Nagyon nagyon élveztem a cont,rendkívül tartalmas hétvége volt,és végre még egy álom megvalósítása is kipipálva,de megpróbálom sorba venni az eseményeket
Előkészületek
A karakterválasztás egyértelmű volt,mert az összes Lineage II-ben lévő fajból a dark elfeket érzem a hozzám leginkább közelállónak,de ruha ügyileg nagyon megizzasztott a döntés.Még amikor Enjinél a cp talin beszéltük,hogy ki mivel indul,akkor sem kezdtem el,mert két nagy kedvenc robe típusú ruha között szinte képtelenség volt dönteni,de végül LenaLee-re hallgattam és pénzfeldobással döntöttem el,amit utólag is még egyszer nagyon nagyon köszönök,mert tényleg jó választás volt és nagyon megkönnyítette a dolgom,mert tényleg képtelen voltam a Majestic és az Apella között dönteni.Azért is volt ilyen nagy macera,mert már nem merek túlságosan előre tervezni és egyelőre úgy látom,hogy új Dark Elf project csak jó sokára lesz,így okosan kellett választanom a két “szerelmem” között,mert kevés volt az idő és a kassza sem oly nagy,mint Neytirinél,összecsapott kacatot meg nem szerettem volna produkálni.
Miután megvolt,hogy melyik ruci a befutó,elkezdtem azokat az elemeket amihez már volt anyagom illetve amikhez be tudtam szerezni az alapanyagokat.A ruhát végig kézzel varrogattam(kivéve a csizmát),mert a varrógépem még mindig agyhalott,de így munka közben is jelentős haladást értem el vele,így itthon javarészt csak szabtam és festettem,de a teljes folyamatról majd később.Valamivel több,mint egy hónap alatt készültem el vele és éppen időben,pénteken fejeztem be teljesen,de annyira izgatott voltam,hogy másnap végre először dark elf bőrbe bújhatok,hogy így is csak éppen valamit aludtam a con előtt
Szombat
Későn fekvés miatt jó másfél órás elalvás következett,de újfent örök hála apukámnak,aki reggel hozta a kamerát és emiatt felkeltett!!!Szóval sikerült majdnem kijavíthatatlan módon elkésni,így nagy lótifutiban felkaroltam az összes kis csomagomat és a fegyót,aztán parókában kék fülekkel elsprinteltem a Hungexpohoz,a metróról való leszállás után meg reszkető kézzel magamba döntöttem a szokásos energiaitalt,mert pihenten/éberen szerettem volna fellépni,de talán nem kellett volna,mert a “darkelf feelingtől” már alapjáraton nagyon fel voltam spanolva
Az exponál a kissé mogorva biztiőr rámtette a karszalagom,(miközben azért elég furcsán fürkészte a frizkóm és a mutáns füleimet),majd berobogtam az öltözőbe ahol a szokásos pörgés és öltözködés fogadott,ruhák repkedtek és kerültek fel a lányokon miközben egyre jobban zuhanó állal konstatáltam,hogy sikerült nagyon jól prezentálni azokat a Sailor Moon karaktereket akiket tényleg soha nem gondoltam volna,hogy bárki alakítana itthon,így az egész SM csapat kap is tőlem egy nagy pirospontot amiért olyan karaktereket választottak,akikre egyáltalán nem számítottam,de nagyon vártam már!És köszke ezért is LenaLee,mert sikeresen őrizted a titkot,emiatt meg egy fullos szupi meglepetést okoztatok :)Dudsnak meg le a kalappal,nagyon büszke vagyok rá,amiért ilyen maradandót sikerült alakítania az első craftos ruhájával!Illetve még gratulálok az összes díjazottnak(szokás szerint végig is sikítottam az eredmény hírdetést:))) )!És köszönöm szépen a sok jelölést,újfent megkoronáztátok egy álmom beteljesülését,borzasztóan jól esett,főleg a “Legjobb kosztüm” díja,mert mindig is azt tartottam a leg magasabb craft díjnak és egyáltalán nem gondoltam volna,hogy sikerül elérnem ezt a helyezést^___^
Még persze sokakat ki tudnék emelni,de elég fáradt vagyok,és azt hiszem sikerült mindenkinek akinek szerettem volna élőben kifejeznem az elismerésem:)
