Helyzetjelentés+Aion
Egyre több embertől kapom meg,hogy mégis mi van velem, élek-e még, mikor megyek conra, miért nem vagyok conon, így gondoltam jelzem, élek még, megyek conra, cosplay is lesz jövőre:)
Az idei év viszont annyira rossz volt cosplayek szempontjából, hogy inkább meg sem említenék egyet sem, most a jövő évre próbálok fókuszálni. (Nem véletlenül vonultam félre inkább..:/)
2012:
Mint azt sokan láthattátok Facebookon, igen csak ráálltam az Aionra, ahol egy Chanter karival harcolgatok nap mint nap, és mondhatom, nagyon jó kis játék, pont azt kaptam amire számítottam (játék közben a harcostársaimat mondjuk kis híján az őrületbe kergettem, hiszen folyamatosan a ruhákról faggattam mindenkit, így szert tettem pár nagyon szép darabra, de a legfőbb darabot csak pár hete birtoklom, mert azzal sajnos elég sok plusz macera adódott). Mivel az Aion világai nagyon összetettek,és sok bennük a különböző küldetés, nagyjából 2 hónapig tartott a maximális szint elérése, mert a szettek vadászása mellett a lehető leg alaposabban meg szerettem volna ismerni az összes kis részletét a játéknak:). Nekem ez az első MMO RPG-m és a terep teljes bejárása után csak ajánlani tudom mindenkinek, akár kezdő, akár profi játékos, mert nagyon színes, összetett és érdekes game:)
Szerintem nem is meglepő, hogy kifejezetten ruhák miatt kezdtem bele, de az előzménye ott kezdődött,hogy még réges réges rég tervezgettünk egy közös cosplayt Zsuval és Yurikoval. Itt általában az lett,hogy pont ugyanaz a kari tetszett Yurikonak meg nekem, vagy olyat találtunk ami nem Zsu kedvenc stílusa, vagy nem volt a 3 összeillő kariból egyik sem igazán craftos..szóval azóta is jegelve van a téma..:/ Lényeg, hogy ekkor mutatott Zsu egy galériát amiben Aion karakterek voltak és akkor már nagyon megtetszettek a hatalmas, gyönyörű szárnyaikkal, de akkoriban esélytelen volt, hogy egy ilyen játék fusson a gépemen. Ehhez azért kell egy kis plusz power (mondjuk még most is van olyan helyzet amikor a gép megbolondul a terheléstől, de legalább már játszható). Másik előzményként láttam egy nagyon szép Aion cosplayt a cp.com-on és az illető Chanterként nevezte meg a ruháját, ezért amikor konkrétan játékra került a sor próbaképp leteszteltem a 4 fő kaszt játékosait, de azért a Priest lett a befutó, azon belül is a chanter, biztos ami biztos alapon:) Ez nagyon jó választásnak bizonyult, mert nagyon jól lehet vele játszani, és látványos a harci technikája is(azért később még fejlesztgettem Rangert, Clericet, Mage-et,de azokra nem éreztem rá túlzottan).
Annyit lényeges tudni ilyen szempontból a játékról, hogy 3 különböző faj van, ebből kettő játszható (Elyos, Asmodian). A két fajon belül pedig 4 fő kaszt(Priest,Scout,Warrior,Mage),majd a 10. szintlépésnél ezeken belül is van két külön ág, ekkor véglegesen el kell dönteni, melyik irányban szeretne a játékos tovább menni. A priestekből lesznek a chanterek és a clericek, így nagyjából hasonló képességekkel bírnak, de a chantik inkább közelharcban jók, illetve nagyon sok buffjuk,mantrájuk(mágikus védelmek, illetve erő fokozók) van, a clericeknek pedig erősebb Healing (gyógyító) képességük lesz lvl 55ön(pl az egész csapatot folyamatosan maximális életerőn tudják tartani a Healing Servantjukkal, közben pedig támadni is tudják az ellenfelet, szóval az is egy erős ág).
