CassidyCosplay

Archive for június, 2010

Egy bolond százat csinál…

Posted by cassidy on június 30, 2010

:D

Mióta olvastam,hogy Kana HP cp-t tervez,egyfolytában csak Luna képeket nézek,és bár nálam mindíg ősszel jön elő a HPfanatikus,most nyáron is sikerült rákattanni :) Tökre kedvet kaptam hozzá,pláne,hogy nem is drága dolog(maximum a haj és a kontaklencse).A következő HCre mondjuk nem tudom,hogyan tudnám összehozni,mivel ott Neytiri leszek,de az azutánira és-ha addig össze szedem hozzá a dolgokat akkor-halloween-re Lunává varázsolom magam :)
Viszont mivel nem olyan nehéz összehozni,arra gondoltam,hogy csak a tipikus HP kelléket varrom meg(talár)illetve a Hollóhát mintát hímezném+a tipikus ékszereket készíteném el(fülbevaló,nyaklánc stb.),a többit pedig megveszem,mert úgysem tervezem versenybe és lesz varrnivalóm bőségesen ezen kívül.A pálcát valószínüleg a neten fogom megvenni,mert amúgy is nagy film erekje gyűjtő vagyok,és sokkal jobban tetszene egy hivatalos kiadás,mint amit én buherálgatok itthon össze:)(az eredeti japán Yuuko pipámat is ezerszer jobban bírom,mintha mondjuk hurkapálcából vagy egyéb módon készítettem volna)

amúgy hihetetlen(és kicsit kiborító:D),hogy akármennyire is “megbeszélem magammal”,hogy nem tervezhetek több cosplayt(mert így is nagyon szorosan betábláztam magam),mégis jönnek az újabb és újabb “megakaromcsinálni karakterek” …xD

Miss szupercukiság ^___^

SZERK:

Luna helyett lehet,hogy a másik nagy kedvencemet Sybil Trelawney profot választom :D

Resident Evil 4 2011-ben!!

Posted by cassidy on június 26, 2010

Újabb éjszakai szörfölgetés,meg jutubolás stb stb. és mire bukkanok?Lesz 2011ben Resident Evil 4!!!! Ráadásul elvileg Avataros 3D technikával,szóval extra látványos zombitrancsírozásra lehet számítani:)

+Az előzetesekből kiderül,hogy végre az igazán mutáns szörnyetegek is előkerülnek(mert eddig ugye javarészt csak “szimpla” zombik igyekeztek kiváltani a borzongást és para jeleneteket),szóval szép lesz szép lesz ^____^

Ezekután esett le,hogy holdfényre még ilyen cp is menne,de persze tuti nem idén,mert még mindig nemtom,hogyan fogom kivitelezni a betervezett rucikat(need more money….)+nem is szeretnék a meglévő terveken módosítni.Anno egyszer volt is (R.E.)zombicsapatra való törekvésünk pár cpssel,de akkor a játékból,viszont arra már esélyt sem látok,hogy valaha kivitelezzük,így legalább szólóban pótolhatokxD

Kis ízelítő:

Neytiri cosplay leírás:)

Posted by cassidy on június 22, 2010

Új oldalként létrehoztam az AVATAR-os jelmezem leírását,ami kicsit hosszú lett,de rövidebben nem ment^___^

Remélem,hogy sok hasznos cp infót találtok benne:)

http://blog.cosplay.hu/cassidy/igy-keszult-neytiriavatar/

+némi tervmódosítás az “Aktuális projectekben”:)

Klánalapítás?:))

Posted by cassidy on június 16, 2010

Mivel idén szeretném a lehető leggyorsabban belőni a cosplay sorrendemet,az utóbbi pár napban,ha volt alkalmam,azon matekoztam mikor mi legyek,elkerülendő az utolsó pillanatos kapkodásokat :)

Még az egész terv nincs készen,de egy újabb avatarolás,és zenedömping után úgy döntöttem,hogy a következő Holdfényen tutira kékülök:)A maszkírozásomat szeretném újra elkészíteni,testfestés helyett sztreccs ruhát varrni,illetve kiegészítőnek az alap íjat gondoltam(Eytukan íja helyett)+még némi változtatás,hogy ne ragadjak le az alapnál,legyen egy kicsit megspékelve:)

