rotate rotate2 rotate3 rotate4

Fából legendás kard :D /Saber Lily project/

Posted by: aoime | 2010. augusztus 17. kedd | 5 Comments |

Igen, perpill 3 cosplayen dolgozom egyszerre ^^” Ennek elég egyszerű okai vannak, az őszieket valószínűleg csak szeptemberben tudom folytatni, viszont egy még igencsak távoli tervemhez meg csak itthon tudok dolgozni, legalábbis a kezdeteit, és így úgy döntöttem nekilátok.

http://a.imageshack.us/img441/6640/excalibur10.jpg

Saber Lily a Fate Unlimited Codes játék egy plusz választható Saber változata, amit én véletlenül egy figurán vettem észre először. A figura első pillantásra megfogott, és bár az alap Saber cucc is szerintem nagyon jó, de ez még sokkal jobban tetszik :D A játékot kipróbáltam persze rögtön, bár ez nem az a típusú játék, amivel túl sokat tudnék játszani sajnos -__- meg nem találtunk belőle angol verziót. Mindenesetre az alap történetet ismerem már régen, így olyan sok mindenből csak nem maradtam ki.

A cosplayt illetően nem sok elképzelésem van még arról, pontosan mikorra készítem, jövő tavaszra szeretném ha kész lenne, de egyébként teljesen képlékeny. Ahogy érzem. Mindenesetre ahogy haladgatok vele, és van éppen miről írni, majd írok róla. Így elsőre a kardról fogok írni, mivel egész egyszerűen pont ezt kezdtem el, és így 1 hét meló után úgy érzem már van miről írni.

http://a.imageshack.us/img696/9471/excalibur9.jpg

Ez az első igazán komoly fából készült fegyverem, eddig mindössze még a 2. cosplayemhez készítettem balsafából egy nagyon egyszerű katanát. A balsafa iszonyatosan könnyen, mindenféle komolyabb eszköz nélkül megmunkálható..semmi nem kell hozzá, egy sniccer és egy olló, ennyi. Viszont ebből kifolyólag megvannak a hátrányai is, pl hogy nagyon sérülékeny. Bár az enyémnek még mindig semmi baja, de az Excalibur kivitelezése szerintem nem lenne praktikus ebből. Éppen ezért már mikor elindultam a boltba eldöntöttem, hogy minimum fenyő, de lehetőleg keményebb fát fogok nézni. Egy nagyobb barkácsáruházban végűl bükk kerítésléc mellett döntöttem. És nagyon nem bántam meg ^^

http://a.imageshack.us/img805/1124/excalibur2.jpg

Amiket hanáltam az elkészítéshez:

  • 1: bükkfa kerítésléc: egy hosszabb és egy kicsit rövidebb darab
  • 2: PS-ben szerkesztett rajz a a kardról, 1:1-es mértben kinyomtatva és egy kép a kardról, ahol látható mi pontosan milyen magasságban van a fegyveren
  • 3: sniccer
  • 4: pasztell, de szén is jó, vagy pitt kréta
  • 5: olló
  • 6: vonalzó
  • 7: favésők két méretben
  • 8: ráspoly
  • 9: dekopírfűrész
  • 10: sarokcsiszoló
  • a képre nem került rá, de még használtam: csiszolópapír (120-as) és egy kis szabályos fadarab, hogy egyenes felületet csiszoljak, ne homorút, vagy domborút

Persze, mint mindig itt is a tervek elkészítésével kezdődött minden. A kard esetében a terv elkészítése annyira nem volt macerás, mivel lehet találni róla bőven képeket, van olyan kép, amin a teljes nézete látható, és a figuráról készült fotók alapján meg jól láthatók a kardon bellül mi vastagabb, vékonyabb, mi emelkedik ki legjobban. Szóval elkészítettem az alap rajzot a kardról photoshopban, amin a minták és minden szerepel. A kardot a figurák és képek alapján elég könnyen be lehetett lőni, hogy kb. mekkora, mivel egy álló ember esetében vízszintes kéztartásnál a kéztől a földig ér. Ez nálam nagyjából 125 cm-nek felel meg. ÉS ebből az egy adatból a többit már nem is kellett számolgatnom, mert egyszerűen photoshopban ekkorára állítottam a kard hosszát, a többi meg már aránylik hozzá. Így a kard teljesen arányosan fogja tükrözni a képen láthatót, ami nekem most az elsődleges célom. Azt szeretném, hogy tökéletesen ugyanúgy nézzen ki :D

A rajz elkészültével kinyomtattam az egész kardot több A/4-es lapra, majd összeragasztgattam, kivágtam, így kész is volt az 1:1 mintám a kardól. Majd fogtam  a 2 kerítéslécemet, és a hosszabbra felkerült a kard  teljes hosszában a markolat végén lévő kis félgömb dísz, gomb kivételével. A másik kerítéslécre pedig a két jobban kiálló darabot rajzoltam rá, és vágtam ki, csiszoltam készre.Természetesen mindkét kerítéslécből dekopírfűrésszel vágtam ki a formákat, 2 mm-t ráhagyva, ami csiszoláskor majd lejön róla.

http://a.imageshack.us/img824/3450/excalibur3.jpg

Hogy ne kelljen többször is kinyomtatni a kard rajzát, és összevagdosni, én egy elég egyszerű módszert használtam: a rajz hátoldalát fekete pasztellel végig “bekoszoltam”. Majd a rajzot újra a fára tettem, és az éppen szükséges részeket a vonalaknál ceruzával meghúzgáltam. Gyakorlatilag mintha egy indigót használnék. Persze néhol meg fogja fogni a fát a pasztell, de a vonalak jobban fognak látszódni, és pontosan felvihetők. Így pl ki tudom jelölni, hogy a penge része mettől meddig tart, hol kell pontosan csiszolnom. Én a pasztelles átrajzolás után még át szoktam húzgálni tollal, hogy ne kenődjön, és letörlöm a pasztellt egy ronggyal.

Ezután kezdtem el a kard penge részének kialakítását, de igazán jöhetett volna ekkor is a két külön darab helyére ragasztása. A kard durva formálását én egy ilyen ráspoly szerű szerszámmal végeztem, ami elég durva, de egy ilyen kemény fához kézi megmunkálásra egyszerűen ez volt alkalmas. Sajnos nem mértem meg, mekkora volt a kard súlya a dekopírfűrészes vagdosás után, de tuti ilyenkor vesztette el súlyának nagy részét :D ilyenkor mindenesetre még nem tudtam úgy tartani a kardot egy kézzel vízszintesen, hogy ne remegett volna a kezem.

Szóval a ráspollyal szépen a felrajzolt vonalaknak megfelelően kialakítottam a penge részt, ez elég sok meló volt, és hiába volt rajtam egy jó kis kerti kesztyű, a kezemen lett pár vízhólyag.

Kb 2 nap alatt sikerült kialakítanom a penge formáját. Ezután vettem igénybe egy kis segítséget, fúrni nem mertem :D egyszerűen biztos voltam benne, hogy vagy félre fúrom, vagy ferdén. Szóval a markolat két részét, amit külön vágtam ki és csiszoltam meg hozzá kell ragasztani az alap nagy kard darabomhoz. Hogy teljesen biztosan és fixen ott maradjon (bár közben egy asztalos ismerős szerint csak a ragasztó is elég lett volna :D) egy-egy fa tiplivel és ragasztóval rögzítettem. Bejelöltem pontosan hol kell fúrni a darabokat, mint a nagy, mind a kicsiket. Apa kifúrta nekem, ragasztót tettünk a lyukakba, majd beleütöttük a fa tiplit az egyik félbe, majd a másikba is, a többi érintkező felületet is leragasztózva. Amikor a szorítókat kezdtük rárakni, akkor gondolkoztam el rajta, hogy ezt még a dekoprífűrszelés előtt kellett volna, mert egyszerűen nincsenek párhuzamos felületek ahol jól össze lehetne szorítani. De szerencsére sikerült össze-vissza keresztbe rögzíteni a szorítókat és így a ragasztás is teljesen tökéletes és stabil lett másnapra : )

http://a.imageshack.us/img188/4298/excalibur1s.jpg

Elkezdtem a szintek kialakítását, ami gyakorlatilag a két oldalán két szint különbség. Illetve több lesz, de pár dolog még nem fog rákerülni most a kardra, csak később. A szintkülönbségek létrehozásához és két különböző méretű vésőt használtam és a sniccert. A sniccerrel mindig amennyire csak tudtam bevágtam a vonalat, ahol pontosan változik a szint, majd vésővel elkezdtem kialakítani a kívánt mélységet. Ezt nem tudom normálisan megmagyarázni :D Mindenesetre remélem kép alapján érthető. Pl a pengénél először csak lenagyoltam, hogy milyen lesz a formája, de azután még kb 2-3mm-el mindkét oldalon vékonyabbá tettem ott a fát. Ezt már a sarokcsiszolóval végeztem. Ha ilyen sötétebb, majdnem fekete foltokat láttok a kardon, az egész egyszerűen azok a részek, ahol mindenképpen jobban oda kellett nyomnom a csiszolót a finomabb formakialakítás miatt, és a gyors forgású tárcsa egyszerűen megégette kicsit a fát.

http://a.imageshack.us/img405/3662/excalibur4.jpg

http://a.imageshack.us/img706/7586/excalibur5.jpg

Igazán ezt elvégeztem az egész alap kard formájának kialakításához mind a két oldalon, majd a markolatot is formára csiszoltam.