Az abszolút number1, álomruha pedig nem más, mint a Beshmundir szett Chain verziója (Priesteknek a chain alapanyagú ruhák adják a legtöbb erőt). Ezt nagyon sok nyomozás előzte meg, mert találtam egy jónak tűnő weboldalt ahol egész sok ruha fotója szerepelt, de utólag kiderült, hogy a fele más néven van, mint ahogy a játékban, illetve nagyon sok ki sem került. Emellett folyamatosan nyomoztam, kutattam a neten, a játékban,minden apró információmorzsára lecsaptam ami picit is közelebb vihet a szetthez. Menet közben sok emberrel összebarátkoztam, köztük egy Mya nevű clericcel akivel folyamatosan passzolgattuk az alapanyagokat, infókat, és végül pont neki köszönhetem a ruhácskám fő elemét, a mellvértet:). Időközben az is kiderült,hogy a vért kivételével az összes alkatrészt akár magam is elkészíthetem, ha megvan hozzá a “recept” illetve az alapanyagok+megtudtam, hogy nem csak Beshmundir, hanem Ingisson illetve Pacification, Baydeaafa néven is megszerezhetőek egyes elemei. Ezt egy fiú cleric játékostól tudtam meg, mert pont rajta volt az álomruha fiú verziója egyik fort védésnél, ahol azonnal elkezdtem faggatni (a harc e pillanatban lényegtelen háttérzaj lett:) ), hogy ezt honnan,miből stb. Tőle tudtam meg, hogy melyik szörnyeket kell ütlegelnem a kívánt darabokért, csakhogy épp akkor jött egy emuváltás ami valami rendszerfrissítés lehet (ezt a technikai blablát nem értem -.-), ezért sok szörnyből kikerültek a ruhák (ezekben a szörnyekben van mindenféle hasznos holmi, csak előbb le kell ölni őket). Ezután kampányoltunk egy sort az egyik adminnál, aki volt olyan jószívű, hogy csak a kedvünkért rögtön javította a droppot, így már csak pár hektoliter szörnyvér választott el az álomruhától:)
A vállvértet szereztem be elsőnek a brókerből (az egy olyan bolt féleség ahova a játékosok mindenféle dolgot berakhatnak, a többiek meg megvehetik), mert valami őrült képes volt eladni:). A többit viszont különféle szörnyekből meg tudtam szerezni, csak így is elég sokáig tartott, mert 1-2 %-os eséllyel voltak megszerezhetőek, így jópár kört kellett tenni. A vért pedig..ahhoz egy kiemelt mobot, egy bosst kellett megölni, viszont az ilyen szörnyek csak több óránként élednek újra, így nem lehetett folyamatosan próbálkozni, ráadásul droppjavítás után vagy egy hétig a közelébe sem jutottam, mert mindig halott volt, ráadásul több emberes melónak bizonyult, így mikor életben találtam a kis kuckójában, mindig szervezni kellett egy csapatot, hogy segítsenek ütlegelni, de csak nem akarta adni a lényeget..Egy idő után már meguntam a kampányolást és úgy döntöttem, ha fene fenét eszik is, egyedül ölöm le, hogy gyorsabban tudjak menni minden új körben és nehéz volt, de sikerült, bár a ruhát továbbra sem adta…Nagyjából másfél-két héten keresztül csak rá fókuszáltam, ezért már páran a légióból azon viccelődtek,hogy én vagyok Nashuma lady, meg a vérnyomását is tudom, ha meg bejelentkeztem, megkaptam, hogy ja ezért hallottam Nashuma üvöltését, érzi, hogy mindjárt leölik stb.:)) Ez vicces volt, pláne, hogy menet közben a játékon belüli legerősebb mellvértet is megszereztem, míg ez egy gyengébb típusnak minősül ..:D Myára visszatérve, ő is nagyon gyötörte a kedvest, mert tudta nekem mennyire fontos ez a szett, és nagyon mázlistának bizonyult^__^ Nem csak hogy neki dobta az álomruhát, de rá két nappal megint, míg én hiába ütlegeltem minden nap…:)) A lényeg,hogy rengeteg kínlódás után megvolt az álomszett, amit nem győztem köszöngetni, még a lakást is körbetáncoltam örömömben:)
A kalapot és a staffot viszont azóta sem szereztem meg, de legalább a lényeg megvan. Ez utóbbiakhoz jelenleg aprócska információim vannak, illetve emu váltás miatt szintén komplikált lehet a megszerzésük, mert a kalapot láttam egy ellenséges játékoson, de mondta, hogy egy hardcore helyen ütötte és átállás előtt…Azért ez vicces volt, mert a két faj játékosai folyamatosan gyepálják egymást, de lám a divat átmenetileg elásta a csatabárdot, csak hogy ilyen “szuperfontos” információkat cseréljünk:)
A szettről készítettem is pár tonna képet, így szerencsére referencia már van dögivel, de még használni fogok egy nagyon szép részletes artworköt ahol bizonyos díszítő elemek jobban láthatóak (a fotózáshoz azért picit feljebb húztam a grafikát, bár szegény gép ettől 10 percre agyhalottnak minősült:) ). Ennyi fotóval már szerencsére el is tudom kezdeni a gyönyörűséget, csak volna pár eldöntendő részlet.
1. A játékban egyértelműen műbőr hatású a boleró és a combfix, a fehér rész pedig aprómintás, és szintén nagyon fényes (ez valószínűleg utalás a páncél alapanyagra). Mivel ezt szoktam meg, nekem nagyon tetszik, főleg a tartása, de elképzelve kissé furán hat a két anyag együtt,mert a fehér részt én gyöngyhímzéses taftból gondoltam,az meg a műbőrhöz nem tudom mennyire illene:/ . A másik megoldás bársony lenne, de az meg nem adná vissza azt a textúrát amit a játék, viszont jobban illene a tafthoz..
2. A fehér rész mintázata a belső oldalon is látható (ez gondolom a 3D modellezés egyszerűsítése miatt van), viszont szerintem kicsit furán venné ki magát,ha kívül belül ugyanaz a minta lenne.
3. A kesztyű díszítése aranyra hajaz,de sok más helyen inkább gyöngyház-ezüst a díszítés+ a staff mintája is egyértelműen ezüst:S Mind fémes szín és talán ilyen vékonyka kis díszítésekben passzolnának egymáshoz,de ebben sem vagyok biztos..
Ötleteket szívesen elfogadok:)
+bónusz
A fotózáson külön néztem az egyes alkatrészeket és kiderült,hogy a szoknya nem rakott mindenhol, csak elöl és hátul+van rajta egy pici rózsás masnis dísz
önmagában a cipő egy hosszú zoknis megoldásra hajaz, a combix teteje a szoknyához jár:)
A kesztyű hosszú szára a vérthez kapcsolódik, akárcsak a boleró ( azért reméltem, hogy az külön elem lesz, hogy a fehér rész tetejét jobban meg lehessen nézni)
Az aktuális ruhák mappáját hamarosan frissítem a jövő évi tervek alapján.
Zárásként pedig Kellemes Ünnepeket és sikeres, cosplayekben gazdag új évet kívánok mindenkinek! ^__^
pápuszi
C






























