elfunny

Oichi - A ruha III.

február 15, 2012 11:35 du. | No Comments

Ismét egy hosszabb lélegzetvételű bejegyzés következik, amelyben a ruha páncélt imitáló részéről (képen a 3-as számmal ellátott rész), a “fecskefarkakról”, valamint egy kiegészítőről, a vállánál levő fekete vállvédőről szeretnék írni. Egyik rész sem igényel különösebb ördöngösséget, ezért gondoltam, hogy egy kalap alatt végre elintézem őket, kielemezve a végletekig a ruhát, és elbúcsúzva méltóképp a karaktertől. (Talán tavasszal még előveszem valami fotózásfélére, majd még kitalálom, mert szegényről felújított verzióban nincs kép, és jó lenne megtisztelni azzal, hogy úgy is készüljön róla legalább egy kép.)

A “páncél” (3.):

Mikor nézegettem még csak a képeket, barátkozva a ruhával, voltak olyan álmaim, hogy majd valahogy megoldom, hogy úgy csörögjön a drága, mint egy igazi páncélzat, de sajnos ezt az álmot végül totálisan fel kellett adnom, de épp ezért is gondolkodtam eleve dekorgumiban és szelvényekben. Bár a szelvények adottak voltak, lett volna olyan szerepük is, hogy az érintkezéseiknél kis fémdarabkák kocoghattak volna egymásnak. Ezen a ruhán már nem tesztelhetem ezt a kis apróságot, de remélhetőleg a 2012 őszére tervezett jelmezemnél igen. Aztán majd beszámolok róla, mennyire lesz életképes az elgondolás.

Na de szelvények - csak hogy ne kalandozzak el nagyon - a képen a nagyobb elemek négy, (lehet öt résznek is venni, de a legfelső vékony szeletet én magához a fűzőhöz varrtam, és azt fehér filcből oldottam meg egy csíkban), a középen levő kisebb pedig három szeletkéből áll.

Ennek tudatában lemértem, meddig szeretném, hogy érjen a fűző aljától számítva - tekintve, hogy nem szeretem, ha nagyon kinn a hátsóm, én nem sokkal térd fölé számoltam, igaz, mikor feljavítottam, kicsit rövidebbre vettem, mert sikerült jó hosszúra készíteni, mert elfelejtettem hozzászámolni a szőrmét az alján - majd ezt a számot három részre osztottam. Hogy “összeszerelhetők” legyenek a darabok, azért némi ráhagyást is hagytam a dekorgumi darabokon, amelyeket a hobbipengével vágtam szép egyenes darabokra.

Ahogy ez megvolt, jöhetett a díszítő és egyben összetartó szerepet betöltő vörös szalagok helyének kiszámolása és kivágdosása. Nálam a beosztás úgy nézett ki, hogy a darab tetejéről lemértem egy centit, az maradt fehér, itt újabb egy centi következett, amely kis képzeletbeli négyzetnek a felső és alsó élét vágtam fel, hogy be tudjam bújtatni a piros szalagot, majd újabb centit mértem lefelé, itt is felmetszve az alsó részt, ezen a lyukon bújik elő a hosszabb piros részhez a szalag, s el már nem bújtattam, azt csak egyszerűen levezetve bújtattam a következő elembe a szalagot. Amint mindhárom szalagot befűztem, jól összehúztam, hogy megfelelően álljanak a darabok, s ekkor pár helyen fehér cérnával összeöltögettem a darabokat, rögzítve a szalagokat is a dekorgumihoz. (Itt szintén úgy varrtam a dekorgumit, mint ahogy már korábban is emlegettem, hogy nem teljesen átszúrom, hanem a nem feltűnő vékony élén bújtatom elő a látható felén a guminak a cérnát, így nem látszik a varrás a dekorgumin és nem rondítja a munkát, viszont tart, és sokkal stabilabb a kreálmányunk).

Ha valaki ügyes megfigyelő, felkiálthat, hogy jó-jó, de a legalsó elem rózsaszín. Bizony, igazán szép rózsaszín dekorgumi, főleg olyan színű rózsaszín, mint amilyen a ruha felső része, nem nagyon van. Mondhatni egyáltalán nincs. Épp ezért ezt az elemet a felső ujjrész anyagával vontam be. Itt elég csak a felső élének a varrására odafigyelni, a többi “látszódhat” (a képen talán látni, hogy az alsó, íves résznél simán öltögetve varrtam, és a cérna jól látszik az anyagon, míg a felsőnél megint oldalasan varrta, hogy ott pedig ne látszódjon a cérna), mivel ezeket a részeket a szőrme fogja takarni. Erre a rózsaszín részre a kis piros szalagdíszt viszont varrni kell, a ragasztó nagyon átütne, más ötletem meg nekem nem volt.

Amint mind a négy darab ekkora méretű páncéldarabkával elkészültem, felerősítettem őket a fűzőrész aljára. Majd mikor már rajta voltak, rájuk került a fekete szőrme (nem érdemes a szőrmével összeölteni a darabokat, sokkal mozgékonyabb és élhetőbb a ruha, ha a páncéldarabkák valóban darabkák maradnak, én a ruha alá készítettem egy fekete kis nadrágocskát, hogy ne legyen kinn, ami jobb, ha nincs kinn :P)

Amint mindegyiket ráerősítettem, hogy a fehér derékcsík ne legyen túl vastag, visszahajtottam, és a dekorgumi felvarrását azzal tüntettem el, hogy ezt a fehér filcet ráhajtottam, és úgy varrtam el még egyszer (a lentebbi képen, ahol már minden kis páncélelem látható viselés közben, talán megfigyelhető, itt mire gondolok ^^’)

A kisebb, középső páncélelemet hasonlóan készítettem, csak itt nem kellett az alsó elemet rózsaszín anyaggal borítani, cserébe a tetejére kellett egy piros anyagdarabot varrni, mert a képen látszik, hogy elvileg ez a piros alsóruházatra erősítve lóg lefelé, takarva, amit kell, csak mivel én nem csináltam meg teljes hosszában a piros alsóruhát, mert így is meleg lett a jelmez, így itt ilyen csalásra kellett vetemednem. A piros anyag két felső sarkára két patent került, amivel rögzíteni lehetett a ruhára úgy, hogy közvetlen a rejtett cipzár alatt már ez az anyag “kezdődjön” ránézésre. A legegyszerűbb ezt jól lemérve eltalálni úgy, ha az ember magára veszi a ruhát, beállítja ezt az elemet, hogy jó helyen legyen, és a piros anyag sarkához fogva egy krétát, megjelöli a fűzős darabon, hova kellene kerülnie a patentnek. (én legalább is így csináltam, mert biztosra akartam menni).

El kell mondanom, hogy tavasszal ez a patentos megoldás még nem volt készen, így ezt az elemet a zsűrizés előtt nemes egyszerűséggel az alsó, fekete, eredetileg a ruhához nem tartozó rövidnadrághoz varrtam prosztó mód ^^’ Megjegyzem, a képeken elég furán is állt állandóan ennek köszönhetően xD

Most már csak a “combvédőnek” kinevezett két elem van hátra ebből a részből, amelyek mivel szintén ikertesók, csak az egyikükre kell szót fecsérelnem

Ez a két elem olyan, mintha két lemez össze lenne fércelve piros fonallal, és erre is ráuszították volna a szőrszörnyet. Jobbára így is készült. Nagyjából lemértem, mekkorának kellene lennie, és ketté osztottam a mért számot, mivel itt nem kell összébb csúsztatni a dekorgumi elemeket, így bőven elég pont akkorára is vágni azt. Aztán egy nagyobb tűvel összeférceltem cikkcakkosan - amely szegény bele is halt a műveletbe, így a végét horgolótűvel fejeztem be, vagyis a tűvel átlyuggattam a gumit, aztán azon horgolótűvel keresztülhúztam a fonalat, mert másképp nem tudtam volna befejezni.

Tavasszal itt is sikerült túlzásba esnem, így a felújításkor ezeket is karcsúsítottam, mert túl vastagak voltak. A képen látszik, mennyivel szabtam kisebbre őket, meg látszik a háta is a kész műnek, mert valami rejtélyes indíttatásból sikerült a hátulját lefényképezni az eleje helyett O.o

Erre fehér anyag került, mert olyan színben volt próbaanyagom. Utólag rájöttem, már a felújítás után, hogy ezt a dolgot úgy kellett volna elképzelnem, hogy valóban a combot védő vért, és voltaképp a lábra a fekete fonallal rögzíthető eredetileg - mert azóta is elemeztem már a képeket - de itt még ugyanolyan lógó páncélrésznek véltem, ezért is varrtam a tetejére a fehér anyagot, és láttam el ugyanúgy patentokkal, mint a piros anyagos darabot. Így ezek végül patenttel lettek rögzítve ugyanúgy, és a fekete fonalkötésről én szándékosan elfelejtkeztem. Rajtam nem lett volna olyan szexi, mint Oichin

A ruha ezen a ponton már majdnem teljesen kész, legalább is az alja, csupán a “fecskefarkak” hiányoznak. Itt is sikerült kétszer is figyelmetlennek lennem, mert hogy ezek eredetileg a fűző aljához vannak rögzítve a referenciaképeken, de én valamiért abban éltem, hogy a páncélelemek aljához, így nekem oda is kerültek. Így utólag, még ennyire kezdőként szerintem belefér, volt ennek tavasszal több gondja is, hogy a felújítás után ilyesmin keseregjek.

A miért költői kérdésére a válaszom egyszerű, tavasszal ez a rész úgy “készült” el, hogy erősen vészmegoldást kellett alkalmazni, így a tavaszi verzión ez a rész csupán a rózsaszín és fekete anyagom egyszerű, kenőfejes ragasztóval történt egyesítésével keletkezett, a con végére még cafatabb cafatokban lógott, mint mikor elkészült, pedig már akkor is kritikán aluli volt, szóval olyan no comment kategória… Pedig az alapelgondolásom szerintem működőképesnek bizonyult, amit utána a feljavításnál ki is próbáltam és alkalmaztam is. A dolog egyszerű volt, csak míg a ragasztás hajnali ötkor fél órácskát vett el a kiszabással együtt az életemből, addig ez a módszer egy teljes délutánt igényelt, így időszűkében tök érthető, miért nem alkalmaztam korábban. Először is újságpapírból készítettem akkora méretű csíkokat, mint amekkorának a fecskefarkakat szántam, az újságpapírra ragasztottam drótdarabot, hogy merevítse, és majd megálljon a drága, majd az egészet becelluxoztam, hogy maga az újságpapír is tartson. Ezt a tömést tettem a kiszabott rózsaszín és fekete anyagcsíkba, miután azt előzőleg összevarrtam. (Lehetett volna benne több a fém, azaz a drót xD, de már nem akartam még egyszer szétszedni, de így fémhiányosan is szerettem :D)

(Nézd már, ott figyel Shirogane kalapja a háttérben :D)

A következő darab a vállán levő páncéldarabka.

Ez voltaképp egy vállra simuló, galléros rész, egy hasonló módszer szerint készült páncéldarabka, mint amivel az alsó rész készült, és egy három hatszögből álló családi címer, ami összeköti a vállpáncélt és a fűzőt. Nekem olyan bross feelingem volt, de végül nem úgy csináltam meg, mintha valóban az lenne, de lehet, úgy is meg lehetne variálni.

A vállat oldalról védő páncél, mint említettem ugyanazzal a fűzögetős technikával készült, mint az alsó páncéldarabkák, már így is sok szót pazaroltam rá. A vállra simulós részt is szelvényeléssel oldottam meg. Két vékony dekorgumi darabot varrtam úgy össze, hogy kissé fedjék egymást, aztán egy alul a vállam ívát követő, felül pedig egyenes dekorgumi elemet varrtam rá gallérként. Ez az elem elintézte azt is, hogy a két dekorgumi csík meghajoljon, és felvegye a vállam ívét. A rögzítést itt is patentokkal oldottam meg, amelyeket a gallérhoz varrtam fel, mert ott nem látszott így a varrás, és a fekete-piros alsóruházathoz rögzítettem. Így ez le- és felcsatolható. A három darab hatszögből álló rész szerkesztés, némi ezüst színű metálfesték és ragasztó műve szintén dekorgumiból, mivel maga a minta nem volt bonyolult. Erre a részre is került két patent, hogy az alsó részét a fűzőhöz lehessen rögzíteni és ne csak lifegjen, amerre szeretne.

