Archive for the ‘ Sengoku Basara ’ Category

Oichi - A ruha III.

február 15, 2012 11:35 du. | No Comments

Ismét egy hosszabb lélegzetvételű bejegyzés következik, amelyben a ruha páncélt imitáló részéről (képen a 3-as számmal ellátott rész), a “fecskefarkakról”, valamint egy kiegészítőről, a vállánál levő fekete vállvédőről szeretnék írni. Egyik rész sem igényel különösebb ördöngösséget, ezért gondoltam, hogy egy kalap alatt végre elintézem őket, kielemezve a végletekig a ruhát, és elbúcsúzva méltóképp a karaktertől. (Talán tavasszal még előveszem valami fotózásfélére, majd még kitalálom, mert szegényről felújított verzióban nincs kép, és jó lenne megtisztelni azzal, hogy úgy is készüljön róla legalább egy kép.)
A “páncél” (3.):
Mikor nézegettem még csak a képeket, barátkozva a ruhával, voltak olyan álmaim, hogy majd valahogy megoldom, hogy úgy csörögjön a drága, mint egy igazi páncélzat, de sajnos ezt az álmot végül totálisan fel kellett adnom, de épp ezért is gondolkodtam eleve dekorgumiban és szelvényekben. Bár a szelvények adottak voltak, lett volna olyan szerepük is, hogy az érintkezéseiknél kis fémdarabkák kocoghattak volna egymásnak. Ezen a ruhán már nem tesztelhetem ezt a kis apróságot, de remélhetőleg a 2012 őszére tervezett jelmezemnél igen. Aztán majd beszámolok róla, mennyire lesz életképes az elgondolás.
Na de szelvények - csak hogy ne kalandozzak el nagyon - a képen a nagyobb elemek négy, (lehet öt résznek is venni, de a legfelső vékony szeletet én magához a fűzőhöz varrtam, és azt fehér filcből oldottam meg egy csíkban), a középen levő kisebb pedig három szeletkéből áll.
Ennek tudatában lemértem, meddig szeretném, hogy érjen a fűző aljától számítva - tekintve, hogy nem szeretem, ha nagyon kinn a hátsóm, én nem sokkal térd fölé számoltam, igaz, mikor feljavítottam, kicsit rövidebbre vettem, mert sikerült jó hosszúra készíteni, mert elfelejtettem hozzászámolni a szőrmét az alján - majd ezt a számot három részre osztottam. Hogy “összeszerelhetők” legyenek a darabok, azért némi ráhagyást is hagytam a dekorgumi darabokon, amelyeket a hobbipengével vágtam szép egyenes darabokra.
Ahogy ez megvolt, jöhetett a díszítő és egyben összetartó szerepet betöltő vörös szalagok helyének kiszámolása és kivágdosása. Nálam a beosztás úgy nézett ki, hogy a darab tetejéről lemértem egy centit, az maradt fehér, itt újabb egy centi következett, amely kis képzeletbeli négyzetnek a felső és alsó élét vágtam fel, hogy be tudjam bújtatni a piros szalagot, majd újabb centit mértem lefelé, itt is felmetszve az alsó részt, ezen a lyukon bújik elő a hosszabb piros részhez a szalag, s el már nem bújtattam, azt csak egyszerűen levezetve bújtattam a következő elembe a szalagot. Amint mindhárom szalagot befűztem, jól összehúztam, hogy megfelelően álljanak a darabok, s ekkor pár helyen fehér cérnával összeöltögettem a darabokat, rögzítve a szalagokat is a dekorgumihoz. (Itt szintén úgy varrtam a dekorgumit, mint ahogy már korábban is emlegettem, hogy nem teljesen átszúrom, hanem a nem feltűnő vékony élén bújtatom elő a látható felén a guminak a cérnát, így nem látszik a varrás a dekorgumin és nem rondítja a munkát, viszont tart, és sokkal stabilabb a kreálmányunk).
Ha valaki ügyes megfigyelő, felkiálthat, hogy jó-jó, de a legalsó elem rózsaszín. Bizony, igazán szép rózsaszín dekorgumi, főleg olyan színű rózsaszín, mint amilyen a ruha felső része, nem nagyon van. Mondhatni egyáltalán nincs. Épp ezért ezt az elemet a felső ujjrész anyagával vontam be. Itt elég csak a felső élének a varrására odafigyelni, a többi “látszódhat” (a képen talán látni, hogy az alsó, íves résznél simán öltögetve varrtam, és a cérna jól látszik az anyagon, míg a felsőnél megint oldalasan varrta, hogy ott pedig ne látszódjon a cérna), mivel ezeket a részeket a szőrme fogja takarni. Erre a rózsaszín részre a kis piros szalagdíszt viszont varrni kell, a ragasztó nagyon átütne, más ötletem meg nekem nem volt.
Amint mind a négy darab ekkora méretű páncéldarabkával elkészültem, felerősítettem őket a fűzőrész aljára. Majd mikor már rajta voltak, rájuk került a fekete szőrme (nem érdemes a szőrmével összeölteni a darabokat, sokkal mozgékonyabb és élhetőbb a ruha, ha a páncéldarabkák valóban darabkák maradnak, én a ruha alá készítettem egy fekete kis nadrágocskát, hogy ne legyen kinn, ami jobb, ha nincs kinn :P)
Amint mindegyiket ráerősítettem, hogy a fehér derékcsík ne legyen túl vastag, visszahajtottam, és a dekorgumi felvarrását azzal tüntettem el, hogy ezt a fehér filcet ráhajtottam, és úgy varrtam el még egyszer (a lentebbi képen, ahol már minden kis páncélelem látható viselés közben, talán megfigyelhető, itt mire gondolok ^^’)
A kisebb, középső páncélelemet hasonlóan készítettem, csak itt nem kellett az alsó elemet rózsaszín anyaggal borítani, cserébe a tetejére kellett egy piros anyagdarabot varrni, mert a képen látszik, hogy elvileg ez a piros alsóruházatra erősítve lóg lefelé, takarva, amit kell, csak mivel én nem csináltam meg teljes hosszában a piros alsóruhát, mert így is meleg lett a jelmez, így itt ilyen csalásra kellett vetemednem. A piros anyag két felső sarkára két patent került, amivel rögzíteni lehetett a ruhára úgy, hogy közvetlen a rejtett cipzár alatt már ez az anyag “kezdődjön” ránézésre. A legegyszerűbb ezt jól lemérve eltalálni úgy, ha az ember magára veszi a ruhát, beállítja ezt az elemet, hogy jó helyen legyen, és a piros anyag sarkához fogva egy krétát, megjelöli a fűzős darabon, hova kellene kerülnie a patentnek. (én legalább is így csináltam, mert biztosra akartam menni).
El kell mondanom, hogy tavasszal ez a patentos megoldás még nem volt készen, így ezt az elemet a zsűrizés előtt nemes egyszerűséggel az alsó, fekete, eredetileg a ruhához nem tartozó rövidnadrághoz varrtam prosztó mód ^^’ Megjegyzem, a képeken elég furán is állt állandóan ennek köszönhetően xD
Most már csak a “combvédőnek” kinevezett két elem van hátra ebből a részből, amelyek mivel szintén ikertesók, csak az egyikükre kell szót fecsérelnem :P Ez a két elem olyan, mintha két lemez össze lenne fércelve piros fonallal, és erre is ráuszították volna a szőrszörnyet. Jobbára így is készült. Nagyjából lemértem, mekkorának kellene lennie, és ketté osztottam a mért számot, mivel itt nem kell összébb csúsztatni a dekorgumi elemeket, így bőven elég pont akkorára is vágni azt. Aztán egy nagyobb tűvel összeférceltem cikkcakkosan - amely szegény bele is halt a műveletbe, így a végét horgolótűvel fejeztem be, vagyis a tűvel átlyuggattam a gumit, aztán azon horgolótűvel keresztülhúztam a fonalat, mert másképp nem tudtam volna befejezni. :D Tavasszal itt is sikerült túlzásba esnem, így a felújításkor ezeket is karcsúsítottam, mert túl vastagak voltak. A képen látszik, mennyivel szabtam kisebbre őket, meg látszik a háta is a kész műnek, mert valami rejtélyes indíttatásból sikerült a hátulját lefényképezni az eleje helyett O.o