A verseny előtt a zsűrizés vicces volt,a színpad előtt kicsit többet kellett várnom a fellépésre ,mint azt elképzeltem volna,így jócskán meggyötörte a lábam a fránya magassarkú-__-Az egyik videón látszik is,hogy inkább vicces,mint kecses az első beállásom,mert csak imbolyogtam a topánomban,és remegtem,mint a nyárfalevél
Azért összeségében elégedett vagyok a dologgal,mert a Grizeldás fellépés óta(ami borzalmasan erőtlenre sikerült)nagyon készültem fejben azzal,hogy most ne csak topogjak a színpadon,hanem legyen tényleg ütős,dögös igazi dark elfhez méltó,mert a felvonulásra és főleg a zeneválasztásra mindig is nagyon nagy hangsúlyt fektettem,sokszor variáltam már át miatta komolyabb dolgokat(pl a Kos-Mos fellépést is addig nem vagyok hajlandó elsütni,amíg nem lesz alkalmam teljesen arra a zenére megvalósítanom amit már régóta dédelgetek),színpad után jött a fotózás ami szintén tök jó volt,mert ebben a ruhában is jóval kreatívabban lehet pózolni,mint egy mecha felszerelésben,de azért a hátamon már nagyon éreztem a hideget így amennyire lehetett siettem vissza a melegbe,ezután végre sikerült levadászni Vadócot aki kicsit késve jött ki,de így is baromi pöpec Lady Gaga volt
elmentem vele a karaoke versenyre ahol nagyon szépen énekelt,így azért meglepő volt,hogy nem lett helyezett,de másnap úgyis földbe döngölte a közönséget a hangjával
Miután már majdnem teljes volt a stáb elindultunk Redsheep vadászatra,de ő legalább akkora pörgésben volt,mint mi,így egy régi kedves barátom vette fel a klipünket,mert bizony,leforgattunk egy kissé új stílusú Lady Gaga-Alejandro klippet !
:D eredmény hamarosan látható a jutubon ;)Amúgy az “operatőrünk” most volt először conon és szó szerinti véleménye:”Mintha az erotika kiállításon lennék” Hát én ezt egy ideig próbáltam cáfolni meg ellenkeztem,hogy azért nem,annyira nem durva,de bakker tényleg,ha végig gondoljuk kapásból 8 igencsak erőteljesen mély dekoltázst lehetne említeni(persze itt én sem voltam túl szolid:) )+a miniszoknyák és az egyéb stílusú extrém ruházatok is szép számban megjelentek ,szóval félig azért igazat adok neki:)
Ezután javarészt csak lófráltunk Vadóccal,Kanával,Szilvivel,Enjivel és ez volt számomra a con egyik abszolút fénypontja,mert eddig mindig csak futkorásztam A-ból B-be,leginkább egymagam és mindig szerettem volna ilyen csajos bandázásban részt venni,szóval ez nagyon jó volt.
Az eredményhirdetésen meglepett,hogy milyen hamar sorra került a cp kategória,mert arra aztán mindig dög sokat kellett várni,és nagyon meglepett,hogy mennyi jelölést kaptam,Dudusnál meg aztán végképp sikítórohamot kaptam:)Ezután gyorsan elrendeztük a motyókat és dumcsiztunk picit,majd valamivel Kokia előtt elindultunk táplálkozni,ami elég érdekesen jött össze,mert menet közben szándékoztuk eredetileg elpusztítani a sima és vega hambikat,végül a kasszánál álldigálva ettük meg a jól becsomagolt falatokat,miközben le is ülhettünk volna kényelmesen,de sebaj,valahogy adta magát a helyzet
Kokia
Alapjáraton nem voltam túlpörögve emiatt a program miatt,mert sosem voltam tipikus japán zene rajongó(nem utálom,de nem is érzem magam igazi Jzene mániákusnak),de azért kíváncsi voltam,hogy miylen lesz,mert elképzelésem sem volt,viszont ami ott történt azt sosem felejtem el…
Kokia egy igazi anygal,ez egészen biztos,mindünkben ez az érzés lépett fel,miközben a gyönyörűségtől és meghatódottságtól végig pityeregtük a koncertet.Nagyon bájos teremtésnek látszik ,a fellépő ruhája is illett az atmoszférához amit teremtett,nem hatott hatásvadásznak,a fények is rendkívül kellemes,nyugodt légkört teremtettek.Annyira szép kocert volt,és annyira csodálatos hangon énekelt Kokia,hogy e sorok írása közben is úgy érzem,menten elsírom magam.Nagyon megindítoan hatott nah.