Darabjaiban

S már egyben

S - ahh, ünnepélyes pillanat számomra - elérkeztem az utolsó darabhoz, a vállán levő vérthez (legalább is én vállvértnek neveztem, bár nem kimondottan az, így hadtörténetileg nem lennék korrekt semennyire sem, de nem merném pajzsnak sem nevezni, mert ahhoz meg lepkeszellő. Voltaképp dekorelem, de megsérteni sem akarom xD)

Ez aztán végképp nem volt egy bonyolult dolog. Tavasszal ez is egy olyan része volt a ruhának, ami időgazdaságos mód készült, így olyan is lett…

A 2.0-ás verzió viszont szerintem már kifejezetten csábos. 10 centis csíkokat (persze a varrásra hagyjunk még körbe egy centit -> ezt nekem gyakran sikerül elfelejteni -.-’) varrtam össze olyan felosztásban, hogy felül két fekete, aztán két rózsaszín, s végül ismét négy fekete. Így nagyjából megvolt az arány is, és kellő hosszúságú lett. Ezt az összevarrt anyagtéglalapot egy már előtte megalkotott újságpapír-tömésre varrtam. A tömés hasonlóan készült, mint a fecskefarkaknál. Alakra vágott újságpapírt cellux-szal és a közé “rejtett” függőleges és vízszintes pozíciót felvevő drótokkal spékeltem. A drót itt is tulajdonképp azért kellett, hogy formára lehessen majd hajlítani az elkészült vértet.

Az anyagcsíkok, varrás még folyamatban

A “tömés” itt valamennyire látszik.

Már félig rávarrt állapotban

Innentől kezdve már célegyenes volt, hiszen már csak körben szőrmecsíkot kellett rávarrni, valamint egy pompont, ami ezúttal a cipőtől és kesztyűtől eltérően egy szőrmemaradékból varrt gombóc volt. Tartozék még két piros bojt, amelyekből fonalak indulnak a fűző felé, és rejtélyesen eltűnnek benne anélkül, hogy tudnánk, mi lesz a sorsuk, ezeket is megcsináltam, és felvarrtam, de erről valamiért megint nem készült fotó. A hátulján volt egy fehér-vörös bizé, aminek fogalmam sincs,mi lehet a funkciója, nálam épp annyira volt jó, hogy kissé kiemelkedett a vért vonalából, és azon a ponton könnyebb volt a rögzítés, így egy fehér négyzet és egy piros kör került a belső részre, s ide varrtam a két tartó patentot ami kevésnek bizonyult, négynél alább nem szabadna adni,d e akkor meg nagyon nehéz felpatentolni, de mivel a képen semmi sincs, ami elősegíthetné a rögzítést más módon, mert a piros bojtos valami végképp nem alkalmas ilyesmire, így ez maradt, mint megoldás. Egyébként, ha Ruru patentolta be, akkor amíg nem akart elsodorni a tömeg közlekedés közben néhányszor, tartott. Értelemszerűen mikor egyébként is közelebbi viszonyba kerülsz a szembejövővel, mint szeretnél, akkor simán “letépték” rólam, szóval megoldásnak végeredményben nem rossz, csak nem con-álló :D)

Huhh, szép menet volt. Oichi nem csak a tavalyi évem egyetlen cosplaye, de a blogomban is ő viszi jó ideje a főszerepet, így azért, bár szeretem, jó lesz kissé “megszabadulni” tőle, és váltani, hogy a tavaszi projektemmel folytathassam a sort, amelyen ugyan már molyolok, de még nem haladtam vele túl sokat, és sajnos eléggé bezavar a szakdolgozás is, de remélem, hogy mind a szakdolgozataim, mind a cosplayt be tudom fejezni április 14 illetve április 16-ig. Szép menet lesz, de csak annyit mondhatok:

“Do the impossible, see the invisible

Row, row, fight the power!”

Oichi - A ruha II.

december 15, 2011 2:21 de. | No Comments

Második etapban szeretnék szót ejteni a ruha felső “fűző” részéről (persze nem fűző, de rá lehet fogni). Ez a rész a képen a kettes sorszámot kapta.

Ez volt a jelmez azon darabja, amely a legtöbb időt és türelmet (valamint ujjat) követelte meg tőlem. Bonyolultnak ennek ellenére sem tartom, épp csak sokat kellett vele szöszölni és az ember nem igazán érezte a mennyiségbeli haladást, ami azért eléggé visszaveti a kedvet, főleg, ha konkrétan semmi más nincs kész a cosplay-éből és már alig van idő conig. (Ha jól emlékszem - rég volt már tavasz - körülbelül két hétig molyoltam rajta a szabadidőmben, s con előtti szerda késő este, vagy nevezhetjük akár csütörtök hajnalnak is, lett kész - persze csak azon része, amit “cakkozni” kellett, amint leírom majd, érezni lehet majd, mennyire nem volt rózsás a helyzet xD)

Első körben szeretnék pár dolgot leszögezni:

Én a fenti képet használtam referenciának, és ez alapján kívántam megcsinálni a ruhát. Tény, jobban jártam volna, ha a játékot, vagy az animét veszem (a videók, abból kivágott képek) alapul, mert ott Oichi ruhájának ez a része nem ráncolt, de nekem a ruha ezen verziója volt a szerelem első látásra, így ehhez is ragaszkodtam a későbbiekben. Persze utólag azt mondom, jobban jártam volna, ha valóban azokat veszem alapul, és sima, nem ráncolt (!) bőrcsíkokból készítem ezt a részt, de nem is én lettem volna, ha az egyszerűbb utat választom (és még ott is bonyolíthattam volna textilfestékkel, ha nagyon akartam volna, de nem, nekem ez kellett :D).

Teljesen saját kézzel akartam megcsinálni, anyám segítsége nélkül (pedig az ő varrógépe is jelentősen felgyorsíthatta volna legalább a ráncolás folyamatát, de makacs, büszke, és optimista voltam.)

A ráncolt rész öt csíkból áll, amelyek között apró, vékonyabb elválasztó csíkok helyezkednek el. Ezt a felépítést követtem én is, és igyekeztem A rózsaszín részeket is bele”költeni” a hóna alatt. Azt viszont nem tudtam eldönteni, hogy azok a rózsaszín csíkok körbefutnak-e onnan, vagy a háta szintén fekete. A többi képen, amit találtam, ott nem volt felfedezhető ez a rózsaszín hónalj alatti rész, s körben teljesen fekete volt, így jobbára úgy döntöttem, csak a hóna alá teszek a ruhának ilyen rózsaszín betoldást.

Nos, hogy is készült lépésről lépésre:

Egyrészt nem volt bonyolult, másrészt azért türelemjáték volt ez a darabja a ruhának. A csíkokat különböző méretre kellett szabni, hogy valóban kövesse az alakom, tekintve, hogy nem elasztikus anyagot választottam elkészítéséhez (mivel volt itthon még a Shiroganes ruhából maradék anyag bőven, abból készült a fekete, ráncolt rész, hogy spórolhassak, másrészt úgy véltem, ez a szövet anyag eléggé masszív ahhoz, hogy egy komolyabb, páncéllal ötvözött ruhának tűnjön. Ráadásul a fenti referenciakép mindenképp valami ilyesmit igényelt, nem pedig valami elasztikust vagy bőrt, ellentétben a konkrét játéktörténetbéli ábrázolással, ami kifejezetten bőr anyagot kívánt volna). Így minden egyes darabnál centizés volt, hogy ne legyen túl nagy vagy túl kicsi. Aztán le kellett körbe mindegyik darabot tűzni, ami magában is elég hosszadalmas feladat volt. Arról nem is beszélve, hogy a beráncolt daraboknál matekozni is kellett: én speciel kétszer olyan hosszú darabokat vágtam ki, s több helyen is bejelöltem, hogy a kis csíkok eredeti méreteihez képest a negyedénél hol kellene járni, nehogy túlságosan össze”ráncoljam” a vastagabb darabokat.

(A legfelső sor fekete csík sima volt, látható, hogy úgy “varrtam körbe”, hogy egyúttal hozzá is varrtam a következő kis, vékony, köztes csíkhoz, és így építkeztem belőlük. Persze a második csíktól a ráncolást is figyelnem kellett)

(Ugyanez a művelet közelebbről, és amilyen nyomi vagyok, a ráncolásról, ami voltaképp hasonlóan készült, mint a rakott szoknyánál a rakások szoktak, de én nem teljesen harmadoltam egy-egy ilyen rakásnál az anyagot, mert akkor kevés lett volna - ilyen esetben értelemben a kellő hosszúság háromszorosának megfelelő hosszúságú csíkra lett volna szükség - hanem csupán egyenletes özönként fél centis visszahajtásokat, s azokat később levarrtam, hogy középen se álljanak el, vagy “bomoljanak” látszólag szét, a lentebbi két képen lehet talán látni ezeket a hajtásokat.)

A képen is jól látszik, hogy a hónalj résznél rózsaszín díszítés helyezkedik el, amely ugyanolyan anyagból készült, mint a rózsaszín ujj. Felülre végig ment egy szegély, valamint a hónalj részhez egy hosszabb csík a sima első sorra, valamint egy kisebb, már ráncolt (amit itt még csak a lyuk “képvisel”) alá, a második sorba. Itt azért már látszott, hogy nem lesz rossz darab

A ruha alapja ezzel lényegében megvolt. Még került rá elölre két függőleges rózsaszín csík a “fűző”-nek, amelybe, hoyg masszívabb legyen, s kis fém karikákat varrtam fel, amelyekbe a fekete fonalat fűzni lehetett. Tavasszal megszenvedtem azzal, hoyg a rózsaszín műselyem cseppet sem stabil, még kevésbé merev anyag, és amikor csak a fonallal kötöttem össze a felsőt, bizony csúnyán ráncolódott, és akármennyire erősen is húztam volna meg a fonalat, szétnyílt, és kilátszott pl. a hasam. A javítási munkálatok során (ennél a darabnál egyébként csak itt kellett ilyesmivel foglalkozni) került bele vettex, de mivel ettől sem lett kellően kisimultan fekvő, így végül rejtett cipzárt varrtam bele, hogy a fonalt ne kelljen meghúzni, az valóban csak díszítő funkciót lásson el, s akkor már rendesen állt. Ezután még alulra és felülre került fehér sík, amelyeknek java részét persze később elrejtette vagy a felső, ujj rész, ami alól a képen is csak elővillan a fehér csík, vagy alul, a páncél, amelyet szintén csak vékonyan köt össze a fehér díszcsík a fűzős résszel.

(A tavaszi állapot még a vaskarikácskák nélkül)

(Felújításkor belekerül rejtett cipzár)

Oichi - A ruha I.

november 22, 2011 9:36 du. | No Comments

Egy ideje tartozom magamnak ezzel a bejegyzéssel, de most lerovom a tartozásom végre.

Mint korábban említettem, nekiálltam bizonyos részeket átalakítani, feljavítani vagy épp értelmesen megcsinálni. A legtöbb teendőm a ruhánál akadt. Hogy tanuljak én is és esetleg más is belőle, leírom, mi készült el, és hogyan tavaszra, és mit változtattam rajta azóta. Néhol azért megdöbbentő, mennyi javulást lehetett elérni kis apróságokkal, máshol meg tulajdonképp nem is látszik a nagy változás, csak én érzem, mikor benne vagyok, hogy nem akar széthullani a ruha rajtam xD (Nagy előny.)