Erre fehér anyag került, mert olyan színben volt próbaanyagom. Utólag rájöttem, már a felújítás után, hogy ezt a dolgot úgy kellett volna elképzelnem, hogy valóban a combot védő vért, és voltaképp a lábra a fekete fonallal rögzíthető eredetileg - mert azóta is elemeztem már a képeket - de itt még ugyanolyan lógó páncélrésznek véltem, ezért is varrtam a tetejére a fehér anyagot, és láttam el ugyanúgy patentokkal, mint a piros anyagos darabot. Így ezek végül patenttel lettek rögzítve ugyanúgy, és a fekete fonalkötésről én szándékosan elfelejtkeztem. Rajtam nem lett volna olyan szexi, mint Oichin :P
A ruha ezen a ponton már majdnem teljesen kész, legalább is az alja, csupán a “fecskefarkak” hiányoznak. Itt is sikerült kétszer is figyelmetlennek lennem, mert hogy ezek eredetileg a fűző aljához vannak rögzítve a referenciaképeken, de én valamiért abban éltem, hogy a páncélelemek aljához, így nekem oda is kerültek. Így utólag, még ennyire kezdőként szerintem belefér, volt ennek tavasszal több gondja is, hogy a felújítás után ilyesmin keseregjek.
A miért költői kérdésére a válaszom egyszerű, tavasszal ez a rész úgy “készült” el, hogy erősen vészmegoldást kellett alkalmazni, így a tavaszi verzión ez a rész csupán a rózsaszín és fekete anyagom egyszerű, kenőfejes ragasztóval történt egyesítésével keletkezett, a con végére még cafatabb cafatokban lógott, mint mikor elkészült, pedig már akkor is kritikán aluli volt, szóval olyan no comment kategória… Pedig az alapelgondolásom szerintem működőképesnek bizonyult, amit utána a feljavításnál ki is próbáltam és alkalmaztam is. A dolog egyszerű volt, csak míg a ragasztás hajnali ötkor fél órácskát vett el a kiszabással együtt az életemből, addig ez a módszer egy teljes délutánt igényelt, így időszűkében tök érthető, miért nem alkalmaztam korábban. Először is újságpapírból készítettem akkora méretű csíkokat, mint amekkorának a fecskefarkakat szántam, az újságpapírra ragasztottam drótdarabot, hogy merevítse, és majd megálljon a drága, majd az egészet becelluxoztam, hogy maga az újságpapír is tartson. Ezt a tömést tettem a kiszabott rózsaszín és fekete anyagcsíkba, miután azt előzőleg összevarrtam. (Lehetett volna benne több a fém, azaz a drót xD, de már nem akartam még egyszer szétszedni, de így fémhiányosan is szerettem :D)
(Nézd már, ott figyel Shirogane kalapja a háttérben :D)
A következő darab a vállán levő páncéldarabka.
Ez voltaképp egy vállra simuló, galléros rész, egy hasonló módszer szerint készült páncéldarabka, mint amivel az alsó rész készült, és egy három hatszögből álló családi címer, ami összeköti a vállpáncélt és a fűzőt. Nekem olyan bross feelingem volt, de végül nem úgy csináltam meg, mintha valóban az lenne, de lehet, úgy is meg lehetne variálni.
A vállat oldalról védő páncél, mint említettem ugyanazzal a fűzögetős technikával készült, mint az alsó páncéldarabkák, már így is sok szót pazaroltam rá. A vállra simulós részt is szelvényeléssel oldottam meg. Két vékony dekorgumi darabot varrtam úgy össze, hogy kissé fedjék egymást, aztán egy alul a vállam ívát követő, felül pedig egyenes  dekorgumi elemet varrtam rá gallérként. Ez az elem elintézte azt is, hogy a két dekorgumi csík meghajoljon, és felvegye a vállam ívét. A rögzítést itt is patentokkal oldottam meg, amelyeket a gallérhoz varrtam fel, mert ott nem látszott így a varrás, és a fekete-piros alsóruházathoz rögzítettem. Így ez le- és felcsatolható. A három darab hatszögből álló rész szerkesztés, némi ezüst színű metálfesték és ragasztó műve szintén dekorgumiból, mivel maga a minta nem volt bonyolult. Erre a részre is került két patent, hogy az alsó részét a fűzőhöz lehessen rögzíteni és ne csak lifegjen, amerre szeretne.
Darabjaiban
S már egyben
S - ahh, ünnepélyes pillanat számomra - elérkeztem az utolsó darabhoz, a vállán levő vérthez (legalább is én vállvértnek neveztem, bár nem kimondottan az, így hadtörténetileg nem lennék korrekt semennyire sem, de nem merném pajzsnak sem nevezni, mert ahhoz meg lepkeszellő. Voltaképp dekorelem, de megsérteni sem akarom xD)
Ez aztán végképp nem volt egy bonyolult dolog. Tavasszal ez is egy olyan része volt a ruhának, ami időgazdaságos mód készült, így olyan is lett…
A 2.0-ás verzió viszont szerintem már kifejezetten csábos. 10 centis csíkokat (persze a varrásra hagyjunk még körbe egy centit -> ezt nekem gyakran sikerül elfelejteni -.-’) varrtam össze olyan felosztásban, hogy felül két fekete, aztán két rózsaszín, s végül ismét négy fekete. Így nagyjából megvolt az arány is, és kellő hosszúságú lett. Ezt az összevarrt anyagtéglalapot egy már előtte megalkotott újságpapír-tömésre varrtam. A tömés hasonlóan készült, mint a fecskefarkaknál. Alakra vágott újságpapírt cellux-szal és a közé “rejtett” függőleges és vízszintes pozíciót felvevő drótokkal spékeltem. A drót itt is tulajdonképp azért kellett, hogy formára lehessen majd hajlítani az elkészült vértet.
Az anyagcsíkok, varrás még folyamatban
A “tömés” itt valamennyire látszik.
Már félig rávarrt állapotban
Innentől kezdve már célegyenes volt, hiszen már csak körben szőrmecsíkot kellett rávarrni, valamint egy pompont, ami ezúttal a cipőtől és kesztyűtől eltérően egy szőrmemaradékból varrt gombóc volt. Tartozék még két piros bojt, amelyekből fonalak indulnak a fűző felé, és rejtélyesen eltűnnek benne anélkül, hogy tudnánk, mi lesz a sorsuk, ezeket is megcsináltam, és felvarrtam, de erről valamiért megint nem készült fotó. A hátulján volt egy fehér-vörös bizé, aminek fogalmam sincs,mi lehet a funkciója, nálam épp annyira volt jó, hogy kissé  kiemelkedett a vért vonalából, és azon a ponton könnyebb volt a rögzítés, így egy fehér négyzet és egy piros kör került a belső részre, s ide varrtam a két tartó patentot ami kevésnek bizonyult, négynél alább nem szabadna adni,d e akkor meg nagyon nehéz felpatentolni, de mivel a képen semmi sincs, ami elősegíthetné a rögzítést más módon, mert a piros bojtos valami végképp nem alkalmas ilyesmire, így ez maradt, mint megoldás. Egyébként, ha Ruru patentolta be, akkor amíg nem akart elsodorni a tömeg közlekedés közben néhányszor, tartott. Értelemszerűen mikor egyébként is közelebbi viszonyba kerülsz a szembejövővel, mint szeretnél, akkor simán “letépték” rólam, szóval megoldásnak végeredményben nem rossz, csak nem con-álló :D)
Huhh, szép menet volt. Oichi nem csak a tavalyi évem egyetlen cosplaye, de a blogomban is ő viszi jó ideje a főszerepet, így azért, bár szeretem, jó lesz kissé “megszabadulni” tőle, és váltani, hogy a tavaszi projektemmel folytathassam a sort, amelyen ugyan már molyolok, de még nem haladtam vele túl sokat, és sajnos eléggé bezavar a szakdolgozás is, de remélem, hogy mind a szakdolgozataim, mind a cosplayt be tudom fejezni április 14 illetve április 16-ig. Szép menet lesz, de csak annyit mondhatok:
“Do the impossible, see the invisible
Row, row, fight the power!”