Néha azért azt kívántam,hogy bár ne jött volna el,mert történt aznap egykét dolog(nem animés,nem cosplayes)ami miatt már egyszer az öltözőben is majd elbőgtem magam és egy ilyen érzelmekkel teli angyali koncert csak felduzzasztotta a bennem lévő bánatos dolgokat,így elég keményen küzdöttem a komolyabb síró roham ellen.
Közösen megállapítottok azért azt is,hogy Kokiáért vicc pénz a 3000 Ftos belépő,ennek a többszörösét is megadtuk volna,hogy egy ilyen élményben legyen részünk.
Nap zárásként meg nagyon jó hangulatban vártuk LenaLee karaoke produkcióját(bár a bús hangulatot nehéz volt kiűznöm magamból..:/),közben ráadásul Rogue-al felbátorodtunk,hogy mi is éneklünk,természetesen “hozzánk illő költeményeket” választottunk
Rogue:Britney Spears,én :Lady Gaga :DDDD
Sajna elég későn sikerült felbátorodnunk és már nem volt lehetőségünk fellépni,de legközelebb remélhetőleg pótoljuk:)
LenaLee-t meg eddig egyszer sem hallottam énekelni,de ahogy a Valahol Európában-ból énekelt,teljesen elképedtem,gyönyörű hangja van és a lüke nem énekes perfeket csinál,szóval ezúton is szeretném felbuzdítani a népet,hogy bátorítsák,mert éneklésben brutálabb,mint jelmezekben(szóval képzelhetitek
)!!
Vasárnap
Elég nehezen döntöttem el,hogy mi lesz a vasárnapi szerkóm és csütörtökön sikerült megszülni,hogy felveszem a régi DearS Miu ruhámat,de végül szombat este úgy döntöttem,hogy inkább Dark Elfülök,mert nagyon szeretem ezt a ruhát+ a Kirakishou parókámmal egész más hangulatú lett az összkép(és úgy még jobban is tetszik,mint eredeti dark elf bőrben:) ),szóval elég pihentető napom volt,bár nehezen indult,mert első körben otthon felejtettem a kamerát így nagyon kellett sprintelnem az expohoz,mert időben kellett érkeznem ahhoz,hogy végre kiéljem kameraman énemet+paróka/tüll futárt játszottam:)
Miután átöltöztem,sikeresen letörtem egy tüskét a tiarámról(fránya kapkodás-__-”),és lerobogtam a KuroSushi csapathoz,akik szupercukik voltak,és mindenki annyira jól alakította a karakterét,hogy csak lestem.Ők előre mentek én meg Redsheep-pel betotyogtam,hogy kamerázáshoz alkalmas terepet keressünk,mikor kopogtattak a hátamon és legnagyobb döbbenetemre PEDOBEAR állt mogöttem!Váh!Ez volt a legnagyobb ötlet egész conon és baromi jól jött ki,nagyon megnevettetett,és tök fincsi cukorkával kínált^__^Vele később amúgy tök tutkó képeket csináltunk,már alig várom,hogy lássam az eredményt:)
A perfeket a 11es csapatig sikerült rögzítenem,bár sajnos a Reklámos anime csapatot nem vettem fel,mert féltem,hogy nem lesz hely a beígért KuroSushi csapathoz,pedig nagyon tetszett az előadásuk,de szerencsére más megtette helyettem,így nem is olyan nagy a baki:)Az első fellépő kissé megosztotta a kis társaságunk véleményét,de én élveztem az előadását,mert teljes mértékben átjött,hogy mennyire élvezi az előadó a produkcióját,és nálam ez már nagyon pirospont.Tényleg aranyos volt.Vadóc meg nonplusz ultra volt!Kissé kétkedve álltam az előadása