Nem tudom,mennyire sikerült kedvet csinálnom a dologhoz,de ha valakit érdekel,várom szerettel ,hogy bővítsük a “Magyar Omaticaya klánt”:)

+hangulatalapozásnak két videó(I see you offical video,Avatar trailer angol verzió)


After HoldfényCon

Posted by cassidy on június 14, 2010

I see you…:D

Szerintem nagyon jó kezdés volt ez,és remélem,hogy a további Holdfényconok még nagyobb durranások lesznek,mert szerintem ilyen rendezvény már nagyon kellett a hazai sci-fi/fantasy/szerepjátékos/filmes rajongó tábornak. Tök jó volt látni Lara Croftot,Lilut,Star Wars karaktereket,páncélosokat ,amcsi foci játékost (stb.stb.szb)a sok anime arc között,mert ettől valahogy teljesen más feelinge lett a dolognak,és csak pozitív értelemben:) Tök laza volt egész nap mindenki,no stressz hangulatban telt el ez a szombat,amibe pl a Hawaii ing és virágfűzér is belefért:D(nem anime jelmez,nem is jelmez csak poén,de tök jó színfolt volt:) )

Inkább pontokba szedve írom a továbbiakat,mert úgy kicsit könnyebb összeszedni a gondolatokat,és lehet válogatni,nem kell az egész rizsát elolvasni:)(ezt LenaLeetől csórtam,mert jó ötlet:) )

1.karakterválasztás(Neytiri<3)

2.készülődés a conra

3.a con

4.cosplay,eurocosplay

5.záróakkord

1.Karakterválasztás-Neytiri<3

Az egész ott kezdődött,hogy éppen a Kirakishou cosplayemet csináltam a műhelyben,amikor apukám felhívott,hogy mennek megnézni az Avatart,és van-e kedvem velük menni.Mivel néztem az „Avatar,az utolsó levegőidomár” sorozatot és nekem is sikerült a két filmet összekeverni,nem voltam túl lellkes,mert azt hittem totál átírták a történetet és telenyomták új szereplőkkel,kékekkel,nem kékekkel stb stb,de mivel mindenki annyit áradozott a látványról,úgy döntöttem elmegyek.Emlékszem,LenaLee és Piri mondták ,hogy „tuti cosplayelni akarod majd”,én meg erre,hogy de olyan izé az orruk,meg olyan furák,tuti nem..

Erre meg a szombati nap folyamán egész nap nagy orral,kék bőrrel,Na’vi ruciban rohangásztam föl,aláxD

A mozi után teljes fanatizmus lett rajtam úrrá,a zenék megvannak,a film megvan,poszter begyűjtve,Pandora deko alakulóban :D

Tudom,hogy sokak szerint a történet nem nagy durranás,csak a látványért érdemes megnézni,és csak moziban,de nekem nagyon tetszett ,mert kedves,kellemes hangulatú egy nagy szerelemmel és izgalmas csatákkal,grandiózus zenékkel fűszerezve,miközben az egész film témája finoman egyensúlyoz a fantasy és a sci-fi határán és mind két műfajt nagyon szeretem(de inkább sci-fis vagyok :) )A karakterek is nagyon tetszettek,örültem a szereposztásnak is,mert Sigourney Weaver szerintem egy abszolút szuper sci-fi hős,és jó volt őt újra mozivásznon látni,Zoe Saldana pedig már a Rivaldafényben című filmben is nagyot alakított,kék bőrrel,nagy sárga szemekkel meg egyenesen szuper volt!Imádom amikor (eredeti szinkronnal)Neytiriként töri az angolt,vagy épp leordítja Jake-t amiért elárulta az Omaticaya klánt,mert tökéletesen életre kelti a vadóc,harcos amazon Na’vi nőt.Szuper! Az is nagy ötlet volt,hogy James Cameron egy eddig nem túl ismert férfi színészt választott főszereplőnek,mert sok ismert férfiszínésszel(Brad pitt,Matt Damon,Tom Cruise stb)nem lett volna tökéletes az összhatás, Sam Worthington-nal pedig nagyon is.

