Én is beállok a sorba
Ha már mindenki év összegzőt és előre tekintést ír akkor én is.
Nem haladtam semmivel se túl sokat. Ebben az évben nem versenyeztem csak fanfiction-ban és ott is csak tavasszal értem el nagyobb sikert (bár bekerültem minden alkalommal a top 10-be, amire azért büszke vagyok
)
2011 tavasz: Nem versenyeztem, mert az érettségi miatt nem mertem bevállalni hogy még mellette vacakolok valamivel. Így a Pandora Hearts-es Alyss jelmezemet viseltem.
Ősz: Nem sikerült elkészülnöm az Ikaros jelmezemmel így ősszel egy Lacus Clyne jelmez volt rajtam ami olyan borzasztó lett, hogy majd megvarrom mégegyszer és azt teszem föl blogra!
Ezen a rendezvényen már aktívan Yukiyaiba fényképezőgépével rohangásztam.
Ja azóta nem nagyon haladtam a jelmezzel, elakadtam mert fogalmam sincs hogyan folytassam így kedvem sincs már csinálni. De ha más nem, akkor nem versenyzek vele és akkor a darabjait veszem föl (igen vannak konkrétan kész jelmez részek
amikről képet kéne föltennem
)
KariCon: Erre a rendezvényre varrtam egy Lacus Clyne karácsonyi jelmezt. Kicsit kettős ellentét lett a jelmez. A szoknyája nagyon hosszúra lett hagyva, és az alakomat sem adta ki mert bőre hagytam a jelmezt, hogy Agyarnak ne kelljen minden második férfiú szemét kikanalaznia. A felső része pedig kihívó lett a csupasz váll,csupasz nyak,csupasz lapockák miatt. Kicsit kiakasztottam a mércét minden szerencsétlen fiú ismerősömnél (márpedig nekem szinte csak az van XD ).
Előrre tekintés:
Tavasz:
fanfiction: fandom: Black Lagoon , karakter: Rock. Már megvannak az alap ötletek csak a hogyant nem tudom még.
cosplay: mivel most emelt biológiát teszek le, és történelmet is, nem hiszem hogy túlzottan új jelmeznek neki esnék. Tehát Ikaros félkész jelmezét veszem fel. Van hozzá szárny,alap textill rész, kesztyű és harisnya (páncélrészek nélkül), és persze az íjam félkész állapotban van. Azt még tanulás közben is össze tudom ragasztgatni
.Ja és elvileg visszük Agyar húgát Kilari-nak vagy minek öltöztetve. Öööö.. nekem kéne megvarrnom a jelmezét??
Holdfény Con: igen tervezek erre is eljutni. Leginkább a Gólem művek miatt. Nagyon megszerettem néhány alkalmazottat és hívnak is hogy menjünk Agyarral. Nagyon gondolkozok az Infinity-ből a Nomádok közül az egyik figurán. A dokit már megcsinálták. Nem tudom melyik néz még ki olyan jól. Meg kell jobban vizslatni.
Őszi Con: Óóóó hát hol van az még?
KariCon, Holdfény Con...
Ezekre igyekszek eljutni.
és mindenhol jelmezbe bújni. eddig 13 alkalomból csak 1x voltam civilként Con-on. Az is a legelső látogatásom volt. Nem akarom megtörni a jelmezes hagyományomat.