előtt,mert nagyonagyon nem szeretem az Evansence típusú zenéket és nem voltam benne biztos,hogy,mint nagy Chobits fan-t meggyőz egy énekes-Freya perf,de nagyon megfogott,szép,finoman erőteljes produkció volt.A többiek is nagyon ügyesen teljesítettek,bár a díjazással nem értek egyet,de ezt már más sokkal értelmesebben kifejtette http://blog.cosplay.hu/lenalee/2010/10/0…),így nem is ragoznám a dolgot.Verseny közben megérkezett apukám és kisöcsém és nekik nagyon örültem,mert jó érzés a szeretteimmel is megosztani azt az élményt ami ennyit jelent számomra(sajnos anyukám és a bátyám nem tudtak most eljönni,mert mind ketten a jól megérdemelt munkájuk gyümölcsét élvezték külföldön ,de kövi alkalomra be van ígérve a megjelenés:) ).Velük elmentem susihzni,meg szétnézni,és Yu-Gi-Oh kártyapartnert vadászni,amit szemfüles öcsém meg is talált és nagyon ügyes volt,mert 10 éves létére,megvert egy nála jóval idősebb fiút!Kis cukkerbogyó nagyon tud ám zúzni kártyatémában:)Eközben pedig egy fotózkodtam Zsu-val,majd Pedomacival,illetve megmutattam a felvételt a KuroSushinak akik szupercukin nagy kupacba gyűlve nézték a videót(remélem majd látok róla fotót:)) ),majd elkísértem Apukámékat a kijárathoz(sajnos számukra nem volt nagyon izgis a con,ezért megragadom az alkalmat,hogy kiemeljem,több Yu-Gi-Oh meccset a conra!:D )
Ezután még elmentünk kínaiba és innentől sajnos extrém sebességgel pörögtek az események,mert máris jött az eredményhírdetés,és azután bezárt a bazár,idekje volt hazaballagni.Amúgy csak ekkor sikerült ténylegesen beszélnem Yurikóval,mert őt a fenomenális “karszalag sorszámos tombola” húzáson kívül egyszer láttam elsuhanni,így eklkor bepórolhattam a dumcsizást+ecseteltük a rá váró Euro Cosplayes dolgokat,Sok sikert hozzá,én hiszek a jó ötletekben és KOS-MOSban!:D
Záróakkord
Biztosan van amit kifelejtettem,de így is egy órán át vacakoltam a bejegyzésemen.Azért azt hiszem semmi fontosat nem felejtettem ki,de ha mégis akkor majd jön a szerk
Mikor már teljesen lezárták a terepet és elindultunk,kitaláltuk,hogy egy hangulathoz illő kocsmába megyünk el(én eközben még parókában,elf fülekben és tiarában virítottam,mert gondoltam így egyértelműbb a “civileknek”,hogy miért van nálam varázsfegyver)ahol egy ideig iszogattunk(nem részegedtünk!)és vidám hangulatban cseverésztünk,ecseteltük a későbbi terveket,közös projecteket stb.:)
Összeségében ez egy nagyon nagyon jó con volt és végre olyan dolgokra is volt lehetőségem amiket eddig elszalasztottam,ráadásul végig nagyon nyugodt atmoszférában telt el a hétvége(leszámítva a személyes dolgok miatti pityergést:( )és ez nagyon jó volt,mert sakuraconon minden irányból mindenki nagyon feszült volt,most pedig minden irányba nyugodt békés arcokat láttam,akik önfeledten élvezték,hogy a hasonszőrű otakukkal tobzódjanak 2 napon keresztül:)
Találkozunk Holdfényconon!(ahová magammal hurcolom a Magyar Na’vi klánt is:) )
pápusza
C
Megosztás a Facebook-on