HoldfényCon ala Cass
Posted by cassidy on január 19, 2010Múlt hétvégén volt a HoldfényCon,mely újító jelleggel egy tető alá hozta a live az anime és a szerepjátékok szerelmeseit, és szerintem elég sikeresen:)
Már jó ideje szemezgettem a Lineage II karikkal,mert imádom a sci fi rucikat,de már hiányzott valami finomabb,bíbelődős darab is,ezért első körben(varrógépbedöglési+anyagi szempontból)a light elf karinak futottam neki(persze jön majd a darkelf is:)) ),de nem készült el egészen,viszont így is nagyon tetszik,és folytatgatom ,hátha a Moonlight Meido bulira elkészül(mindenképp ott leszek,mert nagyon érdekelnek az új anime infók:) )
Szóval minden nap hímezgettem,viszont most,hogy szerveztem,nem volt bennem a görcs,hogy úristenbakkerkészkell lennem vele stb stb ezért életemben először,aludtam a con előtt pár órát ami nem kis sikerélmény^___^
A con napján hajnali 6kor ultrahidegben ébredés,aztán indulás a vonathoz,amit sikerült bőven elkapni,azzal lent is voltam kb 8:05-re Székesfehérváron,majd a vonatállomáson véletlenül összefutottam Dodussal és még pár ismivel,aztán egy rövid buszút után már ott is voltunk a helyszínen.Ekkor már javában folyt a kipakolás,készülődés,de nem tűnt annyira őrült káosznak,mint amilyennek képzeltem a cont ilyen marha korán reggel.Majdnem egyszerre érkeztem Zsuékkal ,tőle megkaptam a teljes napi programot,konferálós szövegeket stb aztán elmentem “átelfülni”:)
A helyszín nem volt valami nagy,de azért így is bőven elfért az a kb 400 ember aki eljött,szóval a Pecsás halálfolyosó itt még csak véletlenül sem kísértett:)Az első komolyabb program az 501es légió bemutatója volt(Star Wars csapat)akik nagyon sok izgalmas technikáról beszéltek,amiket be lehetne építeni a cosplay gyártási folyamatokba is.Tök jó volt látni ezt a csapatot,mert kiderült,hogy tele van “átlagosnak” kinéző “civil” emberekkel,de mégis nekik is,mint az animéseknek van egy másik oldauk,amikor egészen “őrültek”(persze jó értelemben),és roppant kreatívak lesznek:)Az pedig,hogy George Lucas hivatalosan jóváhagyta a ruháikat,ergo teljesen hitelesnek,a filmbeli kosztümmel megegyezőnek minősítette az öltözékeiket, hát le a kalappal!
Asszem be is lépek,mert tök buli lenne Star Warsozni,pláne,hogy van is egy Amidala szerkó(tipikus hercegnős,mesebelis rucika:)) amit már régóta meg szeretnék csinálni,csak animeconon ugye azzal nem lehet indulni.
Ezután jött a cosplayverseny amin sikerült jól beégnem,mert első konferálásom alkalmával nem gyengén meglátszott,hogy mennyire izgulok,bár ebből poén is lett,mert amikor sikerült nem bakiznom a közönség tök cuki volt mert egyből megtapsolt:DDAz volt az alapvető probléma,hogy kb 3 névsorunk volt az indulókról,és pont az enyémen körülbelül 5 számot csúszott az egész(szóval amikor az én papíromon a 21-es induló következett,az igazándiból csak a 16-os sorszámú volt)Pozitív csalódás volt a jelentkezők száma,mert úgy hallottam a Mikkunon nem volt valami sok versenyző,ezért arra számítottam,hogy itt sem lesznek sokan,de végül egy kis conhoz képest pont szép számmal voltak indulók:)
Amúgy cpkből imádtam Mantis Nanáját,mert teljesen Nana mániás lettem és iszonyatosan jól hozta a karaktert(bár ezen most nemtom mit csodálkozom:D),Angelus Dr House jelmeze is kicsapta nálam a biztosítékot rendesen:DDDKomolyan először azt hittem amikor megláttam,hogy valami komoly baja van,és csak utána mondta ,hogy ő Dr. House(bocs,de nem nézem azt a sorozatot:P ),de cuki volt a gyógyszeres doboz,a sétabot,meg az egész együtt jól sikerült nagyon.És végre először sikerült értenem minden egyes szót abból,ami a Chilli Boys előadásban elhallatszik^__^Ők szokás szerint hozták a formájukat,és könnyedén lenyomtak egy újabb nagyon vicces perfet.
Ezután volt egy rövid kis idő a rajzverseny előtt ,ekkor volt idő egy kis kinti fotózásra(szétfagytam,igen..:D)És sikerült közös képet csinálnunk az 501es légióval^___^(a képeket a holdfenyteam.hu-ról szedtem)Ezután Aoime Tifa és én kissé késve(ebben a teremben volt egy jó 10-20 perces csúszás)elkezdtük a rajzversenyt,és újabb meglepetésként itt is sokan megjelentek és rengeteg nagyon szép munka készült,aminek nagyon üröltünk,bár az Original kategóriánál kevésbé,mert nagyon nehéz volt a választás(az utolsó 2 rajznál,már be kellett vonnunk boldog boldogtalan arra járó szervezőt és szavazásra kényszerítettük,mert nem tudtunk dönteni:))) )
Ezután Tombola=2. égés:D
Lámpaláz újfent,ráadásul voltam olyan “szerencsés”,hogy minden cédula amit kihúztam ,gazdátlan volt,ezután átvette Zsu a zacsit és neki egyből olyan tombola akadt a kezébe,aminek volt gazdája:))))Persze neki is elfogyott a szerencséje,ekkor jött DrHáz és végül nagy nehezen de sikerült kisorsolni a cuki chibi Code Geass figut is:)
Tombola után már csak az eredményhírdetés volt hátra,illetve a hazamenetel,amit az egyik Holdfényes srácnak köszönhetően,sikeresen véghez vittük,mert kivitt minket az állomásra Dodussal,így hazafelé már nem kellett egyedül végigunatkoznom az utat:)
Hazaérés után gyorsan ledaráltam a napi sztorikat a lakótársamnak,majd Piri hívott,de addigra már egy szusznyi erő sem volt bennem,így ő lemaradt az aktuális élménybeszámolóról:D
Az elf füleim készítéséről meg mindenképpen írok egy bejegyzést,mert találtam egy tök jó és olcsó tutorialt a neten,csak előtte fényképekkel szeretném dokumentálni^__^
Remélem lesz még ilyen típusú con,mert imádtam!
Kedvenc képem pedig:
(Szerk.Ma frissítettem az “aktuális projectek” oldalt)


Padmé ruháit én is imádom.
Őt magát már nagyon nem - viszont az “ura” a kedvenc karakterem (igen, Vödör/Anakin-fan vagyok :D), ezért én is filóztam már rajta. A gond csak az, h szerintem a legszebb ruhái igencsak idő- és kess-igényesek, nekem pedig most egyikből sincs sok… Plusz póthaj is kell - még a legegyszerűbb frizujához is. Én kezdésnek az egyik egyszerűbb ruháját néztem ki (van olyan is, de csak 1-2t tudnék megnevezni, pedig összegyűjtöttem az összes szerelését), de fogalmam sincs, mikor lesz belőle valami. :S
Neked viszont sok sikert hozzá, remélem, teszel fel képeket, ha kész lesz! ^^ Aztán az osztag meg örülhet, h nem voltam jelen - nálunk jobban csak egy Csubinak örültem volna, de azt le is rohantam volna. XD *Star Wars-fan*
Add A Comment