) Michael Jackson Thrillert táncolni a sok bolond mellé.. nagyon vicces volt.. akartunk vasárnap is csak már akkor nem volt.. és végre Gergő személyében találtam egy parapara tesót is *_* Feri sose paraparázik velem.. viszont a DDR-re rátudtam venni.. (először még itthon anno nyáron de ddr-ezett velem con-on is szombat délután.. ezer puszi érte mert a Gundam Invoke egy nagyon nehéz szám kezdők/se/ számára is (én imádom és A-ra tudom csinálni gyorsítással) és bevállalta velem.. nagyon köszönöm drágám.. imádlak.. =) . )

Ja eredmény hírdetésen az slussz poén volt hogy még a szemetet is kihúzták tombolán.. nagyon jókat kacarásztam rajta..

Aztán marha jót aludtam a Ferivel.. (igen ezt külön említem mrt ilyen jót rég nem szundítottam XD )

Vasárnap:

Reggel megint találkoztunk a Mátéval. Egész nap ideges voltam. Hisz bejutottak az írásaim a fanfic versenyre és a beszélgetéstől mindig nagyon félek..

Megnéztük a perfeket.. meglepően jó volt néhány.. persze itt volt 5 csapat is akik ismerősök voltak úgyhogy szurkoltam nekik és mikor szavazni kellett nem tudtam hogy kire szavazzak.. aztán szavaztam (titok!! =) )

Aztán járkáltunk.. megtaláltam Alyss alteregóimat is. Meg találkoztam 2 Gilberttel és 2 Ozzal is (Pandora Hearts volt az összes).

Ezek után mentünk fanfic beszélgetésre és azt hittem hogy az idióta kockákat kifogom nyírni. Abban a pillanatban amikor nem értettem hogy Mucc mit kérdez tőlem olyan mérges lettem hogy azóta is szívesen belelépnék a hangosan vinnyogó kommentáló képébe!.. Meg össze zavarodtam.. mivel két írásomról is kérdeztek sose tudtam hogy melyikhez kérdezik.. :s és néha rosszul válaszoltam XD

Aztán eredmény hirdetésen elhoztam a közönség kedvencét a saját írásommal (az “Ajándék”-al) =)

Na még ilyen és ehhez hasonló Cont akarok.. Nagyon jó volt.. csak a versenyek nélkül picit lassan telt az idő.. de jó volt dumálni mindenkivel.. aki eljött Con-ra.. de hát mint említettem a régi motporosok kikoptak és csak kevesen járnak már a régi bandából Con-ra..

nem baj a Ferivel meg a Mátéval továbbra is szorgos kis hangyák maradunk és járunk Con-ra ahogy csak kifér a pénztárcánkból.. =)

Posted under Off témák

Bejutottak az írásaim!

máj-10-2011

Tessék elolvasni!

Itt a saját írásom: http://www.mondocon.hu/index_cosplay.php…

Tessék véleménnyel illetni és szavazni ha olyannak találjátok.. :p

Itt a fanfic: http://www.mondocon.hu/index_cosplay.php…

Black Lagoon-hoz.. Az Orosz maffia főnök szempontjából. Régen specnazosak voltak.. ezt az összetartást próbáltam kiemelni.. =)

És tessék holnap szurkolni mert érettségizek!! bioszból !!!! :D

Posted under Off témák