A karakterválasztás ezek után meg teljesen egyértelmű volt,illetve mikor láttam a filmet tudtam,hogy lesz nyári holdfénycon,és ezt a rendezvényt tartottam a legalkalmasabbnak arra,hogy Neytiri cosplayben szerepeljek(egy animeconon furcsa lett volna).Nagyon tetszik a harciassága ami mellett mégis egy törékeny érző,romantikus lény,és persze külsőre is nagyon eltalálták. Nagyon jó,hogy kicsit tigrises,cicás külsejűek a Na’vik,mert ettől szépek,kecsesek,és lenyűgözőek egyszerre.Tök cuki a farkincájuk,szép a szemük és klassz,hogy a hajfonatuk végén található idegvégződéssel rá tudnak csatlakozni növényekre és állatokra.Neytiri pedig a szuper nonplus ultra Na’vi!:)

Na ennyit az első bekezdésről,mert ha nem állítom le magam,akkor egy rekord hosszú Avatarömlenygés lesz a vége,a holdfényről meg nem írok semmitxD

2.Készülődés a conra

Miután megnéztem a filmet,azonnal letöltöttem annyi képet amennyit csak tudtam Neytiriről,Jakeről,Na’vikról,Pandoráról és mindenről ami Avataros,hogy legyen egy jó „kezdő készletem” a gyártáshoz.Másnap egy barátnőm segített gipszmintát venni az arcomról(ami kegyetlenül rossz procedúra volt,egy csomó szempillám beleragadt a mintába,és csak egy kis csövön át lélegezni sem egy nagy élmény:S).Ezután gipszpozitívot készítettem belőle és elkezdtem a maszkírozást,de a teljes műveletről majd később írok részletesen.A lényeg,hogy azonnal elkezdtem ezzel foglalkozni,minden nap csinálgattam az ékszereket,gyöngyöket,vagy épp anyagbeszerzőkörutat tartottam.Minden egyes alkatrészt a lehető legnagyobb részletességgel választottam ki,például a gyöngyöket kézzel készítettem és festettem miután nem találtam megfelelőt egyetlen gyöngyösboltban sem,vagy épp a farkinca és a testfesték színének kiválasztására is üzletenként jó másfél órát szántam,a „pilóta szemüvegért” meg az összes létező és szóba jöhető méteráru üzletet végigjártam,hogy megtaláljam a tökéletes mintázatú műbőr darabkát.Mindezt gyalog,mert miután sajnos nem vagyok 3 méter magas,legalább alkatra szerettem volna sokkal vékonyabb lenni és edzettem ahogy tudtam.5-6 kilót sikerült is leadni,de mióta visszaalakultam humanoiddá,annyit eszem amennyi csak jólesik :D

A sminkelést egy kis tervezés előzött meg,mert biztos voltam benne,hogy nem 20 perc lesz,ezért péntek délutánig őrületesen lefárasztottam magam,azután péntek este 11kor keltem és nagyjából szombat éjjel1-2 között kezdődött az átalakulás,majd 6kor megérkezett LenaLee,aki segített lefesteni a számomra elérhetetlen területeket,és frenetikusan csinálta!Egyetlen jó képem volt a leányzó hátáról amin jól látszik a csíkozás,és egy kép alapján olyan „hátsminket” csinált,hogy le a kalappal!Nagyon nagyon köszönöm neki,mert így tényleg igazi „trú Na’vi” lehettem^__^ A conra jutás nem volt olyan egyszerű,mert szerettem volna vinni magammal egy Eywa fát aki kicsit szétesett állapotba került(biztos nem bírta a földi légkört:D)és engem sem volt könnyű bepakolni a kocsiba,mert nagyon fogott a festék,így előtte jól ki kellett bélelni az egészet lepedővel,nejlonzacsival stb. Tök vicces volt így utazni,mert amerre mentünk estek le az állak,tipikusan olyan fejet vágott mindenki,mintha azt gondolná ….mivan..ez most mi volt?….:D

A helyszínen sikeresen lepakoltuk a motyókat,ezért nagyon hálás vagyok Apukámnak,mert nélküle nagyon nehéz lett volna kijutni ennyi cuccal,miközben még leülni se tudtam akárhol,mert kárba ment volna ugye a bőröm:)

Olyan fél 9re értünk ki,és azonnal el is kezdtem az utazás általi smink elmaszatolódás kijavítását,és felvettem az alap Neytiri outfitet,illetve beraktam a kontaklencséket,amikben végül is egészen jól láttam,csak néha volt belőle gond. A vámpírfogakkal pedig kb jól fél órát vinnyogtam,küzdöttem,de csak nem akartak ráragadni a fogaimra,szóval agyarmentes voltam,amit kicsit sajnálok,mert úgy még szupibb lett volna az összhatás,de majd legközelebb:)