Oichi - A ruha II.

december 15, 2011 2:21 de. | No Comments

Második etapban szeretnék szót ejteni a ruha felső “fűző” részéről (persze nem fűző, de rá lehet fogni). Ez a rész a képen a kettes sorszámot kapta.

Ez volt a jelmez azon darabja, amely a legtöbb időt és türelmet (valamint ujjat) követelte meg tőlem. Bonyolultnak ennek ellenére sem tartom, épp csak sokat kellett vele szöszölni és az ember nem igazán érezte a mennyiségbeli haladást, ami azért eléggé visszaveti a kedvet, főleg, ha konkrétan semmi más nincs kész a cosplay-éből és már alig van idő conig. (Ha jól emlékszem - rég volt már tavasz - körülbelül két hétig molyoltam rajta a szabadidőmben, s con előtti szerda késő este, vagy nevezhetjük akár csütörtök hajnalnak is, lett kész - persze csak azon része, amit “cakkozni” kellett, amint leírom majd, érezni lehet majd, mennyire nem volt rózsás a helyzet xD)

Első körben szeretnék pár dolgot leszögezni:

Én a fenti képet használtam referenciának, és ez alapján kívántam megcsinálni a ruhát. Tény, jobban jártam volna, ha a játékot, vagy az animét veszem (a videók, abból kivágott képek) alapul, mert ott Oichi ruhájának ez a része nem ráncolt, de nekem a ruha ezen verziója volt a szerelem első látásra, így ehhez is ragaszkodtam a későbbiekben. Persze utólag azt mondom, jobban jártam volna, ha valóban azokat veszem alapul, és sima, nem ráncolt (!) bőrcsíkokból készítem ezt a részt, de nem is én lettem volna, ha az egyszerűbb utat választom (és még ott is bonyolíthattam volna textilfestékkel, ha nagyon akartam volna, de nem, nekem ez kellett :D).

Teljesen saját kézzel akartam megcsinálni, anyám segítsége nélkül (pedig az ő varrógépe is jelentősen felgyorsíthatta volna legalább a ráncolás folyamatát, de makacs, büszke, és optimista voltam.)

A ráncolt rész öt csíkból áll, amelyek között apró, vékonyabb elválasztó csíkok helyezkednek el. Ezt a felépítést követtem én is, és igyekeztem A rózsaszín részeket is bele”költeni” a hóna alatt. Azt viszont nem tudtam eldönteni, hogy azok a rózsaszín csíkok körbefutnak-e onnan, vagy a háta szintén fekete. A többi képen, amit találtam, ott nem volt felfedezhető ez a rózsaszín hónalj alatti rész, s körben teljesen fekete volt, így jobbára úgy döntöttem, csak a hóna alá teszek a ruhának ilyen rózsaszín betoldást.

Nos, hogy is készült lépésről lépésre:

Egyrészt nem volt bonyolult, másrészt azért türelemjáték volt ez a darabja a ruhának. A csíkokat különböző méretre kellett szabni, hogy valóban kövesse az alakom, tekintve, hogy nem elasztikus anyagot választottam elkészítéséhez (mivel volt itthon még a Shiroganes ruhából maradék anyag bőven, abból készült a fekete, ráncolt rész, hogy spórolhassak, másrészt úgy véltem, ez a szövet anyag eléggé masszív ahhoz, hogy egy komolyabb, páncéllal ötvözött ruhának tűnjön. Ráadásul a fenti referenciakép mindenképp valami ilyesmit igényelt, nem pedig valami elasztikust vagy bőrt, ellentétben a konkrét játéktörténetbéli ábrázolással, ami kifejezetten bőr anyagot kívánt volna). Így minden egyes darabnál centizés volt, hogy ne legyen túl nagy vagy túl kicsi. Aztán le kellett körbe mindegyik darabot tűzni, ami magában is elég hosszadalmas feladat volt. Arról nem is beszélve, hogy a beráncolt daraboknál matekozni is kellett: én speciel kétszer olyan hosszú darabokat vágtam ki, s több helyen is bejelöltem, hogy a kis csíkok eredeti méreteihez képest a negyedénél hol kellene járni, nehogy túlságosan össze”ráncoljam” a vastagabb darabokat.

(A legfelső sor fekete csík sima volt, látható, hogy úgy “varrtam körbe”, hogy egyúttal hozzá is varrtam a következő kis, vékony, köztes csíkhoz, és így építkeztem belőlük. Persze a második csíktól a ráncolást is figyelnem kellett)

(Ugyanez a művelet közelebbről, és amilyen nyomi vagyok, a ráncolásról, ami voltaképp hasonlóan készült, mint a rakott szoknyánál a rakások szoktak, de én nem teljesen harmadoltam egy-egy ilyen rakásnál az anyagot, mert akkor kevés lett volna - ilyen esetben értelemben a kellő hosszúság háromszorosának megfelelő hosszúságú csíkra lett volna szükség - hanem csupán egyenletes özönként fél centis visszahajtásokat, s azokat később levarrtam, hogy középen se álljanak el, vagy “bomoljanak” látszólag szét, a lentebbi két képen lehet talán látni ezeket a hajtásokat.)

A képen is jól látszik, hogy a hónalj résznél rózsaszín díszítés helyezkedik el, amely ugyanolyan anyagból készült, mint a rózsaszín ujj. Felülre végig ment egy szegély, valamint a hónalj részhez egy hosszabb csík a sima első sorra, valamint egy kisebb, már ráncolt (amit itt még csak a lyuk “képvisel”) alá, a második sorba. Itt azért már látszott, hogy nem lesz rossz darab :D

A ruha alapja ezzel lényegében megvolt. Még került rá elölre két függőleges rózsaszín csík a “fűző”-nek, amelybe, hoyg masszívabb legyen, s kis fém karikákat varrtam fel, amelyekbe a fekete fonalat fűzni lehetett. Tavasszal megszenvedtem azzal, hoyg a rózsaszín műselyem cseppet sem stabil, még kevésbé merev anyag, és amikor csak a fonallal kötöttem össze a felsőt, bizony csúnyán ráncolódott, és akármennyire erősen is húztam volna meg a fonalat, szétnyílt, és kilátszott pl. a hasam. A javítási munkálatok során (ennél a darabnál egyébként csak itt kellett ilyesmivel foglalkozni) került bele vettex, de mivel ettől sem lett kellően kisimultan fekvő, így végül rejtett cipzárt varrtam bele, hogy a fonalt ne kelljen meghúzni, az valóban csak díszítő funkciót lásson el, s akkor már rendesen állt. Ezután még alulra és felülre került fehér sík, amelyeknek java részét persze később elrejtette vagy a felső, ujj rész, ami alól a képen is csak elővillan a  fehér csík, vagy alul, a páncél, amelyet szintén csak vékonyan köt össze a fehér díszcsík a fűzős résszel.
(A tavaszi állapot még a vaskarikácskák nélkül)

(Felújításkor belekerül rejtett cipzár)

Oichi - A ruha I.

november 22, 2011 9:36 du. | No Comments

Egy ideje tartozom magamnak ezzel a bejegyzéssel, de most lerovom a tartozásom végre. 