http://a.imageshack.us/img84/1075/excalibur7.jpg

Az a baj, hogy még így festetlenül és díszítések nélkül még nehezen kivehetők ezek a szintek a fotókon : S

http://a.imageshack.us/img833/3532/excalibur6.jpg

Az eddigi alap kard súlyát pedig megmértem konyhai mérlegen:

http://a.imageshack.us/img148/1153/excalibur8.jpg

Szerintem ez már egész barátságos : ) Most igazán ennyi lenne a kardról, legközelebb majd akkor írok róla, ha elkészültek a díszítések rajta mindenhol, bár lehet már egy bejegyzésbe veszem a teljesen kész kardot : )

under: Egyéb cosplay, Tutorialok

Kínai project 1. - Ranmao-

Posted by: aoime | 2010. július 29. csütörtök | 8 Comments |

Nem kell semmi sokra számítani ebből a bejegyzésemből ^^”. Egyszerűen régen írtam, és megpróbálom kicsit aktívabban vezetni ezt a blogozást. Így most írok arról az őszi mondoconra készülő cosplayekről, amik nem titkosak : ) A craft az, így két perf ruháról tervezek majd itt írni, Ranmaoról és Lauról egy kicsit. Lauról kevesebbet, lehet nem is nagyon fogok, mert végülis csak a ruhát varrom hozzá Paczinak : )

Szóval a Kuroshitsuji kínai párosáról lenne szó. Elsősorban Ranmaoról, akit Lau a húgának szokott emlegetni. Ranmao nagyon csendes (komolyan nagyon-nagyon, az eddigi leghosszabb megnyilvánulás amit láttam tőle a mangában egy rövid mondat volt). Ugyanakkor szerintem egy nagyon bájos, nagyon csinos karakter, és nekem nagyon tetszik a ruhája : ) Jók a színei, és úgy jól van kitalálva.

http://a.imageshack.us/img534/4431/69526722re8.jpg

Ez a cosplay szerintem meglehetősen összetett, sok részlet, sok kitalálni való van rajta, így hiába egy egyszerűbb darabnak nevezhető, de pl szerintem Shinkut felülmúlja munkaigényben.

Eddig gyakorlatilag kb 5 napot dolgoztam vele, és a varrós része ennyi idő alatt úgy 90%-ban kész is lett. Elsősorban azért, mert már van egy kisebb gyakorlatom a varrásban, és ebben az 5 napban elég sokat dolgoztam rajta.

Így a varrás részéhez szükségem volt:

  • 1m világos lila nehézselyem
  • 2m fehér papírvetex (a lila anyaghoz)
  • 75cm kék nehézselyem
  • fél méter fekete műbőr
  • fél méter fekete nehézselyem
  • 5m sötétkék pamut ferdepánt
  • fehér és lila textilfesték
  • arany szallag és 6 arany gomb
  • ringli a fűzőhöz
  • fehér zsinór, vagy valami amivel meglehet majd kötni a fűzőt

Ezek közül van ami még nincs meg, ezért 90%-os a ruha : )

Gyakorlatilag az egészben az volt a kihívás, hogy nem kevés szabásmintát kellett szerkesztgetni hozzá.  Most nem burda alapján alakítgattam ki a szabásmintáimat, hanem egy nagyon régi szabás-varrás könyv alapján szerkesztgettem ki a szabás mintákat, persze alakítgatásokkal.

A kínai ruhácskát úgy döntöttem, nem hitelesen lesz felvehető, hanem két cipzárt helyeztem rá, egyet a vállon, és egyet az oldalon. Szimplán azért, mert nem hiszem, hogy 2-3 ilyen kis kapocs jól fogja össze és úgy, ahogy én szeretném ezt a ruhácskát.

Igazán így az alapvetőleg 3 cucc megvarrásáról nem tudom mit írjak :D Szabásminta szerkesztése, fércelés, próba, gombostűvel méretre igazítás, újra fércelés majd varrás (én így szoktam). Igazán ez a lila alap ruhánál ment így, a bolerónál és a fűzőnél nem kellett még pluszba méretre igazítanom, mert egyből jó volt a méret. A bolerónál szimplán azért, mert nem nagyon van benne szűkítő varrás, és nem is kell, hogy annyira alakra simuló legyen. A fűzőnél meg a lemért adataim alapján szerkesztettem, és egyébként is mivel hátul a fűzőkkel annyira húzom meg, amennyire szeretném, így szintén nem kellett pluszba dolgozni : )

A bőr varrása szerintem nem egy bonyolult dolog, simán mindenféle bőrvarrótű nélkül is megy, nekem soha nem volt gondom vele. A probléma akkor adódik, amikor a bőr felületén kell varrni, ami egyszerűen nem mozog a varrógéptalp alatt. Ezért még valamikor mondta, vagy olvastam Mantistól, és ezúttal enyhén bevizeztem a bőrt, és így tökéletesen lehetett a felületén is varrni : ) Jó lett volna, ha ezt előbb tudom, korábban ugye én már rengeteget varrtam műbőrt, és jó lett volna, ha nem szenvedtem volna annyit a bőr felületén amennyit XD

Ferdepántot nagyon szeretek varrni, ami nem tudom miért van :D sajnos Ranmaon nincs annyira sok, mint pl Esthernél volt, így nem tudtam teljesen kiélvezni : ) De nem baj, ferdepánt úgyis nagyon sok karakteren van.

A fűzőbe ringliket ütöttem, ami igazán nem értem miért, de bőrbe ezerszer egyszerűbb volt, mint mikor még az Estheres szövetembe próbáltam próbáltam beleütögetni.

Mindenesetre most beszúrok képeket, és nem irkálok többet, mert erről úgyse tudok mit. Majd a kiegészítőkről : ) hogy mikor, azt sajnos nem tudom, valószínűleg csak szeptemberben.(egész egyszerűen azért, mert festenem kell :D)

A lila ruhácska szabásmintájának kiszerkesztése:

http://img84.imageshack.us/img84/6513/ranmao4.jpg

Nagyon festegetek:D

http://img831.imageshack.us/img831/3738/ranmao5.jpg

boleró:

http://img514.imageshack.us/img514/3444/ranmao6.jpg

Ilyenkor döntöttem úgy, hogy mára nem varrok többet ^^”:

http://img832.imageshack.us/img832/4614/ranmao7.jpg

Készülget:

http://img231.imageshack.us/img231/9928/ranmao9.jpg

A fűzőm:

http://img839.imageshack.us/img839/365/ranmao11.jpg

Na és pár kép, amikor felpróbáltam, és még apróbb javítgatásokat és hiányokat kell még pótolgatnom:

http://img809.imageshack.us/img809/4304/ranmao1.jpg

http://img411.imageshack.us/img411/204/ranmao2.jpg

under: Egyéb cosplay

Szerencsétlenkedem..

Posted by: aoime | 2010. május 28. péntek | 8 Comments |

Hát, próbálok kicsit újítani a blog designomon, de nem jön össze..

Szeretnék más sablont választani, ahol szélesebb helyem van írkálni, de nem nagyon sikerült találnom olyat, ami szélesebb lenne és változtatható a kép a fejlécben : S Tud valaki jó sablont? Sajnos a kódos alakítgatásokhoz nem értek -__-

Frissítettem az oldalaknál a terveim részt és készítettem egy eddigi cosplayeim oldalt is, így talán átláthatóbb az egész. Szeretnék normálisan blogot vezetni, és el is fogom kezdeni, amint vége a vizsgaidőszaknak. Csak perpill a designt is szeretném megújítani : S (kreáltam ugyan egy fejlécet, de még nem az igazi, és addig nem szórakozok vele, amíg nem találok jó sablont)

Szerkesztve: Azóta sikerült találnom egy tök jó sablont, ahol ráadásul a fejléc kép 4 képből állhat és azt váltogatja :D Ugyan a szöveg rész itt se valami széles, de én már ennek is örülök :D Na meg szerkesztettem 4 képet hozzá : )) /2010.05.29 17:10/

under: Nincs kategorizálva

A vörös rozen baba - készülése és a conon :D

Posted by: aoime | 2010. május 22. szombat | 16 Comments |

Ezt is megírom így utólag : ) Régi terv, és nagyon örülök neki, hogy megvalósult. Még nagyon régen Suigintout szerettem volna cosplayelni, de végülis ahogy alakult a csapat, Shinkura terelődtem, pedig nagyon nem szerettem se a karaktert, se a ruháját. Most már mind a karaktert, mind a ruhát imádom ^^ Minden percét imádtam a készítésének, nem állítanám, hogy nagy kihívás volt, mert nem egy nagyon nehéz ruha, de korántsem a 2 nap alatt összedobható kategória.

Eleinte a legnagyobb kérdés részemről az volt, hogy milyen anyagból készítsem el? Mindenképpen a bársony és a taft között gondolkodtam, és végül a taft mellett döntöttem, aminek elég egyszerű okai vannak. Malro készített egy szép Shinkut, egyik kedvenc Shinkum, és ő taftból dolgozott. A másik, hogy ahol vettem anyagot, a nyugati környékén, maximum olyan bársonyt vehettem volna, amilyen Enjinek volt Alicehoz, de az túl sötét lenne Shinkuhoz. Viszont volt ez a szép vörös taft, és rögtön vettem is belőle 4,5m-t. A ruha másik anyaga ilyen méregzöld színű, ehhez egyszerűen szatént használtam. Valamennyi fekete szatént pedig a ruha felső részén, a pelerin alatt található kis ‘u’ alakú díszítéshez, ami végigmegy a ruhán (na ez is kép függő, hogy milyen színű, pedig nagyon kevés kép van, ahol ez látszódik. Vagy fehér vagy fekete szokott lenni).

Na de összefoglalva leírom, hogy miket használtam a cosplayhez:

  • vörös taft (kb. 4,5m)
  • fekete szatén (alig pár centi)
  • méregzöld szatén (kevesebb mint fél méter)
  • fehér szatén (egyszerűbben vászon is lehetett volna, de mivel van egy csomó fehér szaténom, így én a szatén kevésbé fényes felét használtam, spórolásképpen)
  • jól hajlítható drót
  • egy kis vetex a zöld szaténhoz
  • pásztorbot féleség - kampós végű bot, vagy nem tudom minek nevezzem
  • piros drótos szélű szalag
  • modellező liszt
  • festékek  brosshoz, Kunkun szeméhez
  • vaj színű plüss (fél méter, de maradt még nem kevés)
  • rózsaszín és barna filc fecni :D

Ruha: nagyon gyorsan kész lettem vele, kb. 3-4 nap estéjén dolgoztam vele, és az alap ruha már készen is volt :D Nem egy nehéz szabású ruha, igazán a felső részén raktam bele pár szűkítést, és ezt az U-alakú fekete fodros díszt, így egy kicsit több szabásmintadarabból állt a felső. A képeknek megfelelően gombokat varrtam fel, de csak ál-gombok, cipzárral lehet felhúzni. A szoknya része nagyon egyszerű, csak rengeteg anyag kell hozzá :D (a fodrokhoz meg ugye még 2x annyi).