Az öltözőben kaptam is egy tök vicces megjegyzést,hogy „ez igazi 3d”xD

3.A con

Nagyon nagyon tetszett,mert jó tágas,kényelmes helyszín volt és külön jó volt a látogatók színes kavalkádja,az animeconokon nem megszokott rengeteg nem anime témájú jelmez,stand és látnivaló.Az egésznek kicsit AnimeExpo hangulata volt,ami külön piros pont,mert az a rendezvény nagyon a szívem csücske azóta is:)Sikerült minden érdekességet megnézni,és a maszkmesterekkel kontaktot is cseréltünk,mert mindenképpen szeretném kitanluni alaposabban a szakma fortélyait,mert ezzel szeretnék foglalkozni a későbbiekben. Tök jól el eszmecserélgettünk,bár szerintem egy kicsit már unhattak,mert nagyon rá vagyok pörögve a témáraxD

Most először sikerült minden programot végignéznem amit előre eltervezgettem egy saját kis programfüzetben,és mindezt úgy,hogy nem is kellett rajta stresszelni,észben tartani(ez biztos a jó elrendezés miatt volt,mert tényleg könnyen lehetett mozogni a termek között).Ami kicsit zavaró volt,hogy nagyon „összeszólt” az összes hang,így a nagytermes kisszínpadot nem nagyon hallottuk,és a konzolos,karaokés,táncszőnyeges részleg is nagyon összefolyt néha(gumifülekben amúgy is tök süket voltam,így meg elég extrém volt néha érteni,hogy ki mit mond,ha a zajosabb sarkokban jártunk)

Lényeg a lényeg,iszonyatosan jó con volt,és nagyon remélem,hogy mostantól rengeteg HoldfényConon tudunk részt venni,én ezerrel buzdítom is a jónépet,hogy ha kihagyta,legközelebb biztosan pótolja be!:)

4.Cosplay/Eurocosplay

A verseny meglehetősen könnyen lezajlott,szép kényelmesen elfértünk a színpad mögött,simán lehetett gyakorolgatni kicsit a koreográfiákat,mozgásokat.A szervezőkön látszott,hogy igazi jó kis csapat,nagyon összhangban egymással,és így teljesen zökkenő mentesen levezényelték az egész programot(persze a szokásos csúszások megvoltak,de ez mindenrendezvényen,koncerten,előadáson megesik máshol is,a lényeg,meg az szerintem,hogy nem hagyták ,hogy őrültek háza legyen ilyenekből:) )

A versenyzőkből viszont sajna semmit nem láttam,épp csak néhány bevonulást,de remélem mindenkiről kerül fel videó,hogy sikerüljön pótolni:)

A színpadon pedig hát a mikrofon és én…xDazóta is megy a poénkodás abból,hogy milyen túlrészletezve magyaráztam a készítés folyamatairól,de hát főleg Eurocosplay részben veszettül izgultam és alig tudtam össze szedni a gondolataimat:)) Viszont nem kaptam ki a konferáló kezéből,mint egyesek….ugye LenaLee? :D Az előadásom nem lett tökéletes,mert nem volt helyem gyakorolni,de örök hála az összes szervezőnek akik segítettek az UV lámpa beüzemeltetésében,és CLSnek aki Eywa fa és paraván lett egyszerre :D

A helyezéseket pedig nagyon szépen köszönöm,nagyon hálás vagyok mindenkinek a sok kedves megjegyzésért és bíztatásért!Annyi pozitív hullám ért aznap,hogy teljesen megkoronáztátok vele azt a szuper élményt,hogy egy napig Na’vi lehettem^__^

Az Eurocosplay helyezésért meg gratulálok Yurikonak,mert nagyon szupi jelmezt kreált,a kiegészítők is igazi remekek,és olyan technikai tudással rendelkezik amit abszolút elismerek,és szerintem tuti ő lesz az első Londonban is:)Persze azért elég rossz lemaradni újfent a dologról,mert mégis csak egy komoly dolog ez a verseny,de majd jövőre talán csak összejön.