Mint korábban említettem, nekiálltam bizonyos részeket átalakítani, feljavítani vagy épp értelmesen megcsinálni. A legtöbb teendőm a ruhánál akadt. Hogy tanuljak én is és esetleg más is belőle, leírom, mi készült el, és hogyan tavaszra, és mit változtattam rajta azóta. Néhol azért megdöbbentő, mennyi javulást lehetett elérni kis apróságokkal, máshol meg tulajdonképp nem is látszik a nagy változás, csak én érzem, mikor benne vagyok, hogy nem akar széthullani a ruha rajtam xD (Nagy előny.)
Azonban csak apránként szeretnék róla írni, mert egyszerre nem hogy más nem olvassa el, még én sem. (Ez pedig igen erős kritika, ha azt vesszük xD)
Már mikor nézegettem, agyaltam és barátkoztam a ruhával és a karakterrel, négy részre osztottam a ruha munkálatait:
Az első a “látható” ruha alól épp hogy kikandikáló fekete-piros felsőrész (én a kimonóhoz tudnám hasonlítani a kinézetét, épp csak ez alsóruházat, csak a nyaka és valamennyi a mellkas részéből látszik ki).
A második a ruha fekete, harmonikaszerűen rojtos fekete része, lényegében a “fűző”, vagy “felsőrész”, kinek mi tetszik.
A harmadik a ruha alja, a “páncélzat”,
valamint én külön vettem negyedikként a ruha rózsaszín ujját, és a hozzá tartozó rózsaszín mellrészt.

 A felosztást az motiválta és tette logikussá, hogy ezek a darabok más-más anyagokból készültek többnyire.

Most csak két “egységgel” foglalkoznék, az alsóruházatnak számító fekete-piros résszel, valamint a negyedik, rózsaszín ujjrésszel.
A fekete-piros részhez nyúlós pólóanyagot vásároltam. Azért döntöttem emellett, mert egyrészt csak ilyen anyagból volt megfelelően élénkpiros a boltban, ami nyúlt is, de több volt, mint tökéletes, szerintem jó választásnak bizonyult.
Úgy számoltam, mivel nem fog sok látszódni belőle, és mert a fekete részhez a Shirogane-öltönykombóból megmaradt fekete (és dögmeleg) anyagot használtam fel, nem csinálok belőle hosszú alsóruhát, elég, ha az csak a mellem alattig ér. A szabásmintát egy magas nyakú, szintén nyúlós anyagból készült régebbi pulóverem adta. Ennek alapján vágtam ki a fekete “toppom”, aztán a részeket összevarrtam. 
A kivágott darabok
Ami lett belőlük (az ujjával azért nem foglalkoztam szebben, mert nem látszódtak, így ennyit bőven elégnek ítéltem)
A piros részt majdnem ugyanígy készítettem, épp csak itt arra kellett figyelnem, hogy ennek már úgy kell kinéznie, mintha csak a rózsaszín ruharész tartaná össze, egyébként pedig szétnyílna, és mondjuk deréknál összekötve maradna egyben a dekoltázs rész, épp mint a kimonóknál is. A szabásminta elejét ennek megfelelően bevágtam, s egy V alakú “nyakkivágást” alakítottam rá, s ennek megfelelően szabtam ki (sajnos a szabás utáni képet elgórtam valamerre, mert nem találom.). Erre a nyakkivágásra varrtam körbe a “gallért”, amely így megadta a kellő hatást. Természetesen alul, a V kivágás végénél tovább vezettem a “gallért”, hogy az egyik oldalon, ahol a rózsaszín anyag majd nem takarja, tovább fusson majd.
A “mű” fejjel lefelé :D (neki van rendesen ujja is :D)
 Ezt is összevarrtam, majd az alját a fekete “toppal” egybevarrtam.
Fúzióóóóó! (Dragon Ballt nézett xD)
Tavasszal csupán idáig jutottam vele, most annyit tettem még hozzá ehhez a művelethez, hogy a fekete magas nyakú topp nyakát hozzátűztem a piros gallérhoz, hogy könnyebb legyen fel- és levenni. Ez a kinézetén természetesen nem változtatott, csak praktikus.
A második kiemelt darab az ujjszerű rózsaszín része a “felsőruházatnak”. Magában a szabásmintában anyám segített, de végül így is sokat kellett rajta bevenni, mert mégis elszámoltuk (képzelem, mit műveltem volna teljesen egyedül nulla tapasztalattal xD A komolyabb szűkítésre azonban csak a felújítás alatt került sor,amikor végre volt időm ezt a rzsaszín részt rendesen a ruhhoz rögzíteni, tavasszal ugyanis csupán nemes egyszerűséggel magamra varrtam az öltözőben jobb híján-.- Az átalakításban nagy segítségemre volt a magam elgondolása alapján készült próbababám - figyelembe vettem ugyan az oldalon található leírást, csak én újságpapír cellux kombóval bűvészkedtem. Nem állítom, hogy jobb, de így volt hozzá alapanyagom ingyen, és arra, amire nekem kell a baba, tökéletesen megfelel. Ennek segítségével sokkal könnyebb volt javítani a ruha kinézetén).
Az ujj és a kis mell- és hátrész darabjaiban
Maga a darab nem okozott azért akkora gondot, összevarrtam a megfelelő darabokat - vadökör módjára a díszítő fehér csíkokat is (amelyek limitáltan kerültek csak rá tavasszal, konkrétan egy-egy a nyakra és az ujjra, az alsó hármasból pedig egy sem xD)  - így amikor bevettem az ujjából, figyelnem kellett ezekre az illesztésekre, de szerencsére nem lett vészes a végeredmény. Az ujjat alul egy vörös szalaggal lehet a kép szerint felkötni, így ide csináltam az ujj belső oldalára, a csuklóhoz egy kis hurkot, amelybe fűzve a szalagot egyszerűbb megkötni (bár még így is jobbára segítségre szorulok, de ennyit már csak kibír bármelyik barátom, ha megkérem szépen :D)
Már a felújítási munkálatokkor, de még a tavaszi állapotban (tavasszal ennyi csík került rá, az is kissé ráhányt módon, mint látszik is -.- Mindenesetre megörökítettem, hogy engem is szíven üssön a változás xD)
Itt már látszódhatnak a csíkok, mind rákerült három példányban, mint a referenciaképen, és itt látható az is, ahogy már illesztettem a ruha többi részéhez ezt a rész is végre, valamint remélhetőleg nem látható az ujjánál a szűkítés. Szerintem szépen sikerült, főleg ahhoz képest, milyen kényes az anyag.)
A teljesen elkészült ujjról majd a ruha későbbi fázisában, azzal együtt linkelek képeket, valamint akkor, ha lesz időm felöltözni végre “félharci” díszbe, és viselés közben is megörökíteni, és érzékeltetni a változásokat.