A pelerinem egy szabás-varrás könyvből vett pelerin szabásmintáját átalakítva, megrövidítve készült el. És erre is ugyebár fodor került : )

Masni a deréknál hátul: ez volt első masnim cosplay pályafutásom kezdete óta :D Fontosnak tartottam, hogy szépen álljon, ezért a két szélébe drótot tettem. Egyszerűen egy nagyon hosszú téglalap, amit harmadolva meghajtottam, majd középen összefogtam. Középen egy kisebb összekötő résszel fogtam össze, amit külön szabtam ki, és rávarrtam. Ezután már csak szépen formára kell igazítani a masnit és helyére varrni.http://img685.imageshack.us/img685/3856/dscn2474o.jpg

http://img695.imageshack.us/img695/5328/kep048.jpg

http://img408.imageshack.us/img408/5016/rm5f.jpg

http://img696.imageshack.us/img696/3042/rm1.jpg

http://img269.imageshack.us/img269/7331/rm3z.jpg

Bababugyi: nekem már ezen a néven fog maradni :D Igazán ez is eléggé egyszerű, egy túlméretezett nadrágot szabtam ki, nálam fehér szaténból, derék és térd alatt gumit varrtam fel.

Fejdísz: nálam két részből áll, bár végül egybe lett varrva. De alapvetően elkészítettem külön a masnit zöld szaténból, és a fejdísz többi részét, ami Shinkunál nagyon jellegzetes, és nem egyszerű. Szerintem ezt a részét legnehezebb Shinkunak jól megvalósítani. Nálam ez gyakorlatilag annyiból állt, hogy egy ívesre szabott taft anyagot használtam fel, szélébe drótot varrtam, majd mint egy rakott szoknyánál, kiméregettem hajtásokat, és bevasaltam. Majd ezt felvarrtam a zöld szatén pántra, ami vetexel lett megerősítve. És a hajtásaim szépen megmaradnak a fejdíszemen, de végüknél szépen széthúzhatók, és teljesen stabilan megáll, nem csuklik össze : ) Ugyanilyen, de kisebb vörös taft rész van a fejdísz hátsó részén is a zöld pánton, ez is ugyanúgy vörös taftból készült el, dróttal megerősítve. Persze arra figyelni kell, hogy a vasalót megfelelő hőmérsékleten használjuk, mert a szatén és a taft is műszálas, könnyen megég.

http://img72.imageshack.us/img72/8914/rm7q.jpg

Bross: egyik kedvenc részem volt, szórakoztam is vele eleget :D Modellezőlisztből készült (vagyis nem volt eleve gyurma állagú, hanem én kevertem össze vízzel). Ez levegőn száradó, és féltem is, hogy esetleg eltörős lesz, hiszen vannak benne nagyon vékonyka díszek. De nem volt vele semmi probléma, és szerintem nem is lesz, mert ahol viselem, gyakorlatilag a nyakamnál, ott nincs kitéve semminek, amitől széttörhetne.

Ez a modellező liszt nálam igazán ennél, és a Grizelda páncélszárnyaknál került használtba először. Strapabíróbb, mint a sima modellezőgyurma, ami levegőn szárad, viszont rosszabbul formázható. Kevésbé lehet szép sima felületeket kialakítani, mert alapvetőleg olyan állaga van kicsit, mint egy papírmasé pornak, szóval érzek benne ilyen papírmasécsomókra emlékeztető dolgokat. Viszont jól csiszolható száradás után, így sok-sok utómunkálatokkal nagyon szép felületeket lehet elérni vele. Én a bross esetében használtam egy gépet, aminek nem tudom mi a pontos neve, de egy elég széles körben használható szerszám. Gravírozni, csiszolni, polírozni, fúrni, vágni lehet vele (az egy másik történet, hogy amilyet én vettem, azóta visszavittem, mert volt vele pár probléma..de még a brossnál sikeresen tudtam alkalmazni, és nagy segítség volt).  Szóval ezzel meg tudtam szépen csiszolni a vékony indás részeket a brosson, éleket tudtam belecsiszolni. Rozen mester portréjánál kicsit gravíroztam, hogy a kézzel kevésbé jól formázható modellezőanyagot aprólékosabban, pontosabban tudjam még formázni. Igyekeztem minél jobban hasonlítani az igazira (én perpill animében találtam csak screenshotokban képet erről a brossról). Amikor elégedett voltam a bross formájával, felületével, akril festékekkel festettem le. Arany, és egy ilyen kevert barnás, okkeres színnel a kis figurához. A hátoldalra pedig felragasztottam egy biztosítótűt, így felcsatolható a zöld masnimra.

Azért döntöttem a bross mellett, mert szerintem nagyon szép kis darab, és ugyan történetileg a rózsa lett volna hitelesebb, de ez jobban érdekelt ^^” Mert ugyebár ezt a brosst Shinku a múltban viselte, akkoriban, mikor először találkozott Suigintouval, és amikor még nem utálták egymást : ) (és még Suigintounak se voltak fekete szárnyai). De ezt a brosst, mely Rozen szeretetét jelképezte, Suigintou széttörte, és ezért visel Shinku azóta egy rózsaszín rózsát bross helyett ( igen, nekem a kedvencem a Rozen Maidenből a Rozen Maiden Overture történet volt : ) )

http://img190.imageshack.us/img190/5062/rm6j.jpg

Kunkun, a detektív: életem első plüsse ^^”" Teljesen nem vagyok elégedett vele, de egy jó tapasztalat volt : ) Sajnos pont megfelelő színű plüsst nem találtam hozzá, ezért ilyen vaj színű lett nálam (ici-picit sárgábbnak kellene lennie, de hát ilyen plüss nem volt). Úgy gondoltam, hogy mint egy igazi Teddy macinak, neki is mozgatható kezei, lábai lesznek, mivel végül is ő egy báb figura, aki egy tévés sorozat főszereplője. Alapvetőlen egy maci szabásmintáját alakítottam át hozzá, egy még gyerekkoromban meglévő könyvből (valami olyasmi a címe, hogy hogyan készítsünk játékokat — soha nem készítettünk még belőle semmit XD). Természetesen füle és farka teljesen más, és pár méretét is igyekeztem korrigálni, hogy arányosabb Kunkunt varrjak majd össze. A karok, lábak mozgathatóságához léteznek direkt ehhez való kapcsok, amiket általában lehet venni hobbi boltokban. Elég egyszerűen használhatók, nem bonyolult. Szerintem egy plüssben messze a legnagyobb költség a tömése, mert rengeteg tömőanyag kell hozzá, hogy ne legyen túl puha. Nekünk volt itthon szerencsére egy jó adag még nagyon régről, és azt használtam ehhez is, amíg el nem fogyott (ilyennel tömtem ki Astha vállánál is a ruhámat).

Szerintem nagyon brutálisan tud kinézni egy plüss készülés közben XD De ez látszik a fotókon is. A végén orrát, nyelvét filcből vágtam ki és hímeztem rá a plüssre. A szeme egyszerű fehér anyagra lett felfestve, az egyik szeménél ugye még egy barna filc darabra tettem rá. Sajnos a szeménél körben a kontúros részt egyszerűen nem tudtam már felhímezni, túl vastag volt az anyag, ezért lett felragasztva és 3d-s kontúrral körbehúzva.

Kunkun egyelőre a vörös csokornyakkendőjében feszít, arra sajnos nem lett volna már időm, hogy a sokkal jobb detektíves felszerelését is megvarrjam neki, de mindenképpen megfogom ; ) Úgy tervezem, hogy a nyári Rozen fotózásunkra mindenképpen megcsinálom : )

http://img299.imageshack.us/img299/4986/rm4b.jpg

Pásztorbot: itt nagyon nem volt nehéz dolgom, ugyanis Laffy/Miya adta nekem a botot, amin így nem sok mindent kellett ténykednem. Arany szalaggal bolt betekerve, és ez pár pici szöggel rögzítve, ezt kellett leszednem róla, meg egy kicsit rövidebbre vágni, mert túl hosszú volt. Majd rózsaszínre befesteni pár rétegben, és vörös drótos szalagból masnit tettem rá.  Ez ennyi, ezer köszönet érte Miyának :D

Paróka: jópáran kérdezték, hogy hogy van, én formáztam-e, de sajnos nem. Vagyis ezt így vettem, ahogy volt, egész egyszerűen azért, mert nagyon le volt árazva, és bár már vettem egy parókát, amiből elkészítettem volna Shinku haját, de az nem lenne ilyen szép és tartós, mint egy eleve erre készült paróka. Így ugyan van egy rakat szőke póthajam, meg egy copfom is, de egy részét feltudom használni egy jövőbeli tervemhez,a másik részét még lehet eladom, nem tudom.

Csapat:

Szerintem nagyon jó csapat voltunk, és örülök nagyon, hogy sikerült az összes babát összeszedni, és hiába népszerű sorozatnak mondható a Rozen Maiden, sok karakter még így se volt belőle cosplayezve, hanem nálunk először :D (Hinaichigo, Barasuisho, Kirakishou, Kanaria : D). Ide becsatolom a párom által felvett youtubeos videónka, igazán azért ezt, mert ő felvette végig az egészet, mert tudta mikor van vége ^^” És egyébként ő adta a performanceunk elején Laplaca no Ma kis verséhez a hangját, amit Lenalee írt meg : )

“Rozen mester hét különleges babát keltett életre,

Szív helyett a Rosa mystikát helyezte testükbe.