Azonban csak apránként szeretnék róla írni, mert egyszerre nem hogy más nem olvassa el, még én sem. (Ez pedig igen erős kritika, ha azt vesszük xD)

Már mikor nézegettem, agyaltam és barátkoztam a ruhával és a karakterrel, négy részre osztottam a ruha munkálatait:
Az első a “látható” ruha alól épp hogy kikandikáló fekete-piros felsőrész (én a kimonóhoz tudnám hasonlítani a kinézetét, épp csak ez alsóruházat, csak a nyaka és valamennyi a mellkas részéből látszik ki).
A második a ruha fekete, harmonikaszerűen rojtos fekete része, lényegében a “fűző”, vagy “felsőrész”, kinek mi tetszik.
A harmadik a ruha alja, a “páncélzat”,
valamint én külön vettem negyedikként a ruha rózsaszín ujját, és a hozzá tartozó rózsaszín mellrészt.

A felosztást az motiválta és tette logikussá, hogy ezek a darabok más-más anyagokból készültek többnyire.

Most csak két “egységgel” foglalkoznék, az alsóruházatnak számító fekete-piros résszel, valamint a negyedik, rózsaszín ujjrésszel.

A fekete-piros részhez nyúlós pólóanyagot vásároltam. Azért döntöttem emellett, mert egyrészt csak ilyen anyagból volt megfelelően élénkpiros a boltban, ami nyúlt is, de több volt, mint tökéletes, szerintem jó választásnak bizonyult.

Úgy számoltam, mivel nem fog sok látszódni belőle, és mert a fekete részhez a Shirogane-öltönykombóból megmaradt fekete (és dögmeleg) anyagot használtam fel, nem csinálok belőle hosszú alsóruhát, elég, ha az csak a mellem alattig ér. A szabásmintát egy magas nyakú, szintén nyúlós anyagból készült régebbi pulóverem adta. Ennek alapján vágtam ki a fekete “toppom”, aztán a részeket összevarrtam.

A kivágott darabok

Ami lett belőlük (az ujjával azért nem foglalkoztam szebben, mert nem látszódtak, így ennyit bőven elégnek ítéltem)

A piros részt majdnem ugyanígy készítettem, épp csak itt arra kellett figyelnem, hogy ennek már úgy kell kinéznie, mintha csak a rózsaszín ruharész tartaná össze, egyébként pedig szétnyílna, és mondjuk deréknál összekötve maradna egyben a dekoltázs rész, épp mint a kimonóknál is. A szabásminta elejét ennek megfelelően bevágtam, s egy V alakú “nyakkivágást” alakítottam rá, s ennek megfelelően szabtam ki (sajnos a szabás utáni képet elgórtam valamerre, mert nem találom.). Erre a nyakkivágásra varrtam körbe a “gallért”, amely így megadta a kellő hatást. Természetesen alul, a V kivágás végénél tovább vezettem a “gallért”, hogy az egyik oldalon, ahol a rózsaszín anyag majd nem takarja, tovább fusson majd.

A “mű” fejjel lefelé

(neki van rendesen ujja is :D)

Ezt is összevarrtam, majd az alját a fekete “toppal” egybevarrtam.

Fúzióóóóó! (Dragon Ballt nézett xD)

Tavasszal csupán idáig jutottam vele, most annyit tettem még hozzá ehhez a művelethez, hogy a fekete magas nyakú topp nyakát hozzátűztem a piros gallérhoz, hogy könnyebb legyen fel- és levenni. Ez a kinézetén természetesen nem változtatott, csak praktikus.

A második kiemelt darab az ujjszerű rózsaszín része a “felsőruházatnak”. Magában a szabásmintában anyám segített, de végül így is sokat kellett rajta bevenni, mert mégis elszámoltuk (képzelem, mit műveltem volna teljesen egyedül nulla tapasztalattal xD A komolyabb szűkítésre azonban csak a felújítás alatt került sor,amikor végre volt időm ezt a rzsaszín részt rendesen a ruhhoz rögzíteni, tavasszal ugyanis csupán nemes egyszerűséggel magamra varrtam az öltözőben jobb híján-.- Az átalakításban nagy segítségemre volt a magam elgondolása alapján készült próbababám - figyelembe vettem ugyan az oldalon található leírást, csak én újságpapír cellux kombóval bűvészkedtem. Nem állítom, hogy jobb, de így volt hozzá alapanyagom ingyen, és arra, amire nekem kell a baba, tökéletesen megfelel. Ennek segítségével sokkal könnyebb volt javítani a ruha kinézetén).

Az ujj és a kis mell- és hátrész darabjaiban

Maga a darab nem okozott azért akkora gondot, összevarrtam a megfelelő darabokat - vadökör módjára a díszítő fehér csíkokat is (amelyek limitáltan kerültek csak rá tavasszal, konkrétan egy-egy a nyakra és az ujjra, az alsó hármasból pedig egy sem xD) - így amikor bevettem az ujjából, figyelnem kellett ezekre az illesztésekre, de szerencsére nem lett vészes a végeredmény. Az ujjat alul egy vörös szalaggal lehet a kép szerint felkötni, így ide csináltam az ujj belső oldalára, a csuklóhoz egy kis hurkot, amelybe fűzve a szalagot egyszerűbb megkötni (bár még így is jobbára segítségre szorulok, de ennyit már csak kibír bármelyik barátom, ha megkérem szépen :D)

Már a felújítási munkálatokkor, de még a tavaszi állapotban (tavasszal ennyi csík került rá, az is kissé ráhányt módon, mint látszik is -.- Mindenesetre megörökítettem, hogy engem is szíven üssön a változás xD)

Itt már látszódhatnak a csíkok, mind rákerült három példányban, mint a referenciaképen, és itt látható az is, ahogy már illesztettem a ruha többi részéhez ezt a rész is végre, valamint remélhetőleg nem látható az ujjánál a szűkítés. Szerintem szépen sikerült, főleg ahhoz képest, milyen kényes az anyag.)

A teljesen elkészült ujjról majd a ruha későbbi fázisában, azzal együtt linkelek képeket, valamint akkor, ha lesz időm felöltözni végre “félharci” díszbe, és viselés közben is megörökíteni, és érzékeltetni a változásokat.

Utóhangok

október 15, 2011 10:03 du. | No Comments

Con. Még mindig mosoly kúszik az arcomra, ha rágondolok. Bár hiányzott pár dolog, de cserébe történtek olyanok, amelyek nem a megszokott menetrend szerint folytak, mégis igen kellemes élményeket okoztak.

Még mindig furcsa, hogy viszonylag időben lefekhettem szombaton - ez nálam a hajnal kettőt jelenti -, mert nem kellett azon izgulnom, hogy a jelmezem, bár holnap verseny, még mindig nincs kész. Viszont azért kellett az érzés, és elszöszöltem az estét Oichi ruhájának javítgatásaival, de végül nem görcsöltem vele, mert hűvöset mondtak, és valóban hideg is volt, így nem állt szándékomban vasárnap felvenni a feljavított jelmezt, majd ha melegebb lesz.

Hogy azért ne menjek cp nélkül, magammal vittem Shiroganet, amelynek felét kinn vettem még fel, az épület előtt. Vicces volt, mert hogy minden a kezemre essen, befogtam Ashut ruhafogasnak, Kenseit pedig sminkasztalnak. Velük egyébként teljesen véletlenül futottam össze, mert nem is tudtam, hogy jönnek majd, de szerencsém volt, mert ott szerencsétlenkedtem a bejáratnál, mikor befutottak, így koccantunk, bár nem volt megbeszélve (bezzeg, ha megvan, sosem találom őket xD). Egyrészt így nem voltam egyedül, míg megérkeztek Moráék, másrészt tudtam velük is kicsit fecsegni. Később csatlakozott a bandához Ruru is, de a nap nagy részét Mora-chanékkal töltöttem, ahogy az az eredeti tervben is volt. Aztán mikor fiacskám, Law letudta a versenyt, csapódtam hozzá is kicsit megnyomorgatva. Egyébként jelölték őket legjobb karakterhasonlóság kategóriában, ami miatt roppant büszke vagyok rá.

A szombat jobbára tengéssel és lengéssel telt, egy közös kép erejéig letámadtam egy másik versenyző ismerősöm is (na jó, valójában ő támadott le engem xD) A Katekyo Hitman Rebornból öltöztek (én még nem láttam az adott művet sajna, így nem tudom, mennyire voltak jók, de biztos jók voltak :D)

Kicsit furcsa volt, hogy kevesen voltak a versenyzők, de azért kijutott most is az igényes és lélegzetelállító jelmezekből. Fényképeztünk is egy keveset Bár én most csak bérfényképeztettem, mert okosba otthon hagytam a fényképezőm >.>

A varásnap régi conos hangulatban telt, civilben nyomultam Mónival, akivel kezdtem a conozást, és Zsófival, akit néha átcsábítunk a “sötét oldalra”. Komolyan, eszméletlenek voltak a lányok. Annyi sületlenséget hordtunk össze, megfájdult a hasam a röhögéstől (komoly izomlázam volt utána). A perfek közül megint volt sok, amely tetszett, és megint meg kell állapítanom, hogy volt nem egy, amely mögött meglátszott a munka rendesen. Persze volt, ami nem nyerte el annyira a tetszésem, de mivel minden ember különböző, és más az ízlése, ez belefér. Viszont legalább inspiráltak minket is egy fejben rögtönzött perfre, amit sosem fogunk előadni, de legalább mi hárman veszett jól szórakoztunk a gondolaton (Szerintem rajtunk kívül senki az ég adta egy világon nem értékelné, így jó eséllyel mentünk meg tőle minden kedves conrajárót xD)

Mangabeszerzés is zajlott vasárnap, igaz csak kis mennyiségben, hiszen a büdzsé igen szűkre sikeredett, hiszen spórolni kell tavaszra de nem maradhatott ki az újonnan megszerzett kötetek kézbevételének öröme ezen a conon sem. Viszont annyira hiányzott a pörgés része a dolognak, hogy rálelkesültem a közös hula perf ötletére, és ha összejövünk elegen, elvileg én is részt veszek majd benne. Remélem, nem lógok majd ki nagyon xD

Egyébként meg várom a november 20-át, mint a messiást, amikor véget ér szenvedésem, és leadom a szakdogáim, s végre nekiállhatok majd a tavaszi projektnek, és befejezhetem Oichi javítási munkálatait is.

Születésnapi Con

október 7, 2011 3:58 de. | No Comments

Most, hogy végre ismét visszatértem az internettel rendelkezők világába, gondoltam adok életjelet, hátha valaki hiányolt XP

Amint a cím is árulkodhat talán róla (bár eléggé közvetett módon), a con épp a születésnapomra (is) esik, így úgy döntöttem, ennyit megérdemlek, a szakdogadömping ellenére is kilátogatok mind a két nap, és még ruhám is lesz, igaz a régi jelmezem, Shiroganet (illetőleg ha sikerül vállalható mértékben befejezni Oichi feljavítását, akkor őt is) veszem majd elő, leporolva ő(ke)t kissé. A verseny az most érthető okból kimarad, vállalhatatlan lett volna, viszont annyira hozzám nőt már ez a cp dolog, hogy fura lenne jelmez nélkül kilátogatni mindkét nap. Szurkolni viszont fogok egyetlen fiacskámnak, aki bátran követve apja nyomdokait, (igen, az enyémet xD), jelentkezett craftra azzal a szándékkal, hogy ha már, akkor már színpadon minimum Kíváncsi leszek, mert szerintem épp olyan aranyosnak tűnik, mint a karakter és épp annyira tud nem az lenni, mint a karakter.

Olyan szempontból is érdekes lesz ez a con, hogy régi haverokkal épp úgy fogok koccanni, mint az első conomon (bár tény, a banda nem teljesen ugyanaz lesz), és ez olyan nosztalgikus érzéssel fogott el. Bár most nem kell azon agyalnom, hogy egyedül mi a fészkes fenét csinálok majd szombaton (Igaz, az első conomon is megoldódott ez a probléma, mert tök véletlenségből kiderült, hogy ismerem a világítót, így fenn ültem vele a rendezvény nagy részén a fenti kis kuckójában még a PeCsában és halál jót beszélgettünk. Ilyenkor mindig megállapítom, milyen kicsi a világ és milyen nagy a kolim -> mindenki ott lakik xD).