Sengoku Basara: Oichi - Fegyver

szeptember 17, 2011 4:34 du. | No Comments

Bár megállapíthattam, mikor kész volt, hogy nem, nem ez a legjobb módja egy fegyver elkészítésének, azért annyira nem lett vészesen borzalmas, elvégre először csináltam ennyire összetett fegyvert. Természetesen lehetne rajta sokat javítani, de elsőre nem is lett olyan rossz, és kifejezetten örültem neki, hogy bizonyos fényképeken egész vagányul néz ki :D Egy biztos, megtanultam vele, hogy nem érdemes ezt csinálni xD (Ezt is meg kell valahonnan, nem igaz :D) //A zsűri egyébként eme kijelentésemre határozottan mosolygott. Fő az őszinteség :) //

Na de akkor kezdjük. Az első elgondolásom, szintén anyagi meggyőződésből az volt, hogy a munkahelyemről beszerzett, szintén szemétnek kikiáltott ultravastag kartonból készítem el a pengéket, mert hogy az elég merev és erős, meg egyéb csodálatos jelzők. Hát igen, úgy abban a téglalap formában valóban erősnek volt mondható, csak épp elfelejtettem belekalkulálni, hogy már akkor sem volt képes megtartani a saját súlyát, hát még akkor, mikor az a része, aminek tartania kellene a másik részét még vékony is…

Na de ennyire ne szaladjunk előre. Nagyjából kitaláltam, mekkora pengét szeretnék, s azt rárajzoltam az egyik kartontáblámra, majd a már dicsérgetett hobbypengével kivágtam (ollóval soha, de soha nem végeztem volna, és mellesleg ripityára ment volna a csuklóm, csak annyira volt vastag és masszív a karton).

Mikor ez megvolt, szembesültem a fentebb már ismertetett problémával, s egyéb bánatom is volt, tudniillik nem volt “vastagsága” a pengének, úgy meg nem penge a penge. (De nem ám xD) Erre bizony aludni kellett egyet, hogy megvilágosodjak.

Eszembe jutott ugyanis (vagy mondjam azt, hogy “megálmodtam”), hogy létezik ám a világon hurkapálcika is, ami egy igen hasznos dolog. Vettem is egy csomaggal. Hogy mit is kezdtem ezzel. Természetesen a kartonra ragasztottam több átfedésben, persze az ív miatt megtördelve. Ezeket cellux-szal rögzítettem is a kartonomra. Így már viszonylag megtartotta magát, na de így meg nem hagyhattam, mert kérem szépen, ki látott már olyan pengét, aminek nincs vastagsága, viszont vékony farudacskák “lógnak ki” az oldalán. Senki? Hát senki. Meg egyébként is, ha oldalt fordítom, még mindig lekonyul ez a frányaság…

Ekkor jött az elborult, “Nem érdekel, akkor is jó leszel” felkiáltás, és nekiestem a bevált eszközeimmel, a Metro újsággal és a cellux-szal, és adtam a szájára. Lényegében az újságlapokat szintén ívesen meghajtva ragasztottam a kartonra egy réteget, egyrészt még jobban elősegítette a penge tartását, másrészt így legalább végre volt “vastagsága” is a pengének. (Meg lassan súlya is -.-”)

Már csak azt kellett kitalálni, hogy és legfőképp mivel vonjam be, hogy le tudjam festeni a már megvett metálfestékkel. Egyébként erre van a hagyományos ezüst metál festék, de én találtam egy világosabb színűt, ami nagyon tetszett, és mivel a pengéket általában úgy szokták ábrázolni, hogy legalább a szélük, ami élezett más színű, megvettem. Ez a festék, nem kimondottan metálfesték, de platinaszínű és roppant szimpatikus volt. Aztán annyira belelendültem, és belelkesültem erre a fajta festékre, hogy vettem belőle antik ezüst színűt is, mert szebben csillog, mint a hivatalos metálfesték. Utólag sem bántam meg, hogy ezzel estem inkább neki. Épp amiatt, hogy ezen kellékek miatt már korábban jártam viszonylag frissiben hobbyboltban, eszembe jutottak a vastag fotokartonok, amiket, lévén erős papírfétisem is van, jól meg is csodáltam, és végigtapogattam, így arra jutottam, majd olyanokkal fedem be a pengét. Kis vásárlós kiruccanás után már otthon is voltam négy szintén igen vastag kartonnal, amelyeket, én kis naiv, kétoldalú cellux-szal akartam rögzíteni. Nem, nem maradtak egyben, sejtheti mindenki. A penge szétnyílt az illesztéseknél. Na itt adtam fel idő hiányában, bár megjegyzem a megoldásom lehetett volna szép, csak kissé odafigyelőbben kellett volna csinálnom, és talán nem ártott volna még egy réteg festék (de nem, egyik sem volt, sem kellőbb odafigyelésem, sem annyi festékem, hogy még egyszer lefessem, de még csak pillanatragasztó sem, ami még szerencsésebb lett volna XD). Szóval, az egész “pengét” körben celluxdarabokkal ragasztottam egybe, immáron kívülről “Az anyád” névvel illetve a hadműveletet. Igen, a sietség miatt meg is látszott ez, hiszen a cellux már csak olyan könyörtelenül gonosz jószág, hogy gyűrődik, amikor nem kellene, viszont szépen simul, ha abszolút mindegy, mit csinál…

Mivel a celluxot nem szerette a metálfesték, ellenben szerette az egyszerű, sima fehér hobbyfesték, kapott egy réteget ebből, de csak azok a részek, amelyeken ott terpeszkedett a cellux, mivel ebből sem volt kifejezetten sok. (Bár utólag nem számított, mert a metálfesték szépen fed, egyáltalán nem látszott, hogy valahol van, valahol nincs alatta fehér festék.) Miután ez megszáradt, jöhetett a metálfestékkel való festés. A penge alsó felét a sötétebb, antik ezüst festékkel, a tetejét a világosabb, platina színű festékkel kentem le. Gondoltam, hogy esetleg majd kell nekik egy lakk réteg is, de nem, így is szépen fénylettek, így a lakkot megspóroltam, majd jó lesz az másra.

Szóval a pengék már megvoltak, na de mire tegyem őket? A fegyver “markolatának” a függönykarnist ítéltem a legalkalmasabbnak, mert így elég nagy lett a fegyver hozzám képest (meg dög nehéz, de sebaj). De hogy operáljam szépen rá a függönykarnisra a két pengét? A megoldásra nem jöttem rá, viszont “összeheggesztettem” őket xD

A dolog úgy nézett ki, hogy a függönykarnisra ráragasztottam cellux-szal az egyik pengét, majd kitöltöttem az “űrt” a két penge között, hogy ne tudjon majd elmozogni és még véletlenül se akarjon csak úgy elválni a függönykarnistól, majd a másik pengét erre az újságpapírból készített pótlásra szorítva még egyszer körbecelluxoztam az egészet. Nem szép, de egyben marad. Viszont legalább valamennyire jó lenne eltüntetni ezt a gányolást. Ekkor jött az ötlet, hogy ideje kipróbálni a decoupage-ragasztót. Először is egy téglalap alakú pótlást ragasztottam a gányolás aljára, ez volt az a rész - ami látszik is a fegyver képén - amiből képletesen kinőnek a pengék. Először ezt, majd a felette terpeszkedő celluxolt pengevégeket vontam be a decoupage-ragasztót használva egyszerű fehér A/4-es papírral, amit a nyomtatókhoz is szoktak használni. Természetesen ezt megfelelő cafatokra kellett szedni. Ezek szerintem egész tűrhetően eltakarták a gányolásom, s kifejezetten pofássá tették a dolgot, ami addig minden volt, csak nem valahogy kinéző. Szépnek továbbra sem mondanám közelről, de léptékekkel jobban nézett ki. (Őszintén szólva már annak is örültem, hogy látszólag stabilan egyben marad a dolog xD Nekem valahogy horrorisztikus félelmem, hogy valami kiegészítőm nem bírja végig legalább azt az egy napot, amit végigjazzelek benne a conon >.<). Ezután jöhetett a többi rész, decoupage ragasztóval továbbra is a függönykarnis másik végére ragasztottam szintén fehér papírt, ez volt a végén a kis díszecske, valamint a sárgás-zöldes markolatrészt is így vittem fel.