Ki elnyeri a másét, Alice válik belőle.

Tökéletes baba lesz, a Mester kedvence.”

És végezetül pár kép : )

http://www.kepfeltoltes.hu/100508/SakuraCon20100425_0845_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://img32.imageshack.us/img32/1294/rozenretouched004.jpg

http://img38.imageshack.us/img38/4843/dscf6443redsg.jpg

http://img706.imageshack.us/img706/1633/rozenretouched002.jpg

http://img21.imageshack.us/img21/5664/cicca.jpg

under: Egyéb cosplay

Így készűlt - Griselda (Odin Sphere)

Posted by: aoime | 2010. május 01. szombat | 8 Comments |

Úgy döntöttem, hogy nem írok élménybeszámolót, mert igazán különlegeset nem tudok úgyse írni, ami újdonság lenne, vagy nem untatna mindenkit. Jól éreztem magam a conon, a helyszínt is megszerettem, bár igazán nem jártam be :D Gyakorlatilag végig vagy cosplay versennyel kapcsolatban öltöztünk, készülődtünk, sorban álltunk vagy fotóztunk ^^” Sajnálom, hogy különösebben nem beszélhettem senkivel, remélem legközelebb máshogy alakul. Mindenesetre úgy döntöttem, idén kihagyom az eurocosplayezést teljesen, mert ugyan gondolkodtam, hogy Holdfényconon megpróbálom Asthával, de már régebben megígértem azt, hogy rajzversenynél tevékenykedek, így ez most kimarad : ) Majd jövőre, ha akkor is lesz.

Na de áttérek a blogbejegyzésem témájára. Fogalmam sincs, valakit ért-e meglepetésként, hogy én voltam Gwendolyn nővére. Elvileg titkos volt, gyakorlatilag annyira biztosan nem :D Elkezdődött szerveződni a csapat, és Lenalee megkérdezte leszek-e a nővére, és bár úgy terveztem most tavasszal nem craftolok, így mégis sikerült rávennie. Végigjátszottam a játékot, hogy mindent tudjak róla, meg mert egyébként is egy nagyon jó játék :D (komolyan, én csak ajánlani tudom ^^). Bár őszintén engem a játékban elsősorban Mercedes fogott meg : )

Amit az Odin Sphereről tudni érdemes, hogy igazán 5 karakter történetét ismerheted meg, ami a végére többé-kevésbé összefonódik (a végére is vannak karakterek, akik soha nem találkoztak egymással). Ez az 5 karakter Gwendolyn, Cornelius, Mercedes, Oswald és Velvet. Gwendolyn az első karakter, akivel ellehet kezdeni játszani, és utána sorban a többivel. Gwendolyn egy erősen apa komplexusos leányzó, aki gyakorlatilag majdnem az egész története során azért küzd, hogy apjának megfeleljen. Griselda, nővére, akit Odin (Gwendolyn és Griselda apja) legjobb harcosának, valkűrének tart, a tündérek csapatával folyó harcban életét veszti (igen hosszú karriert sikerült befutnia a történetben -__-”). De mégsem tűnik el, ugyanis egy kis madár alakjában él tovább Gwendolynban, és folyamatosan tanácsokkal látja el.

Röviden ennyit írnék Griseldáról. Alapvetően majdnem teljesen olyan a ruhája mint Gwendolynnak. A különbségek:

  • a fejdíszen lévő fekete tollak hátrafelé állnak
  • páncélja nem kék, hanem lila (mármint ahol nem fém színű)
  • felsőrésze teljesen más, kevésbé díszes (ettől függetlenül nagyon nem egyszerű -__-)
  • a tollak nála lila és rózsaszínes árnyalatban jelennek meg
  • és bár ez kép függő különbség, de nála nem fekete, hanem lila a karon lévő rész

Tollak a szárnyhoz és fejdíszhez: hogy jól passzoljunk egymáshoz, így én is dekorgumiból készítettem el a tollakat. Gyakorlatilag egy toll nálam 3x lett hőre formázva, +világos lila, sötét lila, és kétféle rózsaszín árnyalat színét én kevertem és festettem jópár rétegben a tollakra, hogy elégedett legyek a színválasztékkal és eleve a színekkel (hihetetlen hogy csak ilyen alap rózsaszín színű dekorgumit lehet kapni..gusztustalanul nézett volna ki a szárnyamon). És én úgy gondoltam, hogy lakkozom is a tollakat, hogy minél kevésbé őrizze meg a dekorgumis tulajdonságait, és egyébként is nagyon jól mutat így fényesen szerintem. Majd a meg nem tudom mennyi tollakat ragasztópisztollyal ragasztottam egymáshoz, és a szárnyak esetében két műbőr csíkon, melyek a ruhám alatt lógtak lett tépőzárral rögzítve, a fejdíszen pedig egy hajpántra ráragasztópisztolyozva.

http://img641.imageshack.us/img641/1481/os2.jpg

http://img337.imageshack.us/img337/5065/os13.jpg

Korona: egyszerű és gyorsan elkészített darab volt, sikólemezből vágtam ki, összeragasztottam a két réteget majd aranyra festettem (megjegyzem a festés volt az idegesítő része, mert a sikó egyetlen nagyon rossz tualjdonsága, hogy nem nagyon szeret befestődni -__- erre is nem is tudom hán yrétegben festegettem fel, hogy jó legyen)http://img704.imageshack.us/img704/5316/os1n.jpg

http://img11.imageshack.us/img11/5329/os17b.jpg

Ruha: olyan egyszerűnek tűnik, és jó ideig azt is hittem egyszerű is lesz ez a része. Tévedtem XD Így utólag, hogy már tudom, hogy érdemes megcsinálni, már nem problémás, de sokat halogattam az elkészítését. A fehér szatén része gyorsan elkészült nagyon, megszerkesztettem a szabásmintát egy leírás alapján, összevarrtam halszálkákkal együtt. De a lila része nem volt egy kellemes és könnyű rész. Eredetileg az volt a tervem, hogy belevarrok egy melltartót, amit gyorsan elvetettem, mert nincs ilyen formájú melltartóm, és spórolás miatt nem akartam csak ezért keresni egy ehhez megfelelőt. Így hülyén hangzik, de végül drótozással és papírmasézással készítettem egy melltartó részhez hasonlatos formát. De ez megoldotta a problémámat, és végre megtudtam varrni a lila részt is a ruhámhoz.

Ehhez még hozzávarrtam egy fehér szoknyarészt, ami ugye elől teljesen szétnyílik, hiszen ezt a szárnyakon átdobha hátul viseli Gwendolyn és Griselda is.

A karon lévő szirmos részeket igazán nem volt nehéz elkészíteni. Szaténból készültek ezek is, textilvetexel megerősítve (igazán a fűző résznél is vetexezve van). Egy kis zipzár van belevarrva, így egyszerűen levehető : )

Az abroncs elég egyszerű dolog, főleg, hogy Esther után már tudom hogyan kell készíteni (nagyon nem úgy, ahogy akkor készítettem :D). Most varrtam rá tüllt is, hogy az abroncs rész kevésbé látszódjon. Viszont fogalmam sincs miért, de a gumi, amit az abroncsba varrtam hogy megálljon a derekamon totál ellazult, így egyszerűen nem maradt rajtam úgy a helyén ahogy kéne, folyamatosan csúszott lefele -__- Idegesítő, mert minden képen kilóg emiatt az abroncsom -__- majd varrok bele új gumit.

A ruha egyetlen hátralevő része még a bőr szoknyácska, ami 11 ugyanolyan formából áll. Az okozott gondot rajta igazán, hogy a varrógépem nem akart a felületén varrni, és így elszórakoztam vele pár napot. Szegecsek helyett én kapcsok fejeit használtam fel.

http://img717.imageshack.us/img717/8749/os7.jpg

http://img695.imageshack.us/img695/3571/os4.jpg

http://img52.imageshack.us/img52/3720/os6.jpg

http://img99.imageshack.us/img99/6616/os19.jpg

Páncélok: Nagyrészt az utolsó két hétben készült el, persze az alapok amire az üvegszál került már jóval korábban elkészültek. Az alapokat drótból készítettem el meg erős ragasztószalaggal, vagy papírmaséval. Az igazán kemény meló ezekkel a páncélokkal szerintem az, hogy simára csiszold. Ehhez nem kevés gitt, vagy más jól csiszolható simító réteg kell. És ez a project nekem most ilyen szempontból kísérletezés is volt. Mindent kipróbáltam, és mostmár tudom, legközelebb rögtön mivel kezdek ; ) Szóval először gitteltem, de rájöttem, hogy ehhez még minimum +2 hét kéne és nem kevés gitt, ami nagyon nem olcsó hogy szép eredményt érjek el, így a lábszárakon a maradék gessomat felfestegettem (gesso - gipsz festményalap eredetileg, olasz technika alapozásra, melyet vászonra és fára is ugyanúgy használnak, és bármelyik művészellátóban kapható). Nos, nekem nem tetszett a gesso, mert fogalmam sincs miért, de nehezen volt csak csiszolható. Így kipróbáltam egy másik festményalapot, amit ebben a félévben tanultam, ugyanis mi most fatáblaképekre festünk, amire alá kell alapozni. Ezt kréta alapnak nevezik. Nos, én ezt magam főztem, készítettem elő meg minden. Röviden arról van szó, hogy állati bőr vagy csont enyvből és krétaporból kell ezt az anyagot elkészíteni. Az enyvet használat előtt egy nappal be kell duzzasztani, én perpill itt 1/12-es erősségű enyvet kevertem be, mert nem akartam, hogy esetleg annyira erős legyen az enyv, hogy széttépje a páncélomat az alap. Ezt felmelegítem olyan 40 fok körüli hőmérsékletre, majd annyi krétát teszek bele, hogy a tetején kis szigetecskék alakuljanak ki. Összekverem, ismét tovább forralom, majd mikor megfelelő állagú és hőmérsékletű lesz, elkezdem felvinni az alapot a felületre. Mindig akkor tudom felvinni a következő réteget, amikor az előző már nem fénylik, se előbb, se később nem szabad. (vagyis ez egy folyamatosan ott kell lenni, és figyelni rá rész, különben nem lesz jó). Sok réteget vittem fel, hogy szépen elfedje az alap a mélyedéseket, majd egy nap száraáds után nagyon szép simára lehetett csiszolni és könnyen :D Mondanom sem kell, legközelebb rögtön így csinálom : )

A csiszolt páncélokat ezután festettem, majd a modellező lisztból alaposan elkészített szárnyakat is ráragaszgattam, meg a bőrcsíkokat is, melyek a lábamra fogják a páncélt. Nos, a bőrcsík nem volt jó ötlet, mert ez egyszerűen nem ragadt oda a páncélhoz, így ez legközelebb gumira lesz cserélve.

