Posted on január 12th, 2010 at 9:39 du. > AngelBridget and tagged ciel phantomhive kuroshitsuji báliruha 2010 sakuracon craftmanship
Azt hiszem ideje megejteni ezt a bejegyzést is.
Ciel báli ruhája iszonyúan szép és (nekem legalábbis) nehéz, no meg persze rengeteg anyagot visz, és még több energiát, erőt:)
De kihívások rulz
No akkor haladjunk sorba, fentről lefelé
Kalap, firzura, nyakpánt:
Kalap: Annyira nem lesz nehéz megcsinálni. Úgy tervezem, hogy csinálok neki egy alapot dekorgumiból. Gondolkodtam még a kartonon is, de a dekorgumi szerintem már csak a szállítás miatt is jobb, mert ha esetleg egy picit benyomódik, vagy ilyesmi a karton megtörik meg ocsmány lesz, de a dekorgumi visszaugrik, bár ez borítás alatt nem hiszem, hogy fog látszódni, majd meglátom. Tehát az alapra jön a borítás rózsaszín műselyemből. Majd a masni szintén műselyemből. A másik, amivel megkötik a kalapot…. Hát az vagy sima fehér szalag, bár lehet, hogy ezt is megcsinálom műselyemből, mert szebb lenne. A kalapszegély ferdepánt lesz. És a virágok: először venni akartam, de neten találtam egy nagyon jó kis leírást, hogy hogyan lehet szép virágokat készíteni, asszem krepp papírból, úgyhogy én készítem azokat is, ha már egyszer craft^^ Valamint gumiból varrok rá ilyen kis „tartókat” ahol lesz a két copf, abba belebújtatom a hajat, hogy legyen tartása a copfoknak:)
Frizura: Megvan, vagyis a paróka^^ Ciel-nek érdekes a haja, mert mindenhol más az árnyalata, ahogy a képeken is látszik meg én is úgy látom ebben a részben inkább sötétzöld a haja. A parókám már megpróbáltam kettécopfolni….. hát ezt még con előtt meg kell csinálnom meg beállítanom, hogy szép is legyen. A probléma, hogy hátul keletkezik egy lyuk, amire számítottam is, viszont szerencsére ezt ki tudom küszöbölni: egyszerűen vágok le egy kicsit a paróka végéből és rávarászolom valahogy a kalap hátuljára, így eltakarja a lyukat, mivel gőzöm sincs, hogy magára a parókasapkára, fellehet-e varrni vagy mi a szössz, mindenesetre most ez tűnik a legjobb megoldásnak.
Nyakpánt: szintén műselyem, gyakorlatilag sétagalopp lesz. A kis fodrokat sem nehéz megcsinálni, annyi max a nehéz benne, hogy mivel műselyemről van szó, ezért nehéz varrni mert sűrű szövésű anyagról van szó, tehát csak azzal lesz macera. Hátul patenttal lesz „összekapcsolva”.
Szem:
Jaj, Ciel szeme, imádom^^ Gyönyörű a szeme, és hála a Nyári con előtt történt szerencsétlenségnek, megvan hozzá az alapom. Mivel Nyári con előtt szintén cosplay barkácsolás/illetve próbálás közben véletlen ráléptem a szemüvegemre, huhú, banzai lehet tapsolni milyen ügyes vagyokxD aminek a kerete eltört és az optikában mondták, hogy titánkeretet nem lehet forrasztani, másik keretbe meg nem tudják átteni a lencséket, mert annyira kicsik, hogy nem létezik hozzá keret:o tehát így kellet egy új szemüveg, de a régit nem volt szívem kidobni, így kitaláltam, hogy tavasszal ez lesz az alapom Ciel szeméhez. Lecsiszolom, ráfestem a pentagrammot, ami nehéz menet lesz, olyan kicsiben, de megoldom.
Viszont a rögzítést még nem találtam ki, csak halvány elképzeléseim vannak róla, szerintem kisérletezni fogok, úgyhogy még semmit nem írok erről^^
Felsőrész:
Szintén műselyem, sajnos ezeken a képeken nem látszik jól, de a hátulján van fűző. Én viszont szerintem varrok a hátuljába rejtett zipzárt és ugye a fűző csak dísz lesz. A nem tom minek nevezzem…. fodros rész, szintén műselyem, és ki „pié”-ket fogok rakosgatni, így fog készülni, meg szalag a közepére. A masni egy összeállított masni lesz, a díszítése fekete szalagokból lesz. És virág középen.
Kesztyű: Ezt már készítem, egyszerű sztreccs anyagból készül, asszem ennyi^^
Szoknyacsatlakozás: szoknyalap abroncs lesz, amit már megvettem, mivel még életemben nem láttam önmagában szoknya-abaroncsot (szégyen-nem szégyen), viszont arra még rákell dolgoznom, hogy kijöjjön a szoknya normális „harangformája” , meg amúgy is elég kicsi az abroncs átmérője. Tehát kis dróttal, tüllel még kibővítem.
Szoknyaalj:
Talán ezen az összeállításon látszik legjobban a szoknyaalj és a hátsórész (bár utóbbiról lesz még kép, de a rétegek itt látszanak nagyon jól) Hát igen talán ez lesz a legmacerásabb rész, mivel itt rengeteg a fodor, van csipke, szalag masni minden mi cosplayes szem-szájnak (Inkább kéznek) ingere^^ Nagyon megfogok kínlódni ezekkel a részekkel, mégis ezt várom a legjobban, kihívások 4ever^^’
Egész ruha előlről, hátulról, oldalról, ülve-állva, mindenhogy^^
No igen, így egybe látszik csak igazán milyen nehéz is ez a ruha^^ és végre ott a felső képen látszik teljesen hátulról, és tádámmmm, nem is olyan könnyű a hátulja…. Egy kicsit túlbonyolították, de ettől csak még gyönyörűbb*.* látszik, hogy hátul is vannak „fodor-rétegek” és a fűzős rész is látszik hátul. A cipő az a mangás képen látszik vagyis, hogy egy fekete csizma, ami viszont szerintem annyira nem megy hozzá, én egy fehér magas sarkú cipőre gondoltam amire rakok egy rózsaszín virágot olyasmit, mint ami a kalapon van, csak ezt nem én csinálom papírból hanem veszek művirágot, mert ugyebár ez cipőn lesz, mászkálok benne, leülök stb. és ezt a papír nem bírná…. Szerintem a művirág is alig fogja…. Valamint veszek fel egy fehér combfixet, ami nem fog látszani, pusztán csak a hangulat kedvéért veszem fel.
Azt hiszem végre befejeztem, mindenről írtam, vagyis nem teljesen: anyagmennyiségeket még nem írtam, de azt majd a következő cikkben, mert már majdnem minden megvan, még pár kiegészítő kell, és félév után, vagyis hétvégén végre teljesen nekikezdhetek a munkának.
És hajrá mindenkinek, úgy látom idén mindenki elég korán elkezdte a munkát^^