Cosplayesekből meg hát végtelenségig tudnám kiemelni a kedvenceket,de főleg Lenalee,Kana,Rogue,Lara Croft,Lilu,Yoda hátizsákos Jedi,amcsifocis srác,Jack Sparrow Vadóc,KirinYuriko(pláne a patakopogós cipője:D),Mantis,Mr Madárijesztő:))),Kárhozottakkirálynője,Tigrislovas Rhysa ,Vasnő is talál tervezőtduó és persze Angelus A ügynök(aki volt oly kedves igazoltatni,mint idegen lényt:D) voltak akiket külön jó volt látni:)Gratula mindenkinek a helyezéséért!

Csak annyi ezen a téren a hiányérzetem,hogy egy másik Na’viba sem futottam bele,és Jake szerepére sem sikerült bátor vállalkozót találni,de nem adom fel,egyszer csak összejön:3

Azért egy Star Warsos felvette a kiállított Jake maszkot:)

5.Záróakkord

Annyit rohangásztam fel alá aznap,hogy azóta is izomlázam van,és a kék festéket még nem sikerült teljesen eltávolítani(jelenleg olyan hullaszürkés kékes a bőröm,szóval mehetne a zombicosplay:)) ),ezért már erősen fontolgatom,hogy legközelebb egy festett sztreccs ruhát készítek,mert sokkal praktikusabb lenne csak az arc sminkkel foglalkozni,és egyszerűen magamra ölteni a Na’vi bőrt(ettől mondjuk elvesztené a „feelinget” kicsit,de a kellékeim jó része és a lakásban kb minden csupa kék,ezt meg azért nem szeretném újra végigjátszani,a maratoni sminkeléssel együtt).Mondjuk még nem tisztáztam le ,hogy pontosan ki is leszek következő Holdfényen,mert szeretnék egy kentaur cosplayt is végre,de Neytirit alakítani csak itt volna alkalmam,és azért ez megnehezíti a döntést:/

Ha továbbra is kékülök,akkor a „romantikusjelenetesEywafás” ruháját választom,amiről jobb képem nincs,de aki látta a filmet,ebből tuti tudja,melyikre gondolok.

És ha ez lesz,tutira leszervezek magam mellé végre egy Toruk Makto-t:D

A jelmezkészítésről pedig majd írok valamikor máskor,mert most elég rendesen kiblogoltam magam:)

Kíyevame!

(Na’vi sziasztok:) )

Kezdődik a HC….

Posted by cassidy on június 11, 2010

Én már tulajdonképpen csütörtök reggel óta készülök a holdfényre,mert aznap reggel 8kor keltem és csak ma délután 3kor kerültem ágyba,hogy kellőképpen lefárasszam magam.Most keltem és egy utolsó igazítás,tereprendezés után elkezdem az “átalakulást”,mert most jó pár órába fog tellni mire a kívánt külsővel rendelkezem.Hát ez extrém lesz…..

Utolsó para

Posted by cassidy on június 10, 2010

Most tartottam az utolsó smink próbát és hát kiderült,hogy lesz ezzel még dolgom a con után…Sajnos a “kiegészítőim” felhelyezésénél fogalmam sincs hogyan,de az egyik darab felülete jócskán elcsúnyult(tényleg tökre nem értem mi történt,de nagyon bosszantó,mert rengeteget költöttem rá…)Na szóval mégis csak adódott egy kis gubanc,de nem hagyom magam felidegesíteni,ha lesz pénzem új öntőforma anyagra,akkor megcsinálom megint,mert a pozitív formák öntéséhez maradt még cucc,csak a negatív gyártáshoz nem.

nagyon nehéz lenyelni ezt a békát,de most tényleg nem tudok mit csinálni,a költségvetésemet így is jócskán túlléptem,de grrrrrrrrrrrráááá…..

mindegy,csak ennyi…gondoltam inkább leírom itt,hogy miért nem lesz pont olyan a végeredmény ,mint amire gyúrtam,mert nem akarok a színpadon majd csak erről fecsegni,inkább ledarálom itt.

és asszem sikerült megjavítanom a blogot,szóval >elvileg< most működik a komment rész.