A kis szárnyak a páncélon személy szerint a kedvenc részeim ebben a cosplayben, nagyon jó volt megformázni őket, igaz rengeteget csiszoltam rajtuk, hogy ilyen szépek legyen : ) Majd szép árnyalatosra festettem őket ^^

http://img714.imageshack.us/img714/432/os14.jpg

http://img695.imageshack.us/img695/1306/os8u.jpg

http://img97.imageshack.us/img97/3405/os5g.jpg

http://img441.imageshack.us/img441/1065/os18.jpg

Fegyver:Ezt közösen készítettük el Lenaleevel, a spheret/kristályt egy viszonylag vastag plexiből én vagdostam ki, és ragasztópisztollyal összeragasztottuk. A sphere részt fogó nyél fej részt én faragtam ki, majd borítottam sikólemezzel, míg Lenalee kifaragta az alsó, nyél végén lévő díszt. A holdat eredetileg megcsináltam modellezőlisztből, de széttörött, és Lenalee faragta ki újra sikólemezből. A világítás beszerelésében persze segítséget kaptunk, ehhez sajnos ugyanis nem értünk : )

Tuti vannak dolgok, amiket most nem írtam le erről az egészről, mert így, hogy nem vezettem folyamatosan, mindent leegyszerűsítve írok le. Mindenesetre ebből a cosplayből is tanultam, így örülök neki, hogy megcsináltam :D A cosplayel önmagában nincs is semmi bajom, csak szerintem nekem nem áll jól ^^”

Végezetül még itt van pár kép a végkifejletről

http://img413.imageshack.us/img413/4046/p1030396g.jpg

http://img708.imageshack.us/img708/7950/2533307.jpg

http://img693.imageshack.us/img693/6877/sakuracon2010573.jpg

under: Egyéb cosplay

2009-es összefoglaló és tervek 2010-re ^^

Posted by: aoime | 2010. január 10. vasárnap | 7 Comments |

Igazán ezt még Szilveszter előtt meg szerettem volna írni, de ebből is látszik, hogy nem vagyok egy nagy blogozós típus. Azért igyekszem ebben az évben többet írni ^^” Mert 2009-ben átlagban havi 1x írtam valamit. De remélem azért volt közte olyan, aminek volt értelme.

2009-ben áprilisban egy ugyan 2008-as cosplayemre kaptam komolyabb elismerést a cosplay.com D.Gray-man versenyén : ) Ennek annyira örülök, mert az volt az első igazi cosplayem, azt 100%-ig én csináltam, és teljesen ezen tanultam meg varrni, minden segítség nélkül. És hogy még jól sikerült is, és jó Mirandának is tartsanak az nekem nagyon sokat jelentett ^^

Január végén elkezdtem készíteni első craftos ruhámat is, az első Trinity Bloodos ruhámat, Esther Blanchett fehér apáca artbookos ruháját. Tudom, hogy most sokaknak van ilyen Trinity Blood elitélhetnéke, hogy mostanában mennyi van belőle. Engem őszintén nagyon nem érdekel XD Én nagyon szeretem a történetet, és nem egy ruha van belőle amit szívesen megcsinálnék. Szeretnék is jópárat. Esther karaktere engem az animében nem fogott meg, a mangában már jobban szerettem, de Astha és Seth után csak :D

A ruháját nagyon szerettem készíteni, nagyon jó volt annyit szórakozni az alsószoknyámon, és jó lenne, ha lenne még valami hasonlós sokat festegetős tervem, de sajnos még nem találtam ilyet. Amit Esther készítése során megtanultam, hogy a kiegészítőim festését ne hagyjam az utolsó pillanatra, mert pl. nem szárad meg a festék és károkat okoz a nagyon sok munkát beleölt ruhámban : S Mindenesetre nagyon szerettem Esther lenni, és azt hiszem sokat tanultam és fejlődtem rajta : ) nekem őszintén bevallom nem tetszik a királynős ruha, jó, szép-szép, de nekem már túl sok, túl fenséges, túl cicomás. Nekem ez az apácás ruha sokkal jobban tetszik. Meg ami még tetszik, az az Empire-ben viselt fekete ruhácskája Esthernek ^^ Ha véletlen lenne egy Ion és egy Abel jelentkező azokra a fekete ruhákra, akkor azt nagyon szívesen megcsinálnám :D

Astharoshe Asran az eddigi álomcosplayem volt. Ennyire nagy kedvencem, mint az a ruha egyellőre nincs másik, 2010-re meg biztosan nem. Abba a ruhába, karakterbe első látásra beleszerettem. Én nagyon szeretem a páncélos dolgokat, meg fegyvereket, és több ilyen tervem is van a jövőre. Astha ruhájában és kiegészítőiben elsősorban az volt a gond, hogy nagyon kevés idő ált rendelkezésre, gyakorlatilag két hónap. Így rengeteget dolgoztam rajta minden egyes nap, hogy készen legyen, mégis ezt a cosplayt teljesen időben sikerült befejeznem, pénteken nyugodtan elmehettem a Matsuri-napra, nem kellett izgulnom, hogy juj, nem leszek készen még akkor is. Ami meglepő volt a cosplay bonyolultsága miatt. Itt már időben festettem le a kiegészítőimet, semmi nem fogott már mikor felvettem, és meglepő módon a fegyverem se esett szét, pedig arra számítottam, hogy néhol nem fogja meg elég erősen a ragasztás. Probléma a páncélomra ragasztott kövecskékkel volt, amiket továbbra se tudom milyen ragasztóval lehetne véglegesen ráragasztani, mert olyan megoldást még nem találtam, hogy soha többet ne jöjjenek le róla. Ez nyilván azért van, mert a festéken nem fog a ragasztóm. De remélem erre sikerül majd valamit kitalálnom, mert nagyon bosszantó. A másik gond, ami végülis nem annyira nagy gond, de a fejemre rögzíteni a kalapom szinte már művészetbe illő. Kis szallag hurkokon kell rögzíteni hullámcsatokkal a parókámhoz és az alatta lévő hajamhoz, hogy normálisan megálljon, amit én magamnak nem tudok megcsinálni, és gyakorlatilag eddig csak Lenaleenek sikerült normálisan rámraknia XD A csapat, a Szekta csak 1 van team pedig fantasztikus volt, mindenki kitett magáért, és jó volt velük cosplayezni ^^ Nagyon várom már a folytatást is XD

Eredetileg 2009-re ennyi tervem lett volna, de természetesen nem bírtam magammal, és úgy gondoltam, hogy a nálunk szervezendő fehérvári vidéki conra megcsinálom Lenalee 3. egyenruháját, amihez éppen jó a hajam, és nagyon aranyos egy egyenruha : ) Majd el is készültem vele, a con le lett fújva, így készítettem egy-két képet róla, de még nem vettem fel konkrétan sehova. Utána meg fel lett rakva a cosplay.hu főoldalára, hogy lesz AnimeKarácsonyon cosplayverseny, és így megkérdeztem Lenaleet, Timykeet és Birut hogy lenne-e kedvük egy D.Gray-man csapathoz a vörös-fekete egyenruhákban. Szerencsére mindenkinek volt, én átköltöztem ismét Miranda szerepébe, ami azt jelenti, hogy felújítottam az “Ártatlanságom” (no comment), varrtam egy fekete nadrágot, és befejeztem a korábban apróságok hiányában nem teljesen befejezett lenalee felsőt. Na meg végre hajtottam egy kísérletet paróka göndörítésre, ami ennek a cosplaynek a sikertelen részét adta. Jó, igen, göndör lett, de nem tetszik. Tudom mi a hiba, és javítani is fogom, de az bosszantott egész AnimeKarácsonyon, mert kb úgy néztem ki mint egy oroszlán és fertelmetes volt. Ha majd Timi készen lesz Allenjével, ami sajnos most nem lett kész, szerintem szervezünk egy photoshootozást belőle, hogy legyenek képeink és akkor helyrehozom ezt a paróka dolgot : )

Összeségében elégedett vagyok ezekkel a cosplayeimmel, a leírt hibákon, bakikon kívül :D De végülis csak tanultam belőle.

2010-ben ugyan még a conoktól függ, hogy pontosan mi hogy lesz, hány napos ilyesmik, de egyellőre úgy tűnik 5 cosplayel készülök, illetve az 5. még idő kérdése, de szeretném azt is.