Aztán a fekete részeket fekete szigetelő szalaggal vontam be, amely gyönyörűen ragadt, és nem is látszott rajta, szerintem legalább is felül biztosan nem, csak egész közelről, mert még illeszkedni is gyönyörűen illeszkedett, pedig csak 50 Ft volt. (Nem tudom, milyen Isteni sugallatra vettem, mert eredetileg azt terveztem, majd festem, de idő hiányában igen jól jött a fekete szigszalag. A legalább fél, de inkább háromnegyed órás melót lerövidítette 10 percre, ami idő híján kifejezetten jól jött.)

Aztán az alsó, pengéhez közelebbi feketénél is a szigszalaggal alakítottam ki a fekete felületet, meghagyva ragasztatlanul a fehér négyszögeket, majd lefestettem a kis téglalapot, amit külön ragasztottam fel korábban. Erre jött egy szintén a penge vastagkartonjából kivágott kör, amit szintén festettem, s kész volt a karika alakú rész is a markolatból. Még ment rá a pomponja, és a fegyver is elkészült.

(Con előtti éjszaka, körülbelül olyan hajnali 2-re lett teljesen kész. El kell mondjam, a ruha ekkor még igen gyerekcipőben járt, s ott aztán rendesen kellett alkalmazni a gányolás művészetét -.-” Viszont már nekikezdtem a javításoknak, és meg kell állapítsam, még szép is lehetett volna, ha több időm jut rá x’D)

Hogy egy kicsit dicsérjem is a művem, elmondhatom, hogy a Cont kiválóan bírta, pedig a srácok össze-vissza nyúzták, vonták, emelgetni kellett, pózolni vele, és minden egyéb, teljesen megszokott dolog, ráadásul azt is túlélte, hogy beerőszakoltuk a kocsiba, és hazajött, hogy a lakás festése alatt fel-alá volt pakolva, épp hol nem volt útban, így legalább azt elmondhatom, hogy iszonyat stabil lett, és azért a képek egy részén még jól is néz ki (jól áll neki a távolság xD)

Köszönöm, ha elolvastad! ^^

Sengoku Basara: Oichi - csizma

szeptember 10, 2011 5:17 du. | No Comments

Ez a ruhadarab volt a másik, amely miatt beleszerelmesedtem annyira a karakterbe, hogy cosplayelni akarjam. Hiszen nemcsak elegáns, kecses, de még kihívásokkal teli és teljesen önállóan is megvalósítható. S valóban, nem másik cipőre építettem, hanem teljesen nulláról magam alkottam meg. Izgalmas volt, szerintem a többi cipőmet is, más cosplayeknél is megpróbálom majd hasonlóan megvalósítani.

A talpát raffiából “varrtam”. Egyszer nagyon régen volt dolgom már a raffiával, és bár nem éltek bennem pozitív képek (horror elkezdeni, és még horrorisztikusabb megküzdeni néha vele. Igen kéz- és csuklópróbáló), úgy gondoltam, cipőtalpnak tökéletesen meg fog felelni. Valóban meg is felelt, de utólag rájöttem, hogy szerintem erre a dekorgumi is tökéletesen jó lett volna, és sokkal, de sokkal gyorsabban ki lehet belőle vágni a cipőtalp-formát, mint raffiából elkészíteni, de lelkesedés mindenek előtt! :D

Szóval a talp rész két perc helyett összeadva körülbelül két hétig készült. Ennyi eszem van… Ráadásul nem is lett olyan szép és egyenletes a széle, mint lehetett volna a dekorgumival, viszont kétség sem fér hozzá, minden nagyobb sérülés nélkül kibírta a cont. Nem tudom, a dekorgumi hogyan teljesített volna, de lehet, hogy lesz még alkalmam őt is tesztelni, mert nagyon bejött ez a készítsd teljesen magad a cipőd projekt.

Maga a cipő része már sokkal izgalmasabb volt, és gyorsabban is lehetett jelentős haladást produkálni, így végre megvolt a sikerélmény is, ami sokat nyom a latban, ha egy cosplayer hangulatáról van szó. Először is kellett egy “szabásminta”. Ezt két olyan anyag segítségével gyártottam, amelyből annyi van, mint a nyüh (legalább is volt, míg megvolt a melóm), ez pedig nem más, mint a jó kis Metró újság, és a cellux. Ezekkel bevontam a lábam, nagyjából formára hajtogatva, gyűrve az újságot, majd felvágtam megfelelő részekre.

Így már volt egy nagyjábóli szabásmintám, ami nem feltétlen volt a legszebb, és néhol ki kellett egyenesre javítani a vonalakat, de tökéletes alap volt, s a kikerekített minták alapján éppen megfelelő nagyságú minicipőt lehetett varrni. Erre még ment a “zokni” ( én viccesen így neveztem a felső részt, mert kicsit olyan volt nekem ez a cipő, mintha egy papucs lenne voltaképp, amibe egy csicsás zokniban bújtunk :D Mondjuk ez esetben a szabásminta alapján elkészült darab voltaképp a zokni bokáig érő része.)

Mikor ez megvolt, ismét jött a próbaanyag és a kísérletezés. Voltaképp itt is újságpapírral kezdődött, de mivel arra nem tudtam dudort készíteni, így a próbaanyagon kellett továbbfejleszteni az ötletet. Szerencsémre nem volt bonyolult, elég volt 10-cm-rel hosszabbra készítenem az eredeti verziós szabásmintát, hogy tökéletes legyen a boldogság. (Persze viseléskor rádöbbentem erre arra, de arról majd később.)


Miután megvolt a kiszabott anyag, a bokáig érő darabhoz való csatlakoztatás volt az első dolog, ami érdekelt, mivel a felső részét ez alapján lehet alakítani, méretre igazítani, hogy akkora legyen és úgy álljon, ahogy kell neki. Először is egy rövid szakaszon összevarrtam az alját a térdig érő darabomnak, majd egy ujjak vasalására alkalmas mini vasalódeszka segítségével ide is gumit varrtam, először csak alulra, majd e gumi segítségével rögzítettem össze a “talpat”, és a “lábszárat”. Majd egy másik gumi jött, amely segítségével, épp úgy, mint a kesztyűnél, kialakítható a “bugyor”. Ahogy már a kesztyűnél is megemlítettem, itt a két gumit nem varrtam egybe, rögzítve ezzel magát a bugyrot, mert itt még (hiszen előbb készült a cipő, mint a kesztyű) az volt az alapelgondolásom, hogy majd a gumi rajta tartja a megfelelő helyen a lábamon az anyagot. Ez valóban így is volt, szó se róla, viszont kötelező elárulnom, hogy a gumi iszonyatosan szorította nap végére a lábam, és azért ha már cosplay, szerintem fontosak a kényelmi szempontok is a pontosság, szépség és tartósság mellett. (Na nem mintha ezen alapelveket annyira sikerült volna ennél a cp-nél érvényesíteni, de hát egyszer legalább meg kell fizetni a tanulópénzt mindent épkézláb tapasztalathoz. Mert valljuk be, okos ember más kárán tanul ugyan, de a sajátja ég belé a legjobban. :P)

Nos, végre volt egy teljes “zoknim”, amelyet most már csak alakítani kellett. A felső rész ívéből sokat kellett felhajtanom, majd levágnom, mert úgy voltam vele, ha nagyobb, az könnyebben orvosolható, mintha ne adj Isten, kisebbre sikeredik. Mondjuk a legtöbbet a szőrme felvarrásakor tűntettem el, behajtva alá. Ekkor már egész pofás volt a készülő cipő, s az is kiderült, hogy nagyon meleg lesz (nem épp levegőbarát anyagból készítettem, de mint mondják, ajándék lónak ne nézd a fogát, ez volt otthon, és külsőleg még meg is felelt véleményem szerint, mert olyan “szőrös” anyag volt (apró szőrűnek hívtam xD - anyagok terén eléggé alulművelt vagyok, így nem tudnám megmondani, mi  az anyag neve).