Before HoldfényCon

Posted by cassidy on június 9, 2010

*szerk.:Valamiért nem engedi a blogom a kommenteket(nemtom,hogy ez most az új sablon miatt van vagy másért..),de most teszteltem le,mert LenaLee mondta,hogy kommentelt,és nem látszik,és még a saját “teszt kommentem” sem jelent meg,szóval nem tom mi a baja cuccnak,de úgy tűnik máris új sablon után kell néznem,mert ez így nem funny….

Már csak alig néhány nap van a conig és úgy gondoltam “visszajövök” az “önkéntes számüzetésemből” és blogolgatok újra.

A holdfényes cosplayem már majdnem 100%,és csak a kisebb utolsó simítások vannak hátra,szóval elég kellemes nyugis lesz a befejezés,és ami ennél is fontosabb kész lesz egy ruhám,majdnem 2 éve először craft kategóriában!Tisztára hihetetlen,mert ilyen utoljára a Viera cosplayemnél volt,és emlékszem,akkor milyen szuper volt a kész darabokat előkészíteni és nyugodt szívvel várni a cont. Akkor meg is fogadtam,hogy ezt újra szeretném megélni,de valahogy sorsszerűen,azóta egy craft ruhát sem sikerült időben elkészíteni…

Most viszont újult erővel,teljes harcidíszben készen állok a conra,egy olyan karakterrel akivel eddig a legjobban sikerült azonosulnom. Nagyon nagyon rákattantam a feelingre,hogy Ő lehetek és azt hiszem egészen jól sikerült vennem a bukkanókat,de biztosan csak azért,mert most 2szer annyit terveztem előre a gyártási folyamatokat,mint eddig bármelyik cosplayemnél. Erre most kifejezetten szükség is volt,mert szeretném lehetőleg minél többször felvenni,és a lehető leg professzionálisabban elkészíteni. Ezzel kapcsolatban még annyit,hogy nagyon régóta nem élveztem ennyire a felkészülést és a készítést :)(az utóbbi pár jelmeznél ugyanis annyira nagy volt a tempó és a hajtás,hogy sajnos nagyon csökkentették a gyártás örömét)Az biztos,hogy nem sokan fognak majd felismerni, hiszen most egy egészen új külsővel jelenek meg, totálisan mecha és egyéb robotikus alkatrész mentesen :) Ilyen jellegű cosplayem még soha nem volt,de azt hiszem sikerült a maximumot kihozni magamból (mondjuk egy új technika alkalmazásánál azért vannak még hiányosságaim,de mindent meg kell tanulni egyszer :) ). A ruciról most ennyit,majd a con után szeretnék róla írni egy részletesebb leírást(sajnos nagy fotó hiányosságokkal,mert nem mindig volt kamerám,így néhány momentumot nem tudtam megörökíteni :( )

A nagy nyugiban tegnap amikor csak úgy random szörfölgettem a neten,eszembe jutott,hogy még egy raklap stílusú cosplayt nem csináltam meg(pl nagy abroncsos szoknyás,goth lolis,démonos,cukiság stb),illetve van még néhány karakter és sok ruha amit jó pár éve nézegetek,mégsem készítettem el,ezért ezeket összevagdostam pár kupacba,és beraktam őket a „Jövőbeli tervek/Cosplay álmok” részlegbe.

A blog pedig végre megújult, de persze még korántsem mondanám befejezettnek, csak ezzel az új sablonnal még nehezen találom a „közös hangot” :)

No hát ennyi mára,a con után majd jön persze a beszámoló,leírások stb stb,addig is jó készülődést mindenkinek!(tök izgis,hogy végre lesz egy ilyen vegyes témájú con^___^)

Ja és még annyit,hogy a színes kontaklencsém nem dioptriás,szóval légyszi senki ne sértődjön meg,ha nem ismerem meg,mert nem vagyok totál vak,de kb 20 méterről már nem nagyon tudok beazonosítani arcokat,ezért lehet,hogy sok ismerős,barát mellett simán elsasszézok köszönés nélkül,de ez csak azért lesz mert nem látom :$

*szerk.:Most próbáltam fel először és

1.Horrorisztikusan nézek ki vele smink nélkül(azzal azért egy fokkal barátibb:) )

2.Szinte alig látok benne valamit,mert amilyen színűre van festve,olyan “ködös”a kép(szóval ha mondjuk pink színű lenne,akkor tuti rózsaszínben látnám a világotxD)

páá