Amennyiben a tavalyi rendszerhez hasonlóan lesznek a conok, akkor ez a felállás : ))

2010 SakuraCon:

  • craftmanship: nem írom le, pontosan mi, mert mások se írták ki konkrétan a csoportból. Valószínűleg képeket, leírásokat fogok rakosgatni róla, így aki akar úgyis rájön. Lényeg hogy egy játékból fogok cosplayezni és egy jó kis csapattal : ))
  • performance: ez teljesen publikus, Rozen Maiden performance, melyben Shinku leszek : ) Remélem sokaknak fog tetszeni az első magyar összes Rozen Maident felvonultató csapat ^^ Én nagyon örülök neki, hogy sikerült összehozni :D

2010 nyári con:

  • craftmanship: Magic Knight Rayearth csaj csapat, jelenleg 5 taggal :D Szerintem ennyi is marad, a nagy népszerűségét nézve XD De szerintem ez már így is elég lesz :D Fuu leszek, akiben egyedül az nem tetszik, ha szemüveg van rajta, de szerencsére azon a verzión, amit én csinálok nincs szemüveg : ))
  • performance: Kuroshitsuji, amiben nyilván nem mi leszünk az első csapat nagy népszerűsége lévén : ) Mindenesetre egy 12 fős csapatunk lesz, ami viszont szerintem nem gyakori belőle. Ranmao leszek, vagyis kínai leánnyá kéne átalakulnom :D És amennyiben időm engedi Lau ruháját is én fogom elkészíteni : )

Illetve a plusz cosplay, amire ha van idő, ha van pénz, mert con szerintem biztosan lesz valami kisebb. Ha jól érzem egyre több. Ugyan erről is írtam már, de szeretném elkészíteni a Sailor Moonból Princess Kakyuu ruháját : ), amit eredetileg még tavazsra terveztem, csak be lettem szervezve egy craft csoportba ^^”. Ez a cosplay az is előfordulhat, hogy már akár a tavaszi conra kész lesz, vagy bármikor, amikor éppen időm van rá.Szerintem egy szép cosplay, és nagyon szeretném megcsinálni, hogy legyen egy ilyen klasszikus cp-m is : ) Jó, a Magic Knight Rayearth is már klasszikusnak mondható :D

under: Egyéb cosplay

Próbababa készítés házilag

Posted by: aoime | 2009. december 22. kedd | 9 Comments |

Úgy vettem észre, hogy erről még talán nem írt itt senki, és ha jól emlékszem Okkidonál láttam, hogy panaszkodik, hogy jól jönne : ) Egy kis időráfordítással elég könnyen elkészíthető házilag is, én Astharoshe - Trinity Blood cosplayemhez már ezt használtam, de egyszerűbb jelmezeknél is hasznos segédeszköz lehet ez.

Hozzávalók:

  • a külföldön duct tapenek nevezett, jó erős ragasztószallag, vastag, és ezüstös-szürkés színben vagy fekete színben lehet kapni, pl az Obiban és hasonló áruházakban
  • egy póló, amit nem sajnálsz szétvágni
  • újságok, papírok, tapétaragasztó (papírmasé alapanyagok)
  • egy kis faanyag, talpazatnak
  • egy fém vagy fa rúd

)

Az első, amit el kell készíteni az maga a test. Erről rengeteg angol leírás létezik, nekem még valamikor Yuriko mutatta. Akkor jóideig nem csinálta meg, aztán Esther után úgy gondoltam, hogy ez nekem nagyon hasznos lenne, és nem kéne állandóan a húgomat próbababának használni. Azóta meg már többmindenhez is felhasználtam ezt a technikát.

Szóval, ez a ragasztásos része olyan, amit nem tudsz magadnak megcsinálni, segítséget kell kérned valakitől. Felveszed a pólót, és elkezdtek csíkokat vágni, olyan 20 cm-eseket, vagy hát mikor milyen kell. A mell rész kialakítása a léegbonyolultabb, mivel ha simán csak körbetekered vízszintesen, nem fogja felvenni szépen a mell formáját is. Így x alakban érdemes ragasztgatni a mellköznél, és így keresztbe ragasztgatással jók kialakítható ez a bonyolultabb rész is. A has könnyű ügy, csak tekergetni kell : ) Ki kell alakítani a vállat, , és én nagyjából ott, ahol volt a póló nyaka, ott kialakítottam a nyak részt is.

Ez a két kép nem az én képem, egy erről a technikáról készűlt angol nyelvű leírás illusztráló képei. Hivatkozás: http://www.threadsmagazine.com/item/3630/duct-tape-dress-form-1

Miután elkészült a test, a hát részen óvatosan ollóval levágható, majd a vágás mentén újra össze kell ragasztani. Itt eldöntheted, hogy kitömöd és használod így a testet, vagy azt teszed amit én, akinek nem igazán van hozzá tömöganyaga, hogy kitömi ideiglenesen, lepapírmasézza, majd így már önmagában is megáll. Én a téli ruháimat gyömoöszöltem bele nyáron tömés gyanánt, mivel azért nem kevés tömőanyagra lenne ehhez szükség. Viszont a papírmasézás előtt érdemes elkészíteni a próbaba állványát, mert önmagában papírmasézni, hogy megállítod a szoba közepén, hogy körbemasézd, azzal járhat, hogy a súlytól összenyomódik az alja, és eltorzul. Nekem ez történt, mert később lett meg az állványom, és így később kellett levennem a papírmasé formánál, hogy mégis akkora legyen, mint én vagyok.

A papírmasézásról nem írnék most, erről már írt Hana is, Erda is. Jelen esetben ehhez szerintem nem a por a jobb, így, ha Hanát nem zavarja, itt linkelném a cikkét annak, aki nem ismeri :D

Az állvány nálam egy hosszabb, apától maradt fa maradvány, ami lehet hogy a kutya kerítés készítésnek egy maradványa, már nem tudom. Ezt daraboltuk fel 2 megfelelő méretű darabra, furrtuk, csavaroztunk, majd a közepébe fúrtunk szépen merőlegesen egy nagy lyukat, ami megfelelő méretű volt a rúdnak, amit majd beleállítunk. Utána már csak bele kellett csavarozni a rudat, és az alap kész is van. Hogy a próbababa megálljon rajta, még szükség van egy kis fadarabra, aminek közepén szintén van egy rúdátmérőjű lyuk, és hosszúsága kb akkora, mint a vállé, hogy stabilan megmaradjon rajta a test.

Igazán ennyi lenne az egész, ugyan van egy olyan emgérzésem, hogy néhol nem részleteztem eléggé. Kevésbé vannak fázisképeim erről, de párat beraktam a szövegbe, és még ide beteszek két képet arról, hogy még mire használtam ezt a technikát. Kicsit elvonatkoztatva így készült a kalapom, aminek drót alapját a ragasztószallaggal borítottam be, majd papírmaséztam. A mellvért alapja, amit később üvegszállaztam szintén hasonlóan készült el : )

Ja, és ugyan magáról a kész próbababáról most nincs képem, de itt egy kép, ahogy éppen használom XD Astha ruha egy fázisában

under: Tutorialok

Még élek : O

Posted by: aoime | 2009. november 25. szerda | 6 Comments |

Hát nagyon-nagyon-nagyon régóta nem írtam semmit. Tulajdonképpen a nyári conos élménybeszámolom óta semmit. Igazán persze ennek megvannak az okai, elkezdődött az egyetem ismét, időm nincs meg nincs semmire. Kicsit szeretnék írni erről a pár hónapról, hátha érdekel valakit : )

Szeptemberben első két-három hetében fotózásos művésztelepünk volt az egyetemünk főépületében. Erről annyit, hogy az egyetem minden más szakára járok a nagyon jó kis Tihanyi művésztelepen alkotnak, nekünk meg ez jutott : )

De persze a fotózás is nagyon jó volt. Rólam tudni kell, hogy én nem szeretek annyira fotózni. De az analóg fotózás rögtön magával ragadott :D Persze teljesen manuálisan, úgy az igazi : ) Nekem sajnos nincs analóg gépem, bár tervezek beszerezni egyet, csak még energiám nem volt keresgélni. Szóval így a sulitól kölcsönkapott gépen fényképeztem, aminek most így hirtelen nem jut eszembe a márkája. A fotózás nagyon fontos a szakomon, mivel dokumentálnunk kell mindent munka közben, és az analóg fényképezés néhány dologhoz még mindig jobb mint a digitális fényképezés. Na de nem csak nyomkodtuk a gépet, hanem teljesen mi is hívtuk elő a képeket. Vagyis vaksötétben előhívtuk a filmeinket, majd már kevésbé sötétben (egy kis vaksötétben majd vörös fényben) előhívtuk a képeket is, egész nagyban, A/4-esre nagyítva őket. Szerintem nagyon érdekes volt, és jó volt megtanulni a fotózást, hacsak igencsak alapszinten is.

Október: a kialakult katasztrofális órarendem miatt semmi szabadidőm nincs. Minden nap 8-tól este 6-ig benn vagyok az egyetemen, és nem sok energiám marad bármire is. De azért mégis elkészítettem ezévi 3. cosplayemet (igen, tudom, nem sok XD), hirtelen felindulásból megvarrtam Lenalee Lee 3. egyenruháját a D.Gray-manből. Pár fotó készűlt róla, egy-kettőt feltöltöttem a gallériámba is. Igazán egyszer volt még csak rajtam, és nem tudom mikor lesz, vagy lesz-e még. Mindenesetre egy fotót ide is beteszek róla, a nagyfejűt XD Szerettem készítgetni ezt a cosplayt : ) ugyan azért nem annyira egyszerű, de a bonyolultabb cuccaim után felüdülés volt, és megtanultam így rakottszoknyát is varrni. Ami szerintem nem nehéz, csak időigényes XD.