Jól sejthetitek, a látszólagos munka fele már megvolt (ohh, naiv számítások), már csak a “díszítés” volt hátra, azaz a bojtok, és a cipő szárát voltaképp egyben tartó, hegyes pöckök, amelyekhez hasonlót a kesztyűn is láthattunk már, csak nem ilyen formában. Természetesen ezeka pöckök is épp úgy készültek a dekorgumiból, mint a korábbiak, csak itt nem kellett a fekete tüskékre vékonyabb fehéreket varrni. Helyette viszont egy vízszintes fehér dekorgumi-darabra kerültek, amelyek végére gumit varrtam, így alakítva teljes körré. A gumi azért kellett, hogy rendesen tartson, valamint a belső, nem látszó részekre is ment körben tüske, amit be is varrtam, hogy ha esetleg kissé lekonyul a csizma szára, akkor kikandikáljanak onnan (meg mert így volt nyugodt a lelkiismeretem, hogy rendesen követtem a mintát). A gumit pluszban még a csizma szárához is rögzítettem, hogy ne csúszkáljon véletlenül sem, és a szár is jobban tartotta így magát, mint egyébként. (Igaz, még így sem ártott volna neki egy kis ragasztó, hogy ne lógjon el annyira, de ez elmaradt, mint sok minden ennek a cp-nek kapcsán.)


Ezután felkerült a “zoknira” a cipőtalp, amit csak simán felvarrtam, igaz kissé elnagyolva, és a nap végére így a raffia cipőtalp már néhol megadta magát, és lógot, mintha lifegne a cipőm, mint a sportcipők, mikor leválik a talpuk. De lényegében csak vissza kellene varrni, jobban megerősítve, így ezt nem tartom olyan nagy sérülésnek. Kissé igényesebben és talán erősebb cérnával kellett volna rögzítenem, és akkor még ennyi “baj” sem lett volna.
A “papucs” hatást madzag felvarrásával értem el. A madzagdarabokat is a munkahelyemről szereztem, mert bizonyos visszaérkező anyagokat ilyenekkel kötöttek össze, s ha már úgyis kidobásra kerülne, miért ne menthetném meg alapon hazahoztam pár ilyen darabot. A lábamra felhúztam a kis csodámat, majd szépen pasztellkrétával (mivel mással, ha épp ez volt kéznél, szerintem az ex-rajztanárom sírt volna egy sort xD) bejelöltem, hova is kellene esnie ezeknek a felvarrt madzagoknak, aztán felöltöttem őket az anyagra, valamint még annyit megtettem az összhatás kedvéért, hogy a nagylábujjam és a “mutatóujjam” között kissé összevarrtam a “zoknit”, mintha a madzag begyűrte volna.

A bojtok is sajátkezűleg készültek. Általános iskola negyedik osztályában még rendes technika óránk volt, nem a ma divatos (és ötödiktől nálunk is bevezetett, semmi értelme és full elméleti) háztartástan. Így én még hivatalos közegben tanultam meg például a pelenkaöltést, vagy a horgolás/kötés alapjait (igaz, itt előnyöm volt, mert anyám fülét már kissé korábban rágni kezdtem emiatt - életem első kötött alkotása egyébként egy cica volt ^^ ahh, régi szép idők xD). Ezen az órán volt szerencsénk egyszer pomponokat is gyártani, és ezen technikát elevenítettem fel a cp-mnél. A dolog egyébként pofon egyszerű. Szükségünk van két körgyűrűre, aminek a vastagsága fogja meghatározni a pompon méretét. A két körgyűrűt összefogjuk, majd elkezdünk rátekerni körben fonalat lehetőleg lazán, de azért ne essen le róla. Minél sűrűbbre szeretnénk a bojtot, annál többet érdemes, de azért legyünk ésszel, mert azt utána le is kell tudni vágni róla, de ami még nehezebb, tudni kell koordinálni, hogy ne hulljon szanaszét, miközben majd kötözgetjük. (Nem is olyan egyszerű ám, én is beleestem a sokat akar a szarka hibájába. )Szóval, amint körbeértünk az egy helyen felvágott körgyűrűkön, jön a neheze: a két körgyűrű között haladva (a nagyobbik, külső íven természetesen) végigvágjuk a feltekert fonalakat, igyekezve, hogy ne mozduljanak el, ne hulljanak szét stb. Mikor ez megvan, a két körgyűrű közé bevezetünk egy fonaldarabot, amivel összekötjük a szétvágott fonalhalmunkat, s kialakul a bojt forma. Amennyiben kicsit szétcsúszott, lehet korrigálni azzal, ha kicsit megpróbáljuk rövidebbre nyírni a kilógó szálakat. Nagyon nagy bojtot és nagyon kicsit se akarjunk ilyen módszerrel készíteni, vagy készüljünk fel az idegbajra xD

Csak ilyen képet csináltam róla, a többi folyamat lemaradt. :(

Amint elkészültek a bojtok, rögzítettem őket a megfelelő helyre, és büszkén feszíthettem otthon a tükör előtt az elkészült csizmában. Utána meg persze a conon. (ITeljes alakos képet pedig láthattatok a korábbi bejegyzésben, így ide már nem zsúfolom be ismét :) )