Néztem egyébként a cp-s felhozatalt, és megint sok emberre kíváncsi vagyok, és erről legalább nem maradok le, mint az augusztusiról. Élőben azért izgalmasabb, valljuk be. Kitartás minden még alkotó léleknek, csak ügyesen a versenyen, és készüljetek fel rá, hogy bár nem tudjátok, én fotózom majd (nem szeretem az odamegyek, lefotózhatlak hagyományos protokollját, én csak meglátom és kattintok alattomban xD)

Amúgy tökre fellángolt bennem az alkotóvágy, és már előre várom november 20-át, amikor is (remélhetőleg) leadom a szakdogáim, és végre nekieshetek majd a tavaszi cosplayemnek, amit egy alacsony létszámú csapatban fogunk elkövetni. Eredetileg nem ezt a karaktert választottam az akkor még általam ismeretlen animéből, de most, hogy megnéztem, egy teljesen más karakterbe (miért ne lenne hímegyed >.<) szerelmesedtem bele, és őt próbálom majd meg megvalósítani képességeim szerint a lehető legtökéletesebben. (Na meg persze a pénztárcám szerinti legtökéletesebben :P) Engedélyt nem kaptam a “titok” feltárására, úgyhogy egyelőre csak névtelenben áradozom róla, s remélhetőleg publikálom majd az előmenetelt a készítésében. (De csak Oichi ruhájának kitárgyalása után, amelybe azonnal belekezdek, ha megemésztem, mennyivel jobb lehetett volna, ha nem vágom össze azért, mert megígértem egy haveromnak, hogy mindenképp versenyzem, hogy ne legyen első versenyén tök egyedül a függöny mögötti sorban >.< Az mondjuk vigasztal, hogy - bátyám szavaival élve - nem is vagyok olyan hülye xD csak itt a béna a megfelelőbb szó, mondjuk jó tuning ez tavaszra, mert ott is lesznek igen technikás részek is, bár alapvetően nem egy nehéz cp.)

Na de ennyit a hajnali agymenésről dvd irás közben, hogy ne aludjak el XD Legközelebb értelmesebb bejegyzéssel jelentkezem, találkozunk a conon! ^^

Sengoku Basara: Oichi - Fegyver

szeptember 17, 2011 4:34 du. | No Comments

Bár megállapíthattam, mikor kész volt, hogy nem, nem ez a legjobb módja egy fegyver elkészítésének, azért annyira nem lett vészesen borzalmas, elvégre először csináltam ennyire összetett fegyvert. Természetesen lehetne rajta sokat javítani, de elsőre nem is lett olyan rossz, és kifejezetten örültem neki, hogy bizonyos fényképeken egész vagányul néz ki Egy biztos, megtanultam vele, hogy nem érdemes ezt csinálni xD (Ezt is meg kell valahonnan, nem igaz :D) //A zsűri egyébként eme kijelentésemre határozottan mosolygott. Fő az őszinteség //

Na de akkor kezdjük. Az első elgondolásom, szintén anyagi meggyőződésből az volt, hogy a munkahelyemről beszerzett, szintén szemétnek kikiáltott ultravastag kartonból készítem el a pengéket, mert hogy az elég merev és erős, meg egyéb csodálatos jelzők. Hát igen, úgy abban a téglalap formában valóban erősnek volt mondható, csak épp elfelejtettem belekalkulálni, hogy már akkor sem volt képes megtartani a saját súlyát, hát még akkor, mikor az a része, aminek tartania kellene a másik részét még vékony is…

Na de ennyire ne szaladjunk előre. Nagyjából kitaláltam, mekkora pengét szeretnék, s azt rárajzoltam az egyik kartontáblámra, majd a már dicsérgetett hobbypengével kivágtam (ollóval soha, de soha nem végeztem volna, és mellesleg ripityára ment volna a csuklóm, csak annyira volt vastag és masszív a karton).

Mikor ez megvolt, szembesültem a fentebb már ismertetett problémával, s egyéb bánatom is volt, tudniillik nem volt “vastagsága” a pengének, úgy meg nem penge a penge. (De nem ám xD) Erre bizony aludni kellett egyet, hogy megvilágosodjak.

Eszembe jutott ugyanis (vagy mondjam azt, hogy “megálmodtam”), hogy létezik ám a világon hurkapálcika is, ami egy igen hasznos dolog. Vettem is egy csomaggal. Hogy mit is kezdtem ezzel. Természetesen a kartonra ragasztottam több átfedésben, persze az ív miatt megtördelve. Ezeket cellux-szal rögzítettem is a kartonomra. Így már viszonylag megtartotta magát, na de így meg nem hagyhattam, mert kérem szépen, ki látott már olyan pengét, aminek nincs vastagsága, viszont vékony farudacskák “lógnak ki” az oldalán. Senki? Hát senki. Meg egyébként is, ha oldalt fordítom, még mindig lekonyul ez a frányaság…

Ekkor jött az elborult, “Nem érdekel, akkor is jó leszel” felkiáltás, és nekiestem a bevált eszközeimmel, a Metro újsággal és a cellux-szal, és adtam a szájára. Lényegében az újságlapokat szintén ívesen meghajtva ragasztottam a kartonra egy réteget, egyrészt még jobban elősegítette a penge tartását, másrészt így legalább végre volt “vastagsága” is a pengének. (Meg lassan súlya is -.-”)

Már csak azt kellett kitalálni, hogy és legfőképp mivel vonjam be, hogy le tudjam festeni a már megvett metálfestékkel. Egyébként erre van a hagyományos ezüst metál festék, de én találtam egy világosabb színűt, ami nagyon tetszett, és mivel a pengéket általában úgy szokták ábrázolni, hogy legalább a szélük, ami élezett más színű, megvettem. Ez a festék, nem kimondottan metálfesték, de platinaszínű és roppant szimpatikus volt. Aztán annyira belelendültem, és belelkesültem erre a fajta festékre, hogy vettem belőle antik ezüst színűt is, mert szebben csillog, mint a hivatalos metálfesték. Utólag sem bántam meg, hogy ezzel estem inkább neki. Épp amiatt, hogy ezen kellékek miatt már korábban jártam viszonylag frissiben hobbyboltban, eszembe jutottak a vastag fotokartonok, amiket, lévén erős papírfétisem is van, jól meg is csodáltam, és végigtapogattam, így arra jutottam, majd olyanokkal fedem be a pengét. Kis vásárlós kiruccanás után már otthon is voltam négy szintén igen vastag kartonnal, amelyeket, én kis naiv, kétoldalú cellux-szal akartam rögzíteni. Nem, nem maradtak egyben, sejtheti mindenki. A penge szétnyílt az illesztéseknél. Na itt adtam fel idő hiányában, bár megjegyzem a megoldásom lehetett volna szép, csak kissé odafigyelőbben kellett volna csinálnom, és talán nem ártott volna még egy réteg festék (de nem, egyik sem volt, sem kellőbb odafigyelésem, sem annyi festékem, hogy még egyszer lefessem, de még csak pillanatragasztó sem, ami még szerencsésebb lett volna XD). Szóval, az egész “pengét” körben celluxdarabokkal ragasztottam egybe, immáron kívülről “Az anyád” névvel illetve a hadműveletet. Igen, a sietség miatt meg is látszott ez, hiszen a cellux már csak olyan könyörtelenül gonosz jószág, hogy gyűrődik, amikor nem kellene, viszont szépen simul, ha abszolút mindegy, mit csinál…

Mivel a celluxot nem szerette a metálfesték, ellenben szerette az egyszerű, sima fehér hobbyfesték, kapott egy réteget ebből, de csak azok a részek, amelyeken ott terpeszkedett a cellux, mivel ebből sem volt kifejezetten sok. (Bár utólag nem számított, mert a metálfesték szépen fed, egyáltalán nem látszott, hogy valahol van, valahol nincs alatta fehér festék.) Miután ez megszáradt, jöhetett a metálfestékkel való festés. A penge alsó felét a sötétebb, antik ezüst festékkel, a tetejét a világosabb, platina színű festékkel kentem le. Gondoltam, hogy esetleg majd kell nekik egy lakk réteg is, de nem, így is szépen fénylettek, így a lakkot megspóroltam, majd jó lesz az másra.

Szóval a pengék már megvoltak, na de mire tegyem őket? A fegyver “markolatának” a függönykarnist ítéltem a legalkalmasabbnak, mert így elég nagy lett a fegyver hozzám képest (meg dög nehéz, de sebaj). De hogy operáljam szépen rá a függönykarnisra a két pengét? A megoldásra nem jöttem rá, viszont “összeheggesztettem” őket xD

A dolog úgy nézett ki, hogy a függönykarnisra ráragasztottam cellux-szal az egyik pengét, majd kitöltöttem az “űrt” a két penge között, hogy ne tudjon majd elmozogni és még véletlenül se akarjon csak úgy elválni a függönykarnistól, majd a másik pengét erre az újságpapírból készített pótlásra szorítva még egyszer körbecelluxoztam az egészet. Nem szép, de egyben marad. Viszont legalább valamennyire jó lenne eltüntetni ezt a gányolást. Ekkor jött az ötlet, hogy ideje kipróbálni a decoupage-ragasztót. Először is egy téglalap alakú pótlást ragasztottam a gányolás aljára, ez volt az a rész - ami látszik is a fegyver képén - amiből képletesen kinőnek a pengék. Először ezt, majd a felette terpeszkedő celluxolt pengevégeket vontam be a decoupage-ragasztót használva egyszerű fehér A/4-es papírral, amit a nyomtatókhoz is szoktak használni. Természetesen ezt megfelelő cafatokra kellett szedni. Ezek szerintem egész tűrhetően eltakarták a gányolásom, s kifejezetten pofássá tették a dolgot, ami addig minden volt, csak nem valahogy kinéző. Szépnek továbbra sem mondanám közelről, de léptékekkel jobban nézett ki. (Őszintén szólva már annak is örültem, hogy látszólag stabilan egyben marad a dolog xD Nekem valahogy horrorisztikus félelmem, hogy valami kiegészítőm nem bírja végig legalább azt az egy napot, amit végigjazzelek benne a conon >.<). Ezután jöhetett a többi rész, decoupage ragasztóval továbbra is a függönykarnis másik végére ragasztottam szintén fehér papírt, ez volt a végén a kis díszecske, valamint a sárgás-zöldes markolatrészt is így vittem fel.

Aztán a fekete részeket fekete szigetelő szalaggal vontam be, amely gyönyörűen ragadt, és nem is látszott rajta, szerintem legalább is felül biztosan nem, csak egész közelről, mert még illeszkedni is gyönyörűen illeszkedett, pedig csak 50 Ft volt. (Nem tudom, milyen Isteni sugallatra vettem, mert eredetileg azt terveztem, majd festem, de idő hiányában igen jól jött a fekete szigszalag. A legalább fél, de inkább háromnegyed órás melót lerövidítette 10 percre, ami idő híján kifejezetten jól jött.)

Aztán az alsó, pengéhez közelebbi feketénél is a szigszalaggal alakítottam ki a fekete felületet, meghagyva ragasztatlanul a fehér négyszögeket, majd lefestettem a kis téglalapot, amit külön ragasztottam fel korábban. Erre jött egy szintén a penge vastagkartonjából kivágott kör, amit szintén festettem, s kész volt a karika alakú rész is a markolatból. Még ment rá a pomponja, és a fegyver is elkészült.

(Con előtti éjszaka, körülbelül olyan hajnali 2-re lett teljesen kész. El kell mondjam, a ruha ekkor még igen gyerekcipőben járt, s ott aztán rendesen kellett alkalmazni a gányolás művészetét -.-” Viszont már nekikezdtem a javításoknak, és meg kell állapítsam, még szép is lehetett volna, ha több időm jut rá x’D)

Hogy egy kicsit dicsérjem is a művem, elmondhatom, hogy a Cont kiválóan bírta, pedig a srácok össze-vissza nyúzták, vonták, emelgetni kellett, pózolni vele, és minden egyéb, teljesen megszokott dolog, ráadásul azt is túlélte, hogy beerőszakoltuk a kocsiba, és hazajött, hogy a lakás festése alatt fel-alá volt pakolva, épp hol nem volt útban, így legalább azt elmondhatom, hogy iszonyat stabil lett, és azért a képek egy részén még jól is néz ki (jól áll neki a távolság xD)

Köszönöm, ha elolvastad! ^^

Sengoku Basara: Oichi - csizma

szeptember 10, 2011 5:17 du. | No Comments

Ez a ruhadarab volt a másik, amely miatt beleszerelmesedtem annyira a karakterbe, hogy cosplayelni akarjam. Hiszen nemcsak elegáns, kecses, de még kihívásokkal teli és teljesen önállóan is megvalósítható. S valóban, nem másik cipőre építettem, hanem teljesen nulláról magam alkottam meg. Izgalmas volt, szerintem a többi cipőmet is, más cosplayeknél is megpróbálom majd hasonlóan megvalósítani.

A talpát raffiából “varrtam”. Egyszer nagyon régen volt dolgom már a raffiával, és bár nem éltek bennem pozitív képek (horror elkezdeni, és még horrorisztikusabb megküzdeni néha vele. Igen kéz- és csuklópróbáló), úgy gondoltam, cipőtalpnak tökéletesen meg fog felelni. Valóban meg is felelt, de utólag rájöttem, hogy szerintem erre a dekorgumi is tökéletesen jó lett volna, és sokkal, de sokkal gyorsabban ki lehet belőle vágni a cipőtalp-formát, mint raffiából elkészíteni, de lelkesedés mindenek előtt!

Szóval a talp rész két perc helyett összeadva körülbelül két hétig készült. Ennyi eszem van… Ráadásul nem is lett olyan szép és egyenletes a széle, mint lehetett volna a dekorgumival, viszont kétség sem fér hozzá, minden nagyobb sérülés nélkül kibírta a cont. Nem tudom, a dekorgumi hogyan teljesített volna, de lehet, hogy lesz még alkalmam őt is tesztelni, mert nagyon bejött ez a készítsd teljesen magad a cipőd projekt.

Maga a cipő része már sokkal izgalmasabb volt, és gyorsabban is lehetett jelentős haladást produkálni, így végre megvolt a sikerélmény is, ami sokat nyom a latban, ha egy cosplayer hangulatáról van szó. Először is kellett egy “szabásminta”. Ezt két olyan anyag segítségével gyártottam, amelyből annyi van, mint a nyüh (legalább is volt, míg megvolt a melóm), ez pedig nem más, mint a jó kis Metró újság, és a cellux. Ezekkel bevontam a lábam, nagyjából formára hajtogatva, gyűrve az újságot, majd felvágtam megfelelő részekre.

Így már volt egy nagyjábóli szabásmintám, ami nem feltétlen volt a legszebb, és néhol ki kellett egyenesre javítani a vonalakat, de tökéletes alap volt, s a kikerekített minták alapján éppen megfelelő nagyságú minicipőt lehetett varrni. Erre még ment a “zokni” ( én viccesen így neveztem a felső részt, mert kicsit olyan volt nekem ez a cipő, mintha egy papucs lenne voltaképp, amibe egy csicsás zokniban bújtunk Mondjuk ez esetben a szabásminta alapján elkészült darab voltaképp a zokni bokáig érő része.)

Mikor ez megvolt, ismét jött a próbaanyag és a kísérletezés. Voltaképp itt is újságpapírral kezdődött, de mivel arra nem tudtam dudort készíteni, így a próbaanyagon kellett továbbfejleszteni az ötletet. Szerencsémre nem volt bonyolult, elég volt 10-cm-rel hosszabbra készítenem az eredeti verziós szabásmintát, hogy tökéletes legyen a boldogság. (Persze viseléskor rádöbbentem erre arra, de arról majd később.)

Miután megvolt a kiszabott anyag, a bokáig érő darabhoz való csatlakoztatás volt az első dolog, ami érdekelt, mivel a felső részét ez alapján lehet alakítani, méretre igazítani, hogy akkora legyen és úgy álljon, ahogy kell neki. Először is egy rövid szakaszon összevarrtam az alját a térdig érő darabomnak, majd egy ujjak vasalására alkalmas mini vasalódeszka segítségével ide is gumit varrtam, először csak alulra, majd e gumi segítségével rögzítettem össze a “talpat”, és a “lábszárat”. Majd egy másik gumi jött, amely segítségével, épp úgy, mint a kesztyűnél, kialakítható a “bugyor”. Ahogy már a kesztyűnél is megemlítettem, itt a két gumit nem varrtam egybe, rögzítve ezzel magát a bugyrot, mert itt még (hiszen előbb készült a cipő, mint a kesztyű) az volt az alapelgondolásom, hogy majd a gumi rajta tartja a megfelelő helyen a lábamon az anyagot. Ez valóban így is volt, szó se róla, viszont kötelező elárulnom, hogy a gumi iszonyatosan szorította nap végére a lábam, és azért ha már cosplay, szerintem fontosak a kényelmi szempontok is a pontosság, szépség és tartósság mellett. (Na nem mintha ezen alapelveket annyira sikerült volna ennél a cp-nél érvényesíteni, de hát egyszer legalább meg kell fizetni a tanulópénzt mindent épkézláb tapasztalathoz. Mert valljuk be, okos ember más kárán tanul ugyan, de a sajátja ég belé a legjobban. :P)

Nos, végre volt egy teljes “zoknim”, amelyet most már csak alakítani kellett. A felső rész ívéből sokat kellett felhajtanom, majd levágnom, mert úgy voltam vele, ha nagyobb, az könnyebben orvosolható, mintha ne adj Isten, kisebbre sikeredik. Mondjuk a legtöbbet a szőrme felvarrásakor tűntettem el, behajtva alá. Ekkor már egész pofás volt a készülő cipő, s az is kiderült, hogy nagyon meleg lesz (nem épp levegőbarát anyagból készítettem, de mint mondják, ajándék lónak ne nézd a fogát, ez volt otthon, és külsőleg még meg is felelt véleményem szerint, mert olyan “szőrös” anyag volt (apró szőrűnek hívtam xD - anyagok terén eléggé alulművelt vagyok, így nem tudnám megmondani, mi az anyag neve).

Jól sejthetitek, a látszólagos munka fele már megvolt (ohh, naiv számítások), már csak a “díszítés” volt hátra, azaz a bojtok, és a cipő szárát voltaképp egyben tartó, hegyes pöckök, amelyekhez hasonlót a kesztyűn is láthattunk már, csak nem ilyen formában. Természetesen ezeka pöckök is épp úgy készültek a dekorgumiból, mint a korábbiak, csak itt nem kellett a fekete tüskékre vékonyabb fehéreket varrni. Helyette viszont egy vízszintes fehér dekorgumi-darabra kerültek, amelyek végére gumit varrtam, így alakítva teljes körré. A gumi azért kellett, hogy rendesen tartson, valamint a belső, nem látszó részekre is ment körben tüske, amit be is varrtam, hogy ha esetleg kissé lekonyul a csizma szára, akkor kikandikáljanak onnan (meg mert így volt nyugodt a lelkiismeretem, hogy rendesen követtem a mintát). A gumit pluszban még a csizma szárához is rögzítettem, hogy ne csúszkáljon véletlenül sem, és a szár is jobban tartotta így magát, mint egyébként. (Igaz, még így sem ártott volna neki egy kis ragasztó, hogy ne lógjon el annyira, de ez elmaradt, mint sok minden ennek a cp-nek kapcsán.)

Ezután felkerült a “zoknira” a cipőtalp, amit csak simán felvarrtam, igaz kissé elnagyolva, és a nap végére így a raffia cipőtalp már néhol megadta magát, és lógot, mintha lifegne a cipőm, mint a sportcipők, mikor leválik a talpuk. De lényegében csak vissza kellene varrni, jobban megerősítve, így ezt nem tartom olyan nagy sérülésnek. Kissé igényesebben és talán erősebb cérnával kellett volna rögzítenem, és akkor még ennyi “baj” sem lett volna.
A “papucs” hatást madzag felvarrásával értem el. A madzagdarabokat is a munkahelyemről szereztem, mert bizonyos visszaérkező anyagokat ilyenekkel kötöttek össze, s ha már úgyis kidobásra kerülne, miért ne menthetném meg alapon hazahoztam pár ilyen darabot. A lábamra felhúztam a kis csodámat, majd szépen pasztellkrétával (mivel mással, ha épp ez volt kéznél, szerintem az ex-rajztanárom sírt volna egy sort xD) bejelöltem, hova is kellene esnie ezeknek a felvarrt madzagoknak, aztán felöltöttem őket az anyagra, valamint még annyit megtettem az összhatás kedvéért, hogy a nagylábujjam és a “mutatóujjam” között kissé összevarrtam a “zoknit”, mintha a madzag begyűrte volna.

A bojtok is sajátkezűleg készültek. Általános iskola negyedik osztályában még rendes technika óránk volt, nem a ma divatos (és ötödiktől nálunk is bevezetett, semmi értelme és full elméleti) háztartástan. Így én még hivatalos közegben tanultam meg például a pelenkaöltést, vagy a horgolás/kötés alapjait (igaz, itt előnyöm volt, mert anyám fülét már kissé korábban rágni kezdtem emiatt - életem első kötött alkotása egyébként egy cica volt ^^ ahh, régi szép idők xD). Ezen az órán volt szerencsénk egyszer pomponokat is gyártani, és ezen technikát elevenítettem fel a cp-mnél. A dolog egyébként pofon egyszerű. Szükségünk van két körgyűrűre, aminek a vastagsága fogja meghatározni a pompon méretét. A két körgyűrűt összefogjuk, majd elkezdünk rátekerni körben fonalat lehetőleg lazán, de azért ne essen le róla. Minél sűrűbbre szeretnénk a bojtot, annál többet érdemes, de azért legyünk ésszel, mert azt utána le is kell tudni vágni róla, de ami még nehezebb, tudni kell koordinálni, hogy ne hulljon szanaszét, miközben majd kötözgetjük. (Nem is olyan egyszerű ám, én is beleestem a sokat akar a szarka hibájába. )Szóval, amint körbeértünk az egy helyen felvágott körgyűrűkön, jön a neheze: a két körgyűrű között haladva (a nagyobbik, külső íven természetesen) végigvágjuk a feltekert fonalakat, igyekezve, hogy ne mozduljanak el, ne hulljanak szét stb. Mikor ez megvan, a két körgyűrű közé bevezetünk egy fonaldarabot, amivel összekötjük a szétvágott fonalhalmunkat, s kialakul a bojt forma. Amennyiben kicsit szétcsúszott, lehet korrigálni azzal, ha kicsit megpróbáljuk rövidebbre nyírni a kilógó szálakat. Nagyon nagy bojtot és nagyon kicsit se akarjunk ilyen módszerrel készíteni, vagy készüljünk fel az idegbajra xD

Csak ilyen képet csináltam róla, a többi folyamat lemaradt.

Amint elkészültek a bojtok, rögzítettem őket a megfelelő helyre, és büszkén feszíthettem otthon a tükör előtt az elkészült csizmában. Utána meg persze a conon. (ITeljes alakos képet pedig láthattatok a korábbi bejegyzésben, így ide már nem zsúfolom be ismét )

Köszönöm, ha elolvastad! ^^

Sengoku Basara: Oichi - kesztyű

szeptember 2, 2011 12:15 du. | No Comments

“Felzárkóztató programom” utolsó darabja a 2011-es tavaszi Mondoconra készült Oichi-sama a Sengoku Basara című animéből. (Igaz, referenciaképnek többet használtam az azonos című játékhoz kiadott hivatalos képeket, de a ruha, amit elkészítettem, közelebb áll az animéből ismerthez, mert részleteiben és látszólagos anyagaiban a játékban megtervezett karakter számos ponton eltér attól a variációtól - igaz csak apróságokban, de jelentős apróságokban -, ami végül “elkészült”.)

De mielőtt nekiesnék az egyes munkafolyamatoknak, kicsit írnék a karakterről. Sajnos az animében nem dolgozták ki rendesen, és szerintem igen szánalmas szerepet kapott így az alkotásban, s csak minimálisan csillantották meg a benne rejlő lehetőségeket, ami a játék során jobban kidomborodik, sokkal komplexebb képet rajzolva mimózavirágunkról. Ugyanis a játékban többször felébred Oichi sötét énje, amellyel csak egyetlen egy apró momentumban találkozunk az animében. De spoilerkedni nem szeretnék, így ezt függőben hagynám.Youtube-on eleget lehet tájékozódni a karakterről, mert rengeteg a játékból származó videókivágás, valamint több oldalon részletes karakterismertetőt is lehet találni.

Ami viszont még vonzott a karakterben, hogy Oichi létező személy volt, Oda Nobunaga lánytestvére, s valóban politikai okokból házasodott össze Azai Nagamasával, hogy a két klán közötti szövetséget megerősítsék, azonban, mikor az Azai klán felrúgta a szövetséget, figyelmeztette testvérét, akit így nem ért váratlanul az ellene intézett támadás. Végül az utolsó támadás előtt Oichit visszaküldték Nobunagához három lánygyermekével, Nagamasa pedig, tisztában lévén azzal, hogy már nincs esélye a győzelemre, seppukut követett el. (Kissé átdolgozva voltaképp ezt, s Nobunaga halálát dolgozza fel az első Sengoku Basara évad.) Oichinek a későbbi időszakban is volt minimális politikai szerepe, akit érdekel, az angol wikin rövidebben utánanézhet, a vagányabbak pedig a japánon. (Történelmi mélységben is tudnék ajánlani, de szerintem egyedül engem érdekel, mert ebből a korszakból, igaz egy más kérdéskörből írom a szakdolgozatom - ez is plusz pont volt a karakter számára :D)

Nos, a se füle, se farka bevezető után rátérnék magára a jelmezre. A leginkább a kesztyű és a csizma fogott meg az egész ruhakölteményben, igaz, az sem volt elhanyagolható tényező, hogy ez még egy szolidabb női karakterdesign, és így belefért az általam felrajzolt határon belülre (gyűlölöm például, ha kinn a hasam).

Annak oka, hogy miért a kesztyű készítését mutatom be először, egyszerű: ez a kiegészítő sikerült szerintem a legjobban az egész jelmezből. A csizmával is meg voltam elégedve, de azon még lehetett volna alakítani, illetve a viselés szempontjából sok komfortintézkedést lehetett volna foganatosítani. A fegyver nem lett rossz, ahhoz képest, hogy elsőre csináltam, de ha lett volna időm és pénzem még rá, valószínűleg azon is végeztem volna módosításokat, hogy ne legyen olyan ormótlan, mint amilyen bizonyos helyeken lett - megalomániában szenvedek, na de itt sikerült kifejezetten túlzásba vinni :P. A ruha pedig valóban egy összecsapott dolog volt, s csak azért nem vontam vissza a nevezést, és gányoltam inkább egy sort, mert egy elsőcosplayes ismerősömnek megígértem, vele leszek a sorban, hogy ne legyen annyira ideges, amiért egyedül kell lennie. Báni nem bánom, viszont elhatároztam, hogy feljavítom a ruha azon részeit, amelyeket valóban meg tudtam volna jobbra csinálni, s majd a felújított verzióval is készítek pár képet, szerintem saját magam számára iszonyat tanulságos lesz. (Már nekikezdtem, és hogy is mondjam, néhol sokkoló az eredmény XD)

No, de nem fecsegek tovább, térjünk a lényegre.

Kesztyű

Kezdjük egy kis kritikával

Kesztyű tekintetében már elég képzettnek és tapasztaltnak számítok, mégis sikerült első körben elszúrni, és a végleges verzión is fordítva kiokoskodni a hüvelykujj helyét, de szerencsére a díszekkel lehetett rajta vizuálisan annyit javítani, hogy ez az apróság lényegében észrevétlen marad, csak ha felveszi az ember, jön rá, hogy kissé kényelmetlen, de ha jól eligazítottam, már ez is csak elhanyagolandó problémaként jelentkezett. (Rájöttem, hogy én csak balkezes kesztyűt tudok csinálni xD Ez lehet a titok nyitja, és ezért szúrtam el a jobbkezes kesztyűt megint

Kell keresnem valakit, aki meg jobbkezesekben jó, tuti páros alkotnánk *komolyan elgondolkodik*)

Szóval, most is a jól bevált szabásmintához folyamodtam, bár most nem kellett ujjakat alkotnom, tekintve, hogy csak a hüvelykujjnál van egy kis “ujj”-része a darabnak, s úgy gondoltam, hogy ha azt most hozzárajzolom, megfelel majd. A fénykép még ebben a hitben készült, mint illusztráció.

Később, mikor felpróbáltam, azonban rá kellett jönnöm, hogy ez a fajta megoldás még mindig csak streccses anyagból működik (mily meglepő…) Így az ujjat levágtam, és már a Neuro-nál ismertetett módon kilyuggattam, s külön varrtam fel a kis ujjdarabkát. (Mint említettem, fordítva, de sebaj xD)

Ezután jött a kis “visszahajtás”, vagy nevezhetjük buggyos résznek is, ami a referenciaképen is látszik. (Igen, ott közében az a dudor a fenti képen xD)

Sokat gondolkodtam még a csizmánál (mert az készült előbb), hogy hogyan is kellene ezt megoldani, végül úgy okoskodtam, gumikat varrok a megfelelő helyre, és azok majd a kezemen tartják a megfelelő részeknél, nekem csak úgy kell őket eligazítani, hogy buggyos legyen. Végül inkább olyannak tűnt, mintha oda is varrtam volna egy csík anyagot, de nekem tetszett, kicsit talán természetesebb lett, mint a csizmán, bár a csizmán meg inkább buggyos, mint itt, ennek ellenére ez a második fajta verzió, amit a kesztyűn valósítottam meg, szerintem jobb és főként kényelmesebb volt, mint a csizmán alkalmazott megoldás. (A különbség minimális, a csizmán féltem, hogy lecsúszik majd a gumi, így kissé szorosabra hagytam, a kesztyűnél viszont pont akkora gumiköröket vágtam, mint amekkora a kezem volt, így nem szorított a gumi, hanem szépen simult. Valamint a két gumit is összevarrtam, és így kaptam az “elfekvő”, kisimult “buggyot”. S így attól sem kellett tartanom, elcsúszik/elmozdul majd.

(Nem tudom, mennyire látszik a képen, de sajnos jobb minőségű dolog nem készült róla, de talán a korábban bemutatott egész alakos képeken legalább kivehető, ha itt nem is annyira.)

A gumi belül

S az eredmény kívül (bár szerintem nem látszik a képen -.-”)

Az utóbbi képen már lászik, hogy rákerült a szőrme, ami voltaképp egy kisgyermekkabát bélése volt ifjabb korában (egy turkálóban szereztem occsóé, és még maradt belőle egész sok, szóval még vandálkodhatok

)

Itt már látszott, hogy az alap megvolt, s csak a díszítések maradtak hátra. Ezeket dekorgumiból vágdostam ki, mind a “tüskéket”, mind a kézfejnél lévő “páncélt”. Ez utóbbit befestettem platinaszínű fémes hatású festékkel (direkt előpróbát tartottam, mert sok rosszat hallottam a dekorgumiról és mindent elnyelő képességéről, de ezt a festéket nem szerette, mert szépen megmaradt rajta, s még a fémes csillogás sem veszett el, aminek én kifejezetten örültem - az említett festék egyébként Ferrario márkájú platina színű metálfesték).

A “tüskéket” pedig összevarrtam, de úgy, hogy ismét csak az oldalába szúrtam a tűt a dekorgumi varrásakor, így nem látszik a cérna. Szerintem egyébként egész vagányul néznek ki, lehet, némely ruhámon is alkalmazhatnám díszítésként :D. (lehetne biztosan ragasztani is, de valamiért nem vagyok híve a ragasztásnak, mindig tartok tőle, hogy elengedi, és szétesik az egész, varrónő anyuka gyermekeként inkább a tű és cérna erejében bízok

)

Az összevarrt fekete és fehér dekorgumi

Ugyanezzel a nem felülről alulra öltök, hanem oldalról alulra technikával varrtam fel őket a kesztyűre, a megfelelő helyre, ügyelve az arányokra. Valamint (bár erről már külön nem készült fotó) végső aktusként felkerült a pompon is a kézfejnél levő páncélhoz. Innen már csak az maradt, hogy felpróbáljam, és örömködjek, milyen jól sikerült.

(lásd alant xD Bár a pomponos végleges verzióról már csak az egész alakos képek vannak, külön nem készítettem erről képet, mert feleslegesnek tartottam.)

(Itt jobban látszódik a “gyűrődés” a kesztyűn)

Egyébként főleg a dekorgumi vágásánál nagy segítségemre volt egy újonnan beszerzett hobbipenge, ami nemcsak éles, de jobban hozzá lehet vele férni az anyaghoz (és kabátot felfejteni is lényegesen egyszerűbb volt vele), mint ollóval. Természetesen az íves vonalakat vagy sablon mellett vagy továbbra is ollóval érdemes vágni, mert a pengét ilyen téren nehéz “irányítani”, de alapvetően iszonyat hasznos kis eszköz, a vastag kartont pedig határozottan jobban vitte, mint az olló (ami legfőképp sehogy nem bírt a vastag kartonommal - a karton a fegyverhez kellett amúgy).

Shirogane - Monochrome cosplayszerelem

augusztus 19, 2011 6:21 du. | 2 Comments

A 2010-es őszi Mondoconra azért eme csodálatos karakterrel készültem, mert nagy álmom volt egyszer Shirogane bőrébe bújni. Persze a karakter ismét csak hímegyed, sajnos van az animefiguráknak egy olyan rossz szokásuk, hogy ha lányegyedek, túlságosan alulöltözöttek, és némi egészséges önkritikát gyakorolva nem feltétlen mutatnék jól outfitjeikben, így maradnak a srácok. (Igaz, itt sem Aya-chan, sem Ruru-chan ruhája nem olyan vészes, nekem mégis a fehér, hosszú hajú Shirogane karaktere fogta meg a fantáziám, és hittem úgy, hogy teljesen tudok majd vele azonosulni, és jól érzem majd magam a bőrében. Nem is tévedtem :D)

De hogy ki is ez a karakter pontosan?

Shirogane a Monochrome factor című manga, és a belőle készült anime egyik főszereplője. (Bár meg kell jegyeznem, az anime szinte a legelején rögtön el is tér a mangától, és később sem kerül vele nagyon köszönő viszonyba, míg az animében hemzsegnek a BL poénok, addig a manga teljesen BL mentes - legalább is amíg olvastam, az utolsó pár fejezetről, amit azóta fordítottak le, és még sajnos nem volt rá időm , nem nyilatkozhatom, de gyanítom, keleten a helyzet változatlan, s a manga felesleges BL-esítéstől mentes.)

Maga a karakter az Árnyvilág trónjáról letaszított uralkodó, aki a mi világunkban keresi a párját. (Nem, nem szó szerint, hanem csupán olyan értelemben, hogy a mi világunkban az összes árnyék, az Árnyékvilágban egy leképeződés, s ugyanolyan élő pár. Mintha az árnyak világában mindenkit nem “árnyék”, hanem “fény” követne.) Természetesen az ő “párja” a Fény világának, világunknak királya, aki különös körülmények között elhunyt, s most egy földi fiúban reinkarnálódott. Igen, bonyolultan hangzik, de az elgondolás valóban érdekes.

Hogy miért is tetszett meg a karakter: menthetetlenül teszi a bugyutát, miközben sosem mond semmit, jól terelve el a figyelmet a lényeges dolgokról, de közben elvárja, hogy megbízzanak benne. Igen titokzatos, s az animével ellentétben, a mangában kijön belőle a “rosszabb” énje is, elég konok tud lenni, s néha kifejezetten félelmetes, ahogy valami szörnyűséges fenyegetést előrevetítve mosolyog az emberre. Egyszóval tipikusan nehéz eset, ergo Elfunny máris szereti (na jó, azért nagyrészt bejátszott a hosszú, világos haj fétisem is :P)

Mint látható, nem egy halál bonyolult cp, de annál izgalmasabb azokat a részeket is viszonylag normálisan elkészíteni, amelyek nem látszanak.

Na, de hogy is készült a ruha?

Valóban nem volt túl bonyolult. De még így is rengeteget segített egy már hivatalosan is elkészült ruha, amit természetesen jó áron meg is lehetne vásárolni (hát, én nem tettem).

Íme:

Mit tettem helyette? Feltúrtam anyámmal a régi burdáit szabásmintáért. Végül kiegyeztünk egy női, megfelelő gallérral ellátott ing, és egy női hosszabb kabát mellett. Természetesen a szabásnál még hosszabbra hagytuk az anyagot, hogy elérjük a megfelelő hosszt. (Ennél a résznél még halmozottan igénybe kellett vennem anyám szakmai tapasztalatát, tekintve, hogy nem nagyon vagyok otthon a szabásban, de végül a segédkezekkel összehoztam, és ügyesen megrajzoltam a szabásmintát és ki is szabtam mindent. Anyám meg még ügyesebben összevarrta a varrógéppel, mert szorított az idő. Így két kabátka készült el, egy alulra, a fehér, és egy felülre, a fekete. (Sajnos külön nincs róla képem, mert elfelejtettem hazavinni a fényképezőt, de majd a végeredményen tökéletesen lehet látni, hogy nagyjából leutánoztuk a fentről belinkelt képet, csak kevésbé erre való anyagokkal. Komolyan, életemben nem gondoltam volna, hogy sima, minta nélküli fekete anyagot ilyen piszok nehéz bárhol is találni, már épp kezdtem kétségbeesni, mikor végre találtam a Máthé textilben. O.o)

Erre a két ruhadarabra sokkal több szót nem is érdemes fecsérelni, valóban olyan egyszerű volt, mint amilyennek tűnt (bár megjegyzem, a ruha egyik része sem okozott gondot, még a bot sem, pedig attól tartottam.)

A következő darab a kesztyű volt. Mivel már Neuronál elkövettem egy “kesztyűhackelést”, itt már különösebb meglepetések nem értek, és mivel most sztreccsesebb anyaggal dolgoztam, még csak olyan körülményesnek sem kellett lennem, mint ott, szóval ez is ment csont nélkül.

Ismét csak két darabban szabtam ki a kesztyűt, mert jobban mutat, és kényelmesebb sokkal, ha a hüvelykujjunknak való “ujjat” külön “heggesztjük” a többihez

Innentől kezdve nem volt különösebb dolgom, összevarrtam és már el is készült. (A teljesalakoson szintén meg lehet tekinteni, külön nem tartottam érdemesnek befényképezni, mert mindenki el tud képzelni egy egyszerű, fehér kesztyűt.)

A következő “kiegészítő” ruhadarab szintén roppant egyszerűen elkészíthető, ez nem más, mint a nyakkendő (komolyan, imádtam csinálni, imádom viselni, tisztára megérte, és ha találok valami jó anyagot, szerintem csinálok magamnak egy rahedlit *.*)

A szabásmintát szintén internetről szereztem be, feltúrva a google találatait egy jobb darabért. Nem bonyolult, de ha már van elképzelésem róla, illetve egy jó leírás mellé, akkor meg már végképp nem olyan nagy ördöngösség. Hogy méretarányosan is megfeleljen, ahhoz pedig egy már kész, boltban vásárolt nyakkendőt használtam fel, és azt hajtogattam, rajzolgattam körbe. (Ha minden igaz, és jól emlékszem, egyébként a gimis “egyen-nyakkendőnk” volt a szerencsétlen áldozat :3)

Így nézett ki a szabásminta:

Mivel, ahogy a képen is látható, igen vékony bélésanyagból szabtam ki leendő nyakkendőmet, szükség volt valamire, amivel kissé “merevíthettem” rajta. Erre a legmegfelelőbb természetesen a vettex, amiből vasaltam is rá szépen. Majd a kis darabokat a nagyokra varrtam, s a két részt is “összeférceltem” a következőképp:

Ezután már csak formára kellett hajtani, a varrást könnyítendő, levasalni, s középen összevarrni, és kész is volt a nyakkendő.

Az alábbi képen a levasalás utáni, összefércelés előtti állapotot láthatjátok, de már határozottan formája van.

(Egyébként azóta szerencsétlent baleset érte, ugyanis sikeresen “kivasaltam” - értsd: szétégettem -.-” Igaz, még viselhető, csak ne akarja senki látni a hátát xD)

Hogy ez is megvolt, jöhetett a makrancosabb kalap. Miért is makrancos, mert kör alakú hatást kelt, miközben illeszkedik a fejre, és valljuk be, a fejem még mindig ovális felülnézetből is, és nem kör alakú… Arról ne is beszéljünk, mennyire nem akarta a karimája úgy állni, ahogy kellett volna neki (tudom, rossz a technikám :/ :P)

Első körben úgy gondoltam, csinálok egy kartonpapír alapot, mert az volt az eredeti elképzelésem (amit meg is valósítottam), hogy dekorgumiból fogom összevarrni a kalapot, és azt vonom be a fekete anyaggal. Az alapot szándékosan oválisra, a fejemhez illeszkedőre csináltam, mert akkor még úgy gondoltam, ezt a karton alapot is meghagyom, hogy a kalap rendesen megmaradjon majd a fejemen. Épp csak azt nem számoltam hozzá, hogy a paróka majd megnöveli a fejméretem jelentősen.

Íme a kartonból készített alap:

Itt pedig már akkor, mikor elkezdtem bevonni a dekorgumival. Itt igyekeztem kikerekíteni a formáját, hogy meglegyen a látvány, viszont így, míg nem volt bevonva, olyan ormótlanul nagynak tűnt, végül a fekete anyag sokat slankított ám rajta, és a végeredménnyel személy szerint meg voltam elégedve.

Annyi problémám volt még, hogy a karima, mint említettem, kissé lógott, olyan “löttyedt” volt, ami nekem határozottan nem tetszett, így erőszakot alkalmaztam rajta, és a külső és belső felébe is drótot fűztem, amely végre megtartotta.

A végeredmény pedig az egész alakos képen megtekinthető. Szerintem jó lett, határozottan, bár talán nem hajnali 4-ig kellett volna vele szerencsétlenkedni. (Bár nem is lenne cp, ha nem az utolsó pillanatban készülne el -.-”)

A következőkben végre sor kerül a legizgalmasabb kiegészítőre, Shirogane botjára, amely egyben rejtetten kard is. Az animében nem kerül elő, de a mangában a botját folyamatosan karddá alakítja, amit persze én annyival nem fogom tudni produkálni, hogy végighúzom a boton a kezem, de úgy gondoltam, belerejtem a bot nem hivatalos üregébe a pengét. Határozottan büszke vagyok a végeredményre, hiszen nem csak jól néz ki, de iszonyat stabil is lett.

A pengét egy fa díszlécből faragtam (valójában dörzspapírral dörzsöltem.) A technikai részhez képest jó lett, de nem kívánom senkinek, majd letört a kezem…

Ezután lefestettem ezüst színű metálfestékkel, és bár nem lett olyannyira tökéletes, de nekem elsőre igenis megfelelt. Persze, ha újra nekiesnék, lehet, más megoldást választanék, de végül is nem néz ki rosszul.

Ezután készült el a bot feje, ami valójában is egy halálfejet formáz. Ezt modelezőpasztából csináltam, majd lefestettem elefántcsontszínű festékkel, ezzel mintegy eltűntetve a modellezőpaszta repedéseit is. A képen még a festetlen verzió látható. A pasztába egyébként tűztem még drótot is, aminek a segítségével végül a “pengéhez” erősítettem a fejet, amin egyébként is hagytam egy üreget, ahova beszúrhattam a díszlécet (pengét).

Itt már ráerősítettem a díszlécre, valamint a díszlécet újságpapírral kikerekítettem, hiszen a bot teteje elvileg kör alakú, és illeszkedik a bot aljába, amely ugye egy üreges papírhenger volt.

Itt már a lefestett, kész verzió látható, így nézett ki a penge, erre jött a már emlegetett papírhenger.

A bot alsó része, mint már emlegettem, egy papírhenger volt, amelybe pontosan illeszkedett a megfaragott díszléc, így nem jött szét, de le lehetett húzni a pengéről, felfedve azt (hisz az lett volna a lényege, hogy azért látszon is xD) Volt még egy nagyon fontos dolog, szerettem volna, ha fémesen, sétapálcásan koppan. A cél érdekében a papírhenger aljára egy réz “kupakot” ragasztottam, amely elvileg a fürdőszobában valami csőre való, de nem lényeges. Koppant, ráadásul gyönyörűségesen szívmelengetőn. Imádom :3

A réz kupakot szintén lefestettem metálfestékkel, majd a botot bevontam fát imitáló ragasztóizébizével. (Fogalmam sincs, mi a neve O.o) Az aljára, mivel elvileg a fémes rész hosszabb, ezüst színű keményebb lapot ragasztottam, amit bármelyik papír-írószerben be lehet szerezni.

Így néz ki már egyben, szerintem pofás :3

A paróka is érdekes volt, hiszen ennyire hosszút nem lehet kapni, így pótlásokat kellett a fonatba fűzni, ami azért volt kissé nehezebb, mert ezeket a póthajakat kis fésűkre fűzik, amit el kellett tűntetni, nem állítom, hogy tökéletes lett, de legalább frankó hosszú fonatom lett. *.* Komolyan, ha lett volna még időm, eskü rendeltem volna még póthajat, mert valljuk be, igen sovány lett a fonat alja, de azért így is megtette. A hajdísze úgy készült, hogy banyek, elfelejtettem! Így a koliban feltúrt arany színű papírból készült, meg is sínylette a napot, de volt, vészmegoldás volt, duplán megfelelt

Mint látható, és ahogy mondtam is, nem volt nagy ördöngösség, ennek ellenére imádtam,és azt hiszem, méltó próbálkozás volt ez a karakterhez, és nem kell szégyenkeznem miatta. Az még meglepőbb volt, mennyire népszerű volt a karakter ahhoz képest, hogy az anime egész friss, így akadt pár fotózkodásra vágyó rajongóm is :3

Nougami Neuro

augusztus 15, 2011 1:05 du. | No Comments

Majin Tantei Nougami Neuro - 2010 tavaszi Sakuracon, craft

Sokan kérdezhetnék joggal, mi fog meg egy hozzám hasonló korú lányt egy ilyen karakterben, mi visz rá, hogy ilyen gyönyörűséges rondasággá változzak animecon alkalmából (megjegyzem, pályafutásom tele van hasonlókkal, mert én már a Ho-ho-ho-horgász című általános iskolai perfomance-unkban is hínár voltam ^^, vagy a bika a bikaviadalon :D)?

A kérdésre egyszerűbb válaszolni, mint az ember sejtené: Neuro unikum, mind jellemre, mind megjelenésre. Persze az anime nem ér a közelébe a mangának, de már az is kellemes légkört teremt, és az ember (én legalább is mindenképp) csak miatta néztem végig az anime-t. Maga a karakter annyira jól eltalált, laza, ha kell, szemét, ha kell, hűvös, tárgyilagos, de egyben fenyegető és mérhetetlenül intelligens (bár sokszor csal, hiszen mégis csak démon és nem egyszerű ember), van egy halom felesleges kütyüje, amiknek a fele nem arra való, mint aminek első ránézésre gondolnánk, s bár egész végig halálra szekálja Yakot, mégis fontos számára, és meg merem kockáztatni, hogy nem csak azért, mert alibit nyújt neki, tökéletes fedősztorit, és nem is azért, mert finom kis rejtélyt tartogat (bár ez sem elhanyagolható egy folyton éhes démon számára, aki rejtélyekkel táplálkozik). Kicsit olyan ez a karakter számomra, mint egy nagy testvér, egy bátyj, aki folyton szekálja a húgát, de mégis segít neki felnőni, megtalálni a helyét az életben és igenis megóvja, ha kell, bár nem nyíltan, de annál odaadóbban. (Igaz, a mangát még csak elkezdtem, így nem tudhatom, belevitt-e az alkotó valódi gyengéd szálakat, azért akik láttuk/olvastuk, megegyezhetünk benne, hogy azért mindvégig benne feszül egy ilyen jellegű esetleges vonzalom is, ami nem feltétlenül szerelem, de mindenkép elfogadó és megértő szeretet már az elején is.)

Egyszóval megfogott, és úgy éreztem, nekem kötelességem népszerűsíteni ezt a karaktert, és mivel egy emberke el is kérte a címét az animének, (meg gondolom páran leírták a szavazólapról), teljesítettem a küldetést, ha nem, hát nagy baj legyen, jót szórakoztam, még rajongóim is akadtak (bár azért még mindig nem tudom megemészteni, hogy nekem is sikítoztak, mikor színpadra léptem, nem gondoltam volna sosem, egy fél pillanatra sem volt ilyen tervben. Zavarba is jöttem, csak a pírt takarta a maszk )

Na de ne szövegeljek annyit, térjünk a lényegre, hogy is készült (képekért, minőségükért, de még tartalmukért sem vállalok felelősséget xD):

Maga a jelmez három fő részből állt:

1. Öltöny és a hozzá való kiegészítők

2. A maszk (madárdémon alakját választottam, mert miért ne XD)

3. Karom (amiből csak az egyik készült el, pedig két fajtát terveztem, de kicsit kifutottam az időből -.-’)

1. Ruha

Maga a ruha igazából egy egyszerű öltöny, alatta pedig egy fehér mellény. Nem volt olyan nagy dolog, előkapartattam anyámmal egy régi Burdát, ami külön kiadás volt csak férfi ruhákkal, és volt benne öltöny szabásminta is. Igaz a mellény alját át kellett kicsit rajzolni, de nem volt nagy dolog egyenes helyett két háromszögszerű formát oda rajzolni, meg az öltöny gallérját kellett kicsit módosítani, bár az úgy történt, hogy már amikor kész volt, varrtam oda még két plusz háromszöget, hogy megfelelően kiálljon

(Neuro, ez volt a jelentkezésnél a bemutató képem)

(Az öltöny egyben, már a színpadon.

(A kiálló kis hozzátoldott rész a gallérnál.)

(A fehér mellény, ami nem is látszódott.)

Miután a szabásminta alapján szétszabdaltam a királykék szövet anyagot, meg a fehér szövetet a mellénynek, már csak össze kellett varrni, amit anyám és a varrógép közreműködésével tudtam le. (Remélem, legközelebb már egyedül is képes leszek rá, de sajnos még hadilábon állok az itthoni ipari varrógéppel, erre pedig a kis varrógépem nem bizonyult alkalmasnak, kézzel meg nem lett volna olyan szép.)

Ezután már csak a háromszög alakú gombok maradtak, amiket dekorgumiból csináltam. Tapasztalat: ideiglenes megoldásnak kitűnő és gyors, viszont hamar szétment. A craft versenyt még kibírta, de estére rendesen hagytam el belőle. Mondjuk hozzá kell tennem, sajnos kicsit össze is kellett csapnom, így ez is hozzájárult ahhoz, hogy a megoldás nem bizonyult tartósnak, ellentétben a többivel, ahol dekorgumit alkalmaztam. (Tanulság: még ha ilyen kis “apróság” is, nem szabad utolsó éjszakára hagyni, mert hajnali négykor már nincs türelme az embernek, ha hétkor szeretne kelni ^^)

(A kicsit balesetes, leharcolt gomb Bár ez még egyben van)

A ruha szekcióba tartozik még egy fehér sál (szintén nem látszott a nagy fejem miatt), ami nem volt nagy dolog, megfelelő méretre vágás után letűztem a fehér szaténszerű anyagot (már nem emlékszem, konkrétan mi volt a neve az anyagnak, érteni meg nem értek hozzá, csak ránézésre vettem. Ezt a kis varrógéppel követtem el, és ezen sikerült megtapasztalnom, hogy érdemes a kis drágát használni. Tűzni lehet vele, de nagyon mást… hát, határeset. (Azért érdekes volt, mert a varrógépet nem pedállal,hanem gombbal lehet irányítani, na már most minimum még egy kézre lett volna szükségem a letűzéshez, ezt végül gémkapcsokkal pótoltam Azért van itt “technológia” xD)

(Tűzés megkönnyítésére használt gémkapcsok :P)

(A kész sál immáron felpróbálva)

Valamint még egy balkezes fekete kesztyűt kellett összebütykölnöm, amit már a conos jegyelővételes sorban követtem el, és ezer hálám és köszönetem a sok segítségért Móninak, Évinek, Zsófinak és Áginak, nélkülük az agyam is elhagytam volna, nemcsak a kesztyűt és a hozzávalókat szórtam volna szanaszéjjel. (Azért az egyetemista csigavér megvolt a szokásos “az utolsó pillanatra lettem kész” feelinggel.)

2. A maszk (a madárfejszerű képződmény)

Na, itt volt aztán gányolás, nem is kevés

Első körben szükségem volt valami alapra, aminek a segítségével elkészíthetem a drót alapot (mert hogy én így képzeltem el a dolgot, lehet, hogy meg lehetett volna valósítani egyszerűbben is…). Gyors terepszemle, mi lenne megfelelő, és legfőképp teljesen költségmentes? Metró! Hát persze!

Két hónap ingyenes metró újság gyűjtemény bánta a hadműveletet (meg a koliszoba tisztasága). A módszert Ági-féle “papírmasénak” neveztem el (nem, nem neveztem el, csak most felvágok), a lényeg annyi volt, hogy az újságot a megfelelő alakúra próbáltam gyűrni, majd cellux-szal adtam a szájának, hogy úgy is maradjon. Pozitívum, hogy bármikor ott lehet hagyni, nem kell várni, míg megszárad, így nincs is esélye deformálódni, valamint nem is törik/reped/egyéb. Arról nem is beszélve, hogy könnyű volt formázni. Bár az tény, hogy egy csomó cellux megy a levesbe…

(Íme, amikor még az egész csak kezdeti stádiumban volt)

Amikor végre elkészült az alap, kezdődhetett a drót merevítés rárögzítése. Mert hogy ugye a vastagabb dróttal nehéz bánni, így formára és méretre vágva ráragasztottam erre az alapra, és utána vékony dróttal összefűztem, vicces hálót fonva (teljesen pók hangulatom lett tőle - mondjuk a végére már roppant mód untam, közel egy hétig minden szabadidőm erre ment rá). Egyébként meglepően stabil lett és merev, abszolút tartós.

Ezután már gyerekjáték volt a maradék dolog. Filcből vágtam rá anyagot, és rávarrtam a drótra (miután kibeleztem a felesleges újságmennyiséget belőle, s csak azt hagytam rajta, ami közvetlenül a dróthoz volt ragasztva). Itt is volt egy kis gikszer: nem volt elég az anyag, így a hátulját már konkrétan dirib-darabokból fércelgettem egybe. Szerencsére sikerült kigazdálkodni, mert már lehetőségem sem lett volna venni, tekintve, hogy másnap már con szombatja volt. Szemet és az orrot egyszerűen csak kivágtam, a fogakat pedig szintén dekorgumiból kivágva készítettem el, és varrtam bele, mikor a száj belső részét, a vörös filcet varrtam össze a külső sárga filccel.

A kis vacak a maszk oldalán (talán toll lehet eredetileg, vagy nem tudom, nem bírtam rájönni) egyszerű karton, amit meg kellett volna merevíteni egy kis dróttal, mert össze-vissza nyaklott, legközelebb erre is ügyelni fogok.

Szarv: Ennek is celluxos újság volt az alapja, s ugyanolyan fehér anyaggal borítottam, mint amiből a mellényem is készült. Ezután fehér dekorgumiból varrtam rá sávokat, és összességében szerintem egész jól sikerült, és el is bírta a maszk (sőt, körülbelül ez egyenlítette ki az egyensúlyt végül). Bár így utólag, lehet, hogy valami modellező gyurma vagy hasonló anyag jobb lett volna, de őszintén szólva ez is olyan vészmegoldás volt. (Basszus, ennek még szarva is van - con előtti éjszaka, hajnali három xD)

Látható, nem volt nagy ördöngösség.

3. Karom

Őszintén szólva ezzel töketlenkedtem a legtöbbet, nem azért mert annyira nehéz volt, hanem mert sok mindent ki kellett kísérleteznem hozzá.

Ennek kapcsán készítettem először kesztyűt, hiszen az tűnt és bizonyult is a leglogikusabbnak, ha egy lila kesztyűt készítek alapnak.

Őshibák, amikre egy teljesen kezdőnek érdemes figyelni (saját tapasztalat):

- a csuklód vékonyabb, mint a tenyered (szét kellett szabnom az első kesztyűm alját, mert ezt elfelejtettem figyelembe venni – epic fail! )

- az ujjakat inkább szabd hosszabbra, mert Murphy törvénye itt is működésbe lép, és tuti nem lesz elég nagy

- figyelj oda, a kesztyű melyik felére vágod a lyukat a hüvelykujjnak, nekem sikerült egy csomó egyoldalas kesztyűt gyártanom (no comment… hiper epic fail! :D)

Végül lila filcet sikerült csak szereznem (semmi más alkalmas anyagot nem találtam, ami lila lett volna), de nem jártam rosszul, mert roppant könnyű volt belőle normális kesztyűt készíteni (viszont a sok fel-le húzgálástól a kesztyű alja elkezdett szétfoszlani :/) Természetesen a kesztyű ujjait levágtam, (lyukas kesztyű :D), hogy rá tudjam majd operálni a karmokat.

Ezután következhetett a fehér dekorgumi. Körcikkelyeket vágtam ki belőle érzéssel, hogy nagyjából körül érje az ujjaim (hozzámértem a kezemhez azért, de eléggé bevált módszerré vált a hasra ütés, mint mértékegység). Két réteggel dolgoztam, mert Neuro karmai is két “ízből” épültek fel. Egyébként olyan, mint az ember ujjpercei, csak kicsit hosszítani kellett. Csak másfélszer akkora lett az ujjam, mint szokott. (Majdnem meg is vakítottam vele magam - tehetséges vagyok ^^) (Ismét figyelmeztető tapasztalat: a dekorgumit könnyen szakítja szét az erősen meghúzott cérna, csak óvatosan )

A karom manikűrözését egy lila zselés tollal végeztem, bár tapasztalnom kellett, hogy kenődik, ezért adnom kellett a szájára hajlakkal (Sajnos egy kicsit elkentem, ez közelről látszik, messziről szerencsére nem, így maradt, már úgysem lett volna időm újat csinálni)

A sárga díszítések pedig ismét csak dekorgumiból voltak, ahol ismét csak “zseniális” felfedezést tehettem: ha nem klasszikusan varrom rá a filcre a dekorgumit, hanem oldalt “döföm” keresztbe, akkor nem látszik a varrás, és nem rondítja el a dekorgumi díszítést.

Összességében sokat tanultam, és igazán tanulságos volt elkészíteni ezt a jelmezt. Tény, sok mindent meg lehetett volna oldani szebben, de én így is elégedett voltam vele, első saját alkotásként nem sikerült rosszul, ráadásul itt még nem voltam elég bátor ahhoz, hogy csak úgy random kísérletezgetni kezdjek, így maradtam a berögzött tűvel cérnával dróttal cellux-szal bármit felfogásnál

Ha végigolvastad, hős vagy, de komolyan xD

elfunny

Oichi - A ruha III.

Oichi - A ruha II.

Oichi - A ruha I.

Utóhangok

Születésnapi Con

Sengoku Basara: Oichi - Fegyver

Sengoku Basara: Oichi - csizma

Sengoku Basara: Oichi - kesztyű

Shirogane - Monochrome cosplayszerelem

Nougami Neuro

Majin Tantei Nougami Neuro - 2010 tavaszi Sakuracon, craft

Subscribe RSS

Search

Categories

Recent Posts

Recent Comments

About