A hónap részemről szomorú része az volt, hogy az őszi conos ügy balul sült el. Inkább nem részletezem a dolgot, szerintem felesleges. Majd talán legközelebb : ) Jó lett volna conszervezésben résztvenni, de ez most így alakult. Ugyebár erre készűlt volna a Lenalee Lee ruha, de így ez a része sem jött össze

November: október óta ugyebár keményen dolgozom a műteremben : ) festek sokat : ) vagy fejlődtem, vagy csak gyorsabb lettem, nem tudom, de viszonylag elégedett vagyok magammal. Ebben a félévben a feladatunk festmény másolatokat készíteni olajfestékkel. Így részemről egy Caravaggio részletet, egy Goya portrét, Vermeer Csipkeverőnőjét és jelenleg még Victor Manzano egy kisfiú portéján dolgozom. Képecskék ezekről : )

AnimeKarácsony: hát, megláttam a versenykiírást, és erős ingerem támadt, hogy na akkor erre megpróbálhatnánk összedobni egy kis D.Gray-man 2 csapatot, ezúttal crafton. Mivel Timi ősszel mellettem lett volna Allen, és nyári conon még láthattátok az egyetlen és jó kis 3. egyenruhás Lavit, így végülis úgy tűnik, ezt sikerül is összehozni. De nem Lenalee leszek, hanem Miranda, vagyis varrok magamnak egy nadrágot, és megpróbálom összehozni a parókát és innocencem is. Lenalee meg ki más lenne, mint Lenalee :D Remélem sikerül minden, mert csak egy hetem lesz rá. Mindegy, a lényeg az, hogy AnimeKarácsonyon valószínűleg ott leszünk Lenalee-Allen-Lavi-Miranda felállásban :D én már nagyon várom :D

under: Egyéb cosplay

Hogyan is éreztem magam a Nyári Animeconon (mégegyszer)

Posted by: aoime | 2009. augusztus 26. szerda | 1 Comment |

A blog bejegyzésem töröltem, most újra kiteszem. Pár dolog eltűnt belőle, és elnézést azoktól, akik írtak hozzám, és most így elveszett. Nem akarok konfliktust, ezért szerkesztettem át..

Megpróbálom leírni, remélem nem lesz kész káosz.

Péntek: Nagyon korán keltem, igaz nem a con miatt, csak azzal kapcsolatban. Elmentünk egy kis fotózásra reggel 7-re a Fiúmei úti Sírkertbe Tifával, Mantissal és Kanával : ) Sajnos csak ennyien a csapatból, de szerintem így is nagyon jó volt. Természetesen senkinek nem gyaláztuk meg a sírját, és igyekeztünk hogy képeken se látszódjanak a sírok. Az épületeknél fotóztunk, vagy a fáknál, lépcsőknél, ilyesmiknél. Nagyon kíváncsi vagyok a képekre, mert ugyan a barátom is volt, de keveset fotózott ott, leginkább Gabriel fotózott nekünk, de tuti nagyon jók lesznek :D

Erre a fotózásra érdekes volt kimászni. Kiderült mikor öltöztem korán reggel, hogy van egy kiegészítőm, amiből kettő van, és nem jól oldottam meg az illesztését, és így nem akart a helyén maradni, így az azon a fotókon nem is lesz rajta. (természetesen szombatra megjavítottam) Na meg fegyverek se voltak nálunk. Szerencsém volt, és oda-vissza elvittek kocsival, nem tudom hogyan mászkáltam volna Asthaként pest utcáin. Én nem vagyok sajnos ilyen bátor, vagyis akkor már csöppet se zavar, ha nem vagyok egyedül cosplayben, de így valahogy inkább nem.

Szóval mikor vissza lettem szállítva a lakásba a fotózásról, elég gyorsan lekapkodtam magamról a ruhámat, amivel együtt sikerült pár műkörmöt is lerántani magamról XD Aztán gyorsan felvettem a szőke parókám, mert ugye a saját hajam elég érdekesen áll azután hogy felveszek egy parókát, és rohantam a villamoshoz, hogy menjek gyorsan a conra, mert nekem eredetileg 10-re kellett volna odaérnem. De amennyire paráztam, hogy mennyit fogok késni, már fél 11-kor ott voltam. Azért kellett ilyen koránra mennem, mert pénteken jelentkeztem segítőnek. Előszőr ici-picit segítettem a dekorosoknak, amennyire még volt időm, aztán 11-től vártuk hogy megérkezzen a szervező, aki alá be lettünk osztva. Én beléptetős voltam, és a húgom is. Így nem sokkal dél előtt kikerültünk a helyben vásárlós bódéba jegyeket árulni. Mivel péntek volt, így hát nem unatkoztunk, sokan jöttek jegyeket venni, főleg az elején. Elég kapkodva tépkedtük a jegyeket ^^”. De a sor gyorsan elfogyott, persze volt amikor pár ember felhalmozódott, de ennyi. Szerencsére nem volt annyira vészes, az elővételeseket bonyolultabb kezelni (kód, e-mail cím stb.). 2-re, mikor kezdődött a con már végeztünk is a beosztásunkkal és másztunk be a PeCsába. Nekem innentől kicsit unalmas volt a napom, mert a pár ismerősön kívül, akivel találkoztam sajnos nem voltak ott, akikkel lenni szoktam. És egyébként is annyira fáradt voltam a korán keléstől, hogy nehezen tudtam odafigyelni az előadásokra. Így általában csak mászkáltam, vagy beszélgettem Kanával, Tifáékkal, Gabriellel. Többek között én se értem, hogy pénteken miért volt annyi cosplayes. Jobb lett volna több kimonós, yukatás emberkét látni. Nekem sajnos nincs, így sima utcai ruhában voltam, remélem egyszer jut arra is időm, hogy varrjak magamnak egyet.

Szóval így megnéztük a kimonoversenyt, szavaztunk Kanával, és szerintem valószínűleg nem sokkal ezután már el is indultam a húgommal hazafelé, ahol még várt rám egy-két tennivaló. Újra kigubancoltam a parókámat, az üvegkavicsokat amik leesetek a ruhámról fotózás körben pótoltam, javítottam a reggel használhatatlanul rögzített darabot a buggyos ujjam alatt, illetve kivasaltam a kis fehér szoknyámat, ami a ruhám alatt volt (sajnos fölöslegesen mert teljesen összegyűrődött). Bepakoltam mindent egy húzós táskába, hogy ne kelljen 2-nél több cuccot vinnem. Végülis határesetben befért minden, a ruhám, a páncélom és a tartalék vagy baj elhárító eszközökkel együtt, ugyan azt nem állítanám, hogy kicsi lenne a táskám XD. A fegyverem tetejét becsomagoltam, bár végülis annyira nem lett volna rá szükség. Majd amint tudtam, mentem aludni : )

Szombat: 6:45-kor keltem, ami azért már barátságosabb az 5-nél. Kisminkeltem magam, majd amikor végeztem, és kész volt a barátom és húgom is, elindultunk a PeCsához, mivel én oda akartam érni 9-re. Ilyenkor már izgulós vagyok, hogy mi lesz ha valamim tönkremegy, meg ilyesmi, meg ugye fórumon olvastam egy olyan infót, hogy, hogy fél 9-kor be lesznek engedve a cosplayesek. Ez azt hiszem max ici-pici késéssel meg is valósult, csak az öltöző sajnos még nem volt nyitva, így a színpad felől másztunk be oda. Egy segítő csajszi, akinek sajnos nem tudom a nevét segített hozni a táskámat, mert megkértem rá, hogy ugyan veszélyes a fegyverem, de lehetőleg én szeretném odavinni, ahova ezt le kell tenni. Nem nagyon bíztam benne, hogy strapabíró lenne a fegyverem, de legnagyobb meglepetésemre tévedtem O.o.  Mire hazavittem a fegyveren egyetlen helyen engedett el a ragasztás így örültem neki, hogy csak az üvegkavicsaimmal voltak problémáim, a jelmezem többi részével nem. Szóval elkezdtem átöltözni, ami nagyon macerás, sok időt vesz igénybe. Máig sem tudom, milyen sorrendben tudnám én ezt egyedül felvenni. Mert praktikusabbnak tartom, hogy előbb vegyem fel a ruhát, és utána a parókát, mert nagyon hosszú volt a parókám. De a ruhám kitömött ujjrésze miatt nagyon nehéz felrakni a parókámat bár valahogy azért sikerült, persze a rögzítését már Mantis oldotta meg nekem. Szerencsére végül is megjött Lenalee is, így nem kellett a csapattársaimat zavarnom, akiknek megvolt biztosan a saját bajuk is, nélkülem is : ) Mondjuk szerintem Lenaleet se jókor zavartam, de ő már tette fel a fejemre a sapim, és így ez a megoldás tűnt praktikusnak, mert ezt a részét aztán sehogy nem tudom magam a fejemre rakni. Ez azért van, mert mint láthatta, aki akarta, ez nem egy normál formájú kalap/sapi, és ráadásul nem úgy helyezkedik el a fejen, hogy meg is álljon rajta. Így mindenképpen rögzíteni kell. Vagyis kis szalagokat ragasztottam a belsejére, és ezek segítségével, meg jópár hullámcsattal sikerült most először nagyon jól rögzíteni a fejemen. Amikor kipróbáltuk itthon, vagy amikor a temetőben volt rajtam, ott sajnos nem sikerült, és lehajtott fejjel kellett közlekednem, mert csúszott folyamatosan hátra. Most tökéletes volt :D Bementünk a zsűri szobába, én a felét se mondtam el szokás szerint annak, mint amennyit dolgoztam a jelmezemen, de ez már meg se lep, magamtól legalábbis nem. Sajnos izgulós vagyok ha beszélni kell, vagy ilyesmi.

A zsűrizés után megpróbáltunk kimenni a PeCsa mögé, elpróbálni párszor, hogy ki mikor hova megy a színpadon. És Mantis készített mindegyikünkről egy kis videofelvételt is. De kijutni elég érdekes volt, mert nagyjából egy csapatban másztunk ki, de vagy mindegyikünket megállítottak, hogy fotó-fotó, vagy egy-egy részét a csapatnak. Mondjuk a színpadi mozgásos próbáinknál is volt olyan, aki feltétlenül akkor szeretett volna fotót kérni : ) De az nagyon durva volt, hogy már nem is tudom Mantis éppen kint kamerázott, és erre hirtelen nagy ricsaj és elvágtat mellettünk kb 10 huszár a lován, vágtatva. O.o Akkor kicsit megijedtem.

A színpadra lépés előtt még volt némi időnk az öltözőben,  így végre sikerült leülnöm is. Aztán amint vége lett az egyéni versenyzőknek, elég hamar sorra kerültünk. Kanára rá lett varázsolva a szárnya, ami egy kicsit bonyolult művelet volt. Én Kanát látva nagyjából el is döntöttem, hogy elgondolkodtató, hogy én akarok-e valaha szárnyas cosplayt kreálni :D persze nem kizárt, hogy fogok, de iszonyatosan nagy macera, főleg akkorával, amekkora Kanának volt.

A színpadon végül is szerintem minden úgy sikerült ahogy az ki lett találva, vagyis majdnem minden XD Kana sajnos az elején kijövetelkor beleakadt a függönybe, én meg mikor sorba kellett volna állni a végén a végpóz előtt, sikeresen nem értem oda időben ^^” de ennyi. Majd lejöttünk, Gabriel és más fotósok végigfotóztak minket, majd fotózkodtunk még össze-vissza. Én természetesen megkértem Brigit ( legyen pár közös képem vele, mert a kedvenc sorozatom jelenlegi kedvenc női szereplője Boa ^^ Imádom azt a karaktert, és nagyon jól megcsinálta :D Vicces volt, mert még Enjinél tudtam meg, hogy Boa lesz, aminek nagyon örültem. Én is szerettem volna megcsinálni, ugyan kigyó mentesen csak a ruháját, csak én nem merném szerintem bevállalni ezt a nagyon mély dekoltázst :D Mindegy, majd talán egyszer. És fotózkodtam még Licorneal, Rougeal és természetesen Lenaleevel jó párat ^^ Lenaleevel szerintem volt egy kis hasonlóság a cuccunkban, többek között az általunk sokat emlegetett zsinór, meg azthiszem talán az arany szaténunk is. Nagyon jól sikerült Lenalee jelmeze, nagyon sajnálom, hogy nem tudott aludni azért, hogy befejezze, és ez így hangulatban eléggé befolyásolja is a dolgokat, de nagyon megérte, iszonyatosan jó lett.

Ezután a fotózás után meg hova máshova mentünk volna, mint tovább fotózni XD. Az volt a terv, hogy a Vajdahunyad várhoz megyünk és a Hősök teréhez, de utóbbiba végül is már nem jutottunk el. Rengeteg fotót készítettünk, amire szintén kíváncsi vagyok, mert a barátom most nem fotózott most engem rendesen, így nekem lényegesen kevesebb képem van, mint szokott lenni. Igazán ez az egyetlen hátránya részemről a csoportos cosplaynek, ami jelen esetben csak egyelőre gond, mert majd úgyis megkapom a többi képet is. D.Gray-mannél viszont nem fotózott minket más, csak a barátom, meg Roadunk barátja, és arról kevés képem is volt, az egyénekről külön-külön nem készült sok kép. Mindegy :D

A várnál érdekes volt fotózni, tulajdonképpen folyamatos nézőközönségünk volt. És volt amikor pl egy pár tolta a babakocsiját, benne a kislányukkal, és megkértek rá Kanát és engem, hogy álljunk a babakocsi mellé, hogy fotózkodjunk a kislánnyal ^^” Szegény szerintem be volt tojva, amikor Kana simogatta a kis fejét a nagyon nagy körmeivel :D

Amikor végeztünk, bementünk a nagyterembe, legalábbis Tifával és Mantissal, plusz az én kis ‘családommal’, a húgommal és a barátommal : ). Én nagyon nem bírtam ott bent ülni, iszonyatosan fülledt meleg volt, az én ruhám meg egyébként is kb 10°C-ban lenne kényelmes hőmérsékletű, így mire elkezdődött az eredményhirdetés, én vagy a folyósokon beszélgettem, vagy támasztottam a kordont és néztem a karaokét. Nekem azt hiszem az a srác tetszett a legjobban, aki mi mást, mint One Piecet énekelt : ) szerintem iszonyatosan hasonlított az eredetire a hangja, és nagyon tetszett. A cosplay eredményhirdetésnél meg örültem neki, hogy Piri is, és Lenalee is nyert ^^ Nagyon megérdemelték, mindkettőjük rengeteget dolgozott vele, és jó volt egyben látni a jelmezüket : ) Mert én láttam mindkettőt még daraboknak, de azért így más : ).

Azon meglepődtem, hogy csoportos díjak közül tulajdonképpen mind a kettő a miénk lett. Remélem majd el tudom kérni az okleveleinket, hogy lefénymásoltassam valahol, szerintem ezek a legjobbak : )

Szombatról én igazán ennyi írnék, mert ezután még megpróbáltuk fotózni Lenaleet, de mivel már sötét volt nem nagyon jött össze. Remélem majd tudjuk pótolni valamikor, és sok-sok képet készítünk majd a ruhájáról.

Vasárnap: Ezt már megpróbálom röviden XD. Nem cosplayeztem, nagyon furcsa is volt teljeen civilben lenni. Annyira hozzászoktam ahhoz, hogy cosplayezek, hogy én nem tudok már nyugton maradni és egy előadást hallgatni, vagy vetítést nézni vagy ilyesmi, általában csak össze-vissza bolyongok. Ezen a napon is segítő voltam, így 9-től 11-ig ismét a bódéban árultam jegyeket. Remélem sikerült jó sokat eladni : ). Rengeteg ember jött oda a bódéhoz csalódottan, hogy akkor most nincs bolhapiac XD. Hát, sajnos van ilyen, évente egy-kétszer azért ez talán nem egy nagy tragédia : ). A segítői meló után próbáltam megkeresni Lenaleet, de sajnos elaludt, így  nem találtam meg, és az egyéni perfje is kimaradt. Cassidynek próbáltam segíteni összerakni egy kis paravánt, de sajnos akárhogy csináltuk nem akart stabilan megállni, így végül az ki se került a színpadra. Majd elmentem, megkerestem a barátom, és felültem a lépcsős lelátó részre a húgommal, és a kamerával, és felvettem pár előadást, amit fel is tervezek tölteni You tubera majd. Nekem szerintem Kanáék perfje tetszett a legjobban : ) Kint pedig ugye meglepetten vettem észre, hogy jé, megszaporodott a D.Gray-man cosplayesek száma, SŐT még Mirandát is láttam egyet, amin nagyon meglepődtem. A D.Gray-manes egyenruhákkal igencsak kritikus vagyok, szóval egyetlen egy tetszett, az pedig a 3. egyenruhás Lavi volt, ami viszont nagyon tökéletes volt. Nagyon sajnálom, hogy nem fotóztam le, mindenesetre valahol találtam róla egy képet:

Örülök neki, hogy majd együtt perfezünk vele jövő nyáron ^^ Illetve még nagyon tetszett két leányzó, akik Sailor Neptun és Sailor Saturn voltak. Nagyon szép ruha, szép parókák, és illett hozzájuk. Arról nem is beszélve, hogy nekem Sailor Moonból ők a kedvenceim : )

Eredményhirdetés előtt, közben pedig Lenalee C.C.-jét fotóztuk agyon hárman. Szóval erről lett rengeteg fotó, többek között ez is:

És akkor még egy fotó a vasárnapomról, Lenaleevel és ki mással, mint Cheese-kunnal XD

under: Astharoshe Asran - empire ruha, Egyéb cosplay, Trinity Blood

Korai tervezgetések : )

Posted by: aoime | 2009. augusztus 09. vasárnap | 10 Comments |

Hát, igazán most hogy már nagyon is közeledek Astha cosplayem végéhez, így egyre többször gondolkodok azon, hogy mi legyen tavasszal. Igazán ez főleg azért van, mert lett egy tervem még jópár hónapja, de sajnos partner híján le kell mondjak róla, mert ugyan magában is szép ruha, de ez úgy lett volna jó. Maximum ha később mégis sikerül találnom egy párt ehhez a D.Gray-man Cross Marian és Maria Magdalena tervemhez, lehet megcsinálnám : ) Sajnos a barátom nem belerángatható abba hogy cosplayezzen T.T Mindegy, azért ide rakok pár képet : ) A D.Gray-man az egyik kedvenc animém, így szomorú vagyok, hogy ez most kimarad, de majd… (De ha lenne rá mégis jelentkező, jelezze! Én csak örülnék neki)

Szóval így jelenleg úgy gondolom, hogy crafton nem fogok indulni. Leginkább azért, mert amit ezen kívűl kigondoltam magamnak egyéni craftra sokba kerülne, és most szeretnék kicsit visszavenni, drágák ezek a TB-s cuccok.

Így arra gondoltam, hogy egyetlen Sailor Moonos tervemet valósítanám meg : ) Versenyen kívűl, mert szerintem ezzel egyedül nincs értelme versenyezni, csapatban lenne jó, és ha így valamikor lenne egy csapat, tudnék csatlakozni : ) Szóval akit tervezek: Kakyuu hime

Nagyon tetszik ez a ruha, és ugyan ellentmondásba kerülök magammal, mert nem szeretem a vörös színt. Rajta mégis tetszik, de hát van ilyen : )

Szerintem nem egy egyszerű ruha, bár pont Astha sok tapasztalatot ad ehhez is, pl a buggyos ujj, ami itt még a nadrágnál is megjelenik (vagy az szoknya szerintetek? én nadrágnak tippelem). Na meg itt is van egy különleges kalap, melyen van pár kristály is : ) De számomra az a legérdekesebb az egészben, hogy teljesen más színű, mint az eddigi cosplayeim, és teljesen más anyagokból is fogok dolgozni. Mert ugye az ujjnál ez a világos sárga és a szoknya szerintem organzából lenne jó, és jópár helyen lehetne különleges anyagokat is használni rajta.

De lényegében azért írtam ezt a bejegyzést, hogy van-e esetleg másnak is Sailor Moonos terve, vagy esetleg pont Star Lightos ^^ Nagyon jó lenne ha akárcsak pár fotó kedvéért lehetne találni még karaktereket : )

under: Egyéb cosplay

« Newer Posts - Older Posts »

Categories