Köszönöm, ha elolvastad! ^^

Sengoku Basara: Oichi - kesztyű

szeptember 2, 2011 12:15 du. | No Comments

“Felzárkóztató programom” utolsó darabja a 2011-es tavaszi Mondoconra készült Oichi-sama a Sengoku Basara című animéből. (Igaz, referenciaképnek többet használtam az azonos című játékhoz kiadott hivatalos képeket, de a ruha, amit elkészítettem, közelebb áll az animéből ismerthez, mert részleteiben és látszólagos anyagaiban a játékban megtervezett karakter számos ponton eltér attól a variációtól - igaz csak apróságokban, de jelentős apróságokban -, ami végül “elkészült”.)
De mielőtt nekiesnék az egyes munkafolyamatoknak, kicsit írnék a karakterről. Sajnos az animében nem dolgozták ki rendesen, és szerintem igen szánalmas szerepet kapott így az alkotásban, s csak minimálisan csillantották meg a benne rejlő lehetőségeket, ami a játék során jobban kidomborodik, sokkal komplexebb képet rajzolva mimózavirágunkról. Ugyanis a játékban többször felébred Oichi sötét énje, amellyel csak egyetlen egy apró momentumban találkozunk az animében. De spoilerkedni nem szeretnék, így ezt függőben hagynám.Youtube-on eleget lehet tájékozódni a karakterről, mert rengeteg a játékból származó videókivágás, valamint több oldalon részletes karakterismertetőt is lehet találni.
Ami viszont még vonzott a karakterben, hogy Oichi létező személy volt, Oda Nobunaga lánytestvére, s valóban politikai okokból házasodott össze Azai Nagamasával, hogy a két klán közötti szövetséget megerősítsék, azonban, mikor az Azai klán felrúgta a szövetséget, figyelmeztette testvérét, akit így nem ért váratlanul az ellene intézett támadás. Végül az utolsó támadás előtt Oichit visszaküldték Nobunagához három lánygyermekével, Nagamasa pedig, tisztában lévén azzal, hogy már nincs esélye a győzelemre, seppukut követett el. (Kissé átdolgozva voltaképp ezt, s Nobunaga halálát dolgozza fel az első Sengoku Basara évad.) Oichinek a későbbi időszakban is volt minimális politikai szerepe, akit érdekel, az angol wikin rövidebben utánanézhet, a vagányabbak pedig a japánon. (Történelmi mélységben is tudnék ajánlani, de szerintem egyedül engem érdekel, mert ebből a korszakból, igaz egy más kérdéskörből írom a szakdolgozatom - ez is plusz pont volt a karakter számára :D)
Nos, a se füle, se farka bevezető után rátérnék magára a jelmezre. A leginkább a kesztyű és a csizma fogott meg az egész ruhakölteményben, igaz, az sem volt elhanyagolható tényező, hogy ez még egy szolidabb női karakterdesign, és így belefért az általam felrajzolt határon belülre (gyűlölöm például, ha kinn a hasam).
Annak oka, hogy miért a kesztyű készítését mutatom be először, egyszerű: ez a kiegészítő sikerült szerintem a legjobban az egész jelmezből. A csizmával is meg voltam elégedve, de azon még lehetett volna alakítani, illetve a viselés szempontjából sok komfortintézkedést lehetett volna foganatosítani. A fegyver nem lett rossz, ahhoz képest, hogy elsőre csináltam, de ha lett volna időm és pénzem még rá, valószínűleg azon is végeztem volna módosításokat, hogy ne legyen olyan ormótlan, mint amilyen bizonyos helyeken lett - megalomániában szenvedek, na de itt sikerült kifejezetten túlzásba vinni :P. A ruha pedig valóban egy összecsapott dolog volt, s csak azért nem vontam vissza a nevezést, és gányoltam inkább egy sort, mert egy elsőcosplayes ismerősömnek megígértem, vele leszek a sorban, hogy ne legyen annyira ideges, amiért egyedül kell lennie. Báni nem bánom, viszont elhatároztam, hogy feljavítom a ruha azon részeit, amelyeket valóban meg tudtam volna jobbra csinálni, s majd a felújított verzióval is készítek pár képet, szerintem saját magam számára iszonyat tanulságos lesz. (Már nekikezdtem, és hogy is mondjam, néhol sokkoló az eredmény XD)
No, de nem fecsegek tovább, térjünk a lényegre.
Kesztyű
Kezdjük egy kis kritikával :)
Kesztyű tekintetében már elég képzettnek és tapasztaltnak számítok, mégis sikerült első körben elszúrni, és a végleges verzión is fordítva kiokoskodni a hüvelykujj helyét, de szerencsére a díszekkel lehetett rajta vizuálisan annyit javítani, hogy ez az apróság lényegében észrevétlen marad, csak ha felveszi az ember, jön rá, hogy kissé kényelmetlen, de ha jól eligazítottam, már ez is csak elhanyagolandó problémaként jelentkezett. (Rájöttem, hogy én csak balkezes kesztyűt tudok csinálni xD Ez lehet a titok nyitja, és ezért szúrtam el a jobbkezes kesztyűt megint :P Kell keresnem valakit, aki meg jobbkezesekben jó, tuti páros alkotnánk *komolyan elgondolkodik*)
Szóval, most is a jól bevált szabásmintához folyamodtam, bár most nem kellett ujjakat alkotnom, tekintve, hogy csak a hüvelykujjnál van egy kis “ujj”-része a darabnak, s úgy gondoltam, hogy ha azt most hozzárajzolom, megfelel majd. A fénykép még ebben a hitben készült, mint illusztráció.
Később, mikor felpróbáltam, azonban rá kellett jönnöm, hogy ez a fajta megoldás még mindig csak streccses anyagból működik (mily meglepő…) Így az ujjat levágtam, és már a Neuro-nál ismertetett módon kilyuggattam, s külön varrtam fel a kis ujjdarabkát. (Mint említettem, fordítva, de sebaj xD)
Ezután jött a kis “visszahajtás”, vagy nevezhetjük buggyos résznek is, ami a referenciaképen is látszik. (Igen, ott közében az a dudor a fenti képen xD)
Sokat gondolkodtam még a csizmánál (mert az készült előbb), hogy hogyan is kellene ezt megoldani, végül úgy okoskodtam, gumikat varrok a megfelelő helyre, és azok majd a kezemen tartják a megfelelő részeknél, nekem csak úgy kell őket eligazítani, hogy buggyos legyen. Végül inkább olyannak tűnt, mintha oda is varrtam volna egy csík anyagot, de nekem tetszett, kicsit talán természetesebb lett, mint a csizmán, bár a csizmán meg inkább buggyos, mint itt, ennek ellenére ez a második fajta verzió, amit a kesztyűn valósítottam meg, szerintem jobb és főként kényelmesebb volt, mint a csizmán alkalmazott megoldás. (A különbség minimális, a csizmán féltem, hogy lecsúszik majd a gumi, így kissé szorosabra hagytam, a kesztyűnél viszont pont akkora gumiköröket vágtam, mint amekkora a kezem volt, így nem szorított a gumi, hanem szépen simult. Valamint a két gumit is összevarrtam, és így kaptam az “elfekvő”, kisimult “buggyot”. S így attól sem kellett tartanom, elcsúszik/elmozdul majd.
(Nem tudom, mennyire látszik a képen, de sajnos jobb minőségű dolog nem készült róla, de talán a korábban bemutatott egész alakos képeken legalább kivehető, ha itt nem is annyira.)
A gumi belül


S az eredmény kívül (bár szerintem nem látszik a képen -.-”)
Az utóbbi képen már lászik, hogy rákerült a szőrme, ami voltaképp egy kisgyermekkabát bélése volt ifjabb korában (egy turkálóban szereztem occsóé, és még maradt belőle egész sok, szóval még vandálkodhatok :D )
Itt már látszott, hogy az alap megvolt, s csak a díszítések maradtak hátra. Ezeket dekorgumiból vágdostam ki, mind a “tüskéket”, mind a kézfejnél lévő “páncélt”. Ez utóbbit befestettem platinaszínű fémes hatású festékkel (direkt előpróbát tartottam, mert sok rosszat hallottam a dekorgumiról és mindent elnyelő képességéről, de ezt a festéket nem szerette, mert szépen megmaradt rajta, s még a fémes csillogás sem veszett el, aminek én kifejezetten örültem -  az említett festék egyébként Ferrario márkájú platina színű metálfesték).
A “tüskéket” pedig összevarrtam, de úgy, hogy ismét csak az oldalába szúrtam  a tűt a dekorgumi varrásakor, így nem látszik a cérna. Szerintem egyébként egész vagányul néznek ki, lehet, némely ruhámon is alkalmazhatnám díszítésként :D. (lehetne biztosan ragasztani is, de valamiért nem vagyok híve a ragasztásnak, mindig tartok tőle, hogy elengedi, és szétesik az egész, varrónő anyuka gyermekeként inkább a tű és cérna erejében bízok :D )
Az összevarrt fekete és fehér dekorgumi
Ugyanezzel a nem felülről alulra öltök, hanem oldalról alulra technikával varrtam  fel őket a kesztyűre, a megfelelő helyre, ügyelve az arányokra. Valamint (bár erről már külön nem készült fotó) végső aktusként felkerült a pompon is a kézfejnél levő páncélhoz. Innen már csak az maradt, hogy felpróbáljam, és örömködjek, milyen jól sikerült. :) (lásd alant xD Bár a pomponos végleges verzióról már csak az egész alakos képek vannak, külön nem készítettem erről képet, mert feleslegesnek tartottam.)
(Itt jobban látszódik a “gyűrődés” a kesztyűn)
Egyébként főleg a dekorgumi vágásánál nagy segítségemre volt egy újonnan beszerzett hobbipenge, ami nemcsak éles, de jobban hozzá lehet vele férni az anyaghoz (és kabátot felfejteni is lényegesen egyszerűbb volt vele), mint ollóval. Természetesen az íves vonalakat vagy sablon mellett vagy továbbra is ollóval érdemes vágni, mert a pengét ilyen téren nehéz “irányítani”, de alapvetően iszonyat hasznos kis eszköz, a vastag kartont pedig határozottan jobban vitte, mint az olló (ami legfőképp sehogy nem bírt a vastag kartonommal - a karton a fegyverhez kellett amúgy).

About

about imageBlockquotes anyone? Lorem ipsum in blockquotes anyone? Lorem ipsum blockquotes anyone? Now